Amíg van kihívás, addig érdemes élni70

”Kecskemétért élek, halok. Az egész családom idekötődött, s kötődik ma is. Ezzel a várossal nőttünk fel, ezt a poros falut szeretem” – vallja Rozsnyay Simon. A Czollner téri iskola volt kisdiákja, a Katona gimi egykori fenegyereke elektroműszerésznek tanult, később pedagógus lett, de dolgozott a pártbizottságon, irányította a KISOSZ megyei szervezetét és marketing-vezetőként jelentős részt vállalt az első kecskeméti „pláza”, a Szil-Coop létrejöttében is.

Rozsnyay Simon

- A mostani tiszti klub első emeletén, egy sarokszobában születtem 1940. szeptember 22-én – emlékezik a kezdetekre. – Édesapám újságíró volt a Kecskeméti Közlönynél, édesanyám azonban, bár vendéglátós szakmát szerzett, otthon maradt, három gyermekét, két öcsémet és engem próbált az életre nevelni. Délelőttönként a Czollner téri iskolában tanultam, délutánonként meg a mostani Béke téri iskola helyére tervezett, de csak félig felépített templom romjai között játszottam. Azután a Katona Gimnáziumba kerültem, és az ottani négy év egész életemre óriási hatást gyakorolt. Kiváló tanáraink voltak, sokat köszönhetünk nekik. Az osztályból mindenki vitte valamire, orvosok, mérnökök, tanárok lettünk. A haza szeretetére is megtanítottak bennünket, nem is disszidált közülünk senki, azaz egyvalaki mégis, de ő is csak szerelmi bánata miatt. Az évek során igazi közösséggé formálódtunk, együtt báloztunk, táncoltunk, sportoltunk, és a mai napig összejárunk. Immár két évtizede minden hónap harmadik csütörtöki napján néhány órát együtt töltünk. Jó tudni, érezni, hogy bajban, betegségben is számíthatunk egymásra.

Az érettségi után elhagyta Kecskemétet. Apja közbenjárására Tatabánya legendás vívószakosztályának tagja lett, közben a fővárosban, egy hadiüzemben elektroműszerésznek tanult. S hogy valamiféle jövedelemre is szert tegyen, balesetvédelmi filmekben statisztaszerepeket vállalt. A munka érdekes, a fizetség, a nyolcvan forintos napidíj jelentős összeg volt, de az állandó utazást, éjszakázást, a „cigányéletet” nem tudta megszeretni. Így amikor 1961-ben a BRG megalakult, hazajött szülővárosába.

- Egy évig dolgoztam műszerészként, azután a szakmunkásképző tanára lettem. Mellette a Czollner téren is tanítottam. Érdekes volt egykori iskolám falai közé visszatérni, a pedellust még régről ismertem. Később nyolc évig a pártbizottságra kerültem, a kereskedelem felügyelete és a rendezvényszervezés tartozott hozzám. Akkor kezdődött és több mint 30 éven át tartott: a kecskeméti központi május elsejei ünnepeket egészen tavalyelőttig én koordináltam. Innen a komoly gondokkal küzdő, meglehetősen csekély taglétszámú KISOSZ megyei titkárává neveztek ki. A problémák többségét két év alatt megoldottuk, hamarosan minden mutatót tekintve az ország első három szervezete közé soroltak bennünket. Azután Szilvási József hívására elvállaltam az első színtiszta magyar tulajdonú diszkontáruház, a Szil-Coop marketingfeladatainak irányí-tását és 2000 őszén innen mentem nyugdíjba. Ez persze nem a munka végét jelentette, hiszen ha csak néhány órára is, de mind a mai napig bejárok dolgozni.

Rozsnyay Simon egész életében nyüzsgő ember volt. Tanítványainak, gyermekeinek sátortáborokat szervezett, idegenvezetést vállalt, KISOSZ-vezetőként havilapot adott ki.

    „Katonás” öregdiákok a hetényi úti hobbin

- Amíg van kihívás, addig érdemes élni. S bár látásom romlik, és testem már gyakran recseg-ropog, feladatot még bőven találok. Feleségem, akit még katonás diákként egy kereskedőbálon ismertem meg, két lánygyermekkel ajándékozott meg, s ma már három unokának is örvendezhetek. Öröm számomra minden perc, amit velük tölthetek a hetényi út melletti hobbimon. Még szeretném az ő sikereiket is meglátni!

Varga Géza