főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2017. augusztus 24.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Untitled Document

2010. szeptember-december

Szeretettel és elismeréssel vették körül

125 éve hunyt el Hornyik János, Kecskemét történetírója. Csaknem egész életén át szülővárosának és környékének történetével foglalkozott. Hosszas kutató- és gyűjtőmunka révén megírta Kecskemét várostörténetét. Emellett írásaiban foglalkozott a város mindennapi életével, közügyeivel is. Munkássága kiterjedt Katona József életének vizsgálatára is.
tovább >>>

100 éves a Kecskeméti Művésztelep V.

125 éve született Prohászka József festőművész. Eleinte mint Révész Imre tanítványa, később mint tanársegédje, a kecskeméti művésztelep második korszakának meghatározó alkotója volt. Elsősorban kitűnő arcképfestőként tartották számon Kecskeméten, ahol számos helyi polgárt örökített meg, de a Barátok templomának új főoltárát és a diadalív két oldalán elhelyezkedő mellékoltárokat is ő festette meg.
tovább >>>

A szószéken és az orgonán is az Urat dicsérte

25 éve hunyt el Osváth Viktor református lelkész, karnagy, zeneszerző, Kecskemét huszadik századi egyházzenei életének kimagasló alakja. Továbbfejlesztette a kecskeméti gyülekezeti énekkart, amely a Psalmus Hungaricus szövegírója, az egykori kecskeméti városbíró és prédikátor iránti tiszteletből felvette Kecskeméti Vég Mihály nevét.
tovább >>>

Valaki vezette az életem fonalát

Négy kerek évfordulót ünnepelt a közelmúltben dr. Gubacsi László. Ötven éve szerezte meg orvosi diplomáját, ötven éve nősült, felesége a hetvenedik, ő maga pedig hetvenötödik születésnapjához érkezett.
tovább >>>

A beszélgetős gyermekorvos

Dr. Pongrácz József, az egykori bencésdiákként Kecskeméten élő, fiai révén félig-meddig már piarista, a város múltbéli értékeinek megmentését szem előtt tartó lokálpatrióta, művészek barátja-mecénása, kiállítások szervezője, idézetek, aforizmák gyűjtője, a baglyok mindentudója, az Erdélyben árvagyerekeket nevelő ferences atya, Böjte Csaba tisztelője-segítője, és persze sok ezer gyermek gyógyító orvosa elérte a hatodik ikszet.
tovább >>>

KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Leindler László Széchenyi-díjas matematikus

75 éve, Kecskeméten született Leindler László matematikus. Gyermekkorát szülőhelyén, Máriavárosban töltötte. Az általános iskolát itt végezte, később tanulmányait a Közgazdasági Technikumban folytatta, amelynek sportcsapataiban is sok-sok sikert ért el. Immár közel 50 éve Szegeden él. 1982 óta az MTA rendes tagja. Széchenyi-díjas, a Szőkefalvi-Nagy Béla-érem tulajdonosa, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktora, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
tovább >>>

KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Dr. Dr. h.c. Szodfridt István erdőmérnök, a Nyugat-magyarországi Egyetem professor emeritusa

80 éve, Győrben született. Erdőmérnöki oklevelét 1953-ban kitűnő eredménnyel szerezte. Öt évig a Keszthelyi Állami Erdőgazdaságnál, majd 25 éven keresztül az Erdészeti Tudományos Intézetben dolgozott. 1965-ban megbízták a kecskeméti Duna-Tisza közi Kísérleti Állomás megszervezésével és vezetésével. Ezt a feladatot közel két évtizeden át látta el. 1994-ben Bedő Albert Emlékérmet kapott, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült.
tovább >>>

KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Pozsgai Zsolt író, dramaturg, rendező

50 éve született Pozsgai Zsolt író, dramaturg, rendező. Szinte egész élete összefonódik a színházzal. Már 14 éves korában önálló amatőr társulatot vezetett. 1981-ben Kecskemétre szerződött segédszínésznek, majd 1984-ben a pécsi teátrum rendezőasszisztense lett. Azóta dramaturgként, illetve rendezőként többek között a fővárosban, valamint Zalaegerszegen, Békéscsabán, Veszprémban, Tihanyban és Kecskeméten is dolgozott.
tovább >>>

KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Kondé Lajos, a szegedi dóm plébánosa

Kondé Lajos 50 éve Pitvaroson született. Középiskolai tanulmányait Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban végezte. 2001. augusztus 1-jén a Szeged-Belvárosi Egyházközség és a szegedi Székesegyház plébánosává nevezték ki. Új, a korábbinál lényegesen szélesebb társadalmi rétegeket érintő munkássága jelmondata: Nyitott templom, nyitott szív.
tovább >>>

Sirkó László, a hatvanéves kisfiú

60 éve született Sirkó László színművész. Kétszer szerződött Kecskemétre. Előbb 1972-től két évadon át segédszínészként a Radó Vilmos vezette társulat tagja volt, majd 1986-ban igent mondott Lendvay Ferenc ajánlatára és azóta a Katona József Színház színművésze. Az elmúlt 25 évadban a színházszerető kecskeméti közönség több mint száz szerepben láthatta. Sodró erejű művészi játékával, valamint a város közéletében végzett sokoldalú kulturális tevékenységéért a szakma és a nagyérdemű elismerését több ízben is elnyerte.
tovább >>>

Bábok, mesék, csodák

Boldog születésnapot, Ancsa Néni! Ez volt piros szívbe írva, mosolygó maci- és nyuszi-bábokkal körülvéve azon a kis rajzon, amit Szirtes Józsefné, Ancsa néni kapott néhány kis bábosától a 60. születésnapjára. Ma ő a bábozás egyik szaktekintélye. De valószínűleg nem erre a legbüszkébb, hanem arra a rengeteg kisebb és nagyobb gyerekre, akiket az utóbbi több mint negyven évben tanított, nevelt, erősített, gyógyított vagy felvidított a bábok és a mesék révén.
tovább >>>

VALLOMÁSOK: Kőszegi Ákos színművész

50 éve született Kőszegi Ákos színművész. 2003 óta a kecskeméti Katona József Színház tagja. Elsősorban romantikus hősszerepeket alakít, de drámai és zenés darabokban is látható. Filmes szerepekben is feltűnt - Üvegtigris, Szupermosás, Odaát -, és játszott az Öregberény és a Kisváros című tévésorozatokban is. Az egyik leggyakrabban foglalkoztatott magyar szinkronhang. Jászai Mari-, Makó Lajos- és Kabos Gyula-díjas, volt Az évad színésze és közönségdíjas is.
tovább >>>

Amíg van kihívás, addig érdemes élni

Kecskemétért élek, halok. Az egész családom idekötődött, s kötődik ma is. Ezzel a várossal nőttünk fel, ezt a poros falut szeretem ? vallja Rozsnyay Simon. A Czollner téri iskola volt kisdiákja, a Katona gimi egykori fenegyereke elektroműszerésznek tanult, később pedagógus lett, de dolgozott a pártbizottságon, irányította a KISOSZ megyei szervezetét és marketingvezetőként jelentős részt vállalt a Szil-Coop létrejöttében is.
tovább >>>

Jobb megegyezni, mint pereskedni

A Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület 2010-ben is sokak problémájának megoldásában nyújtott segítséget. Ez a speciális vitarendezési fórum egyre ismertebb, évről-évre többen fordulnak hozzájuk. Ügyeik száma 2009-hez képest idén több mint 50 százalékkal nőtt, már novemberben meghaladta a 300-at. A legtöbb probléma az építőipari cégek, illetve a távközlési szolgáltatók tevékenységére érkezett. Emellett gyakoriak a termékek jótállási és szavatossági gondjai is.
tovább >>>

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu