főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 15.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Untitled Document

2008. szeptember

A lámpás hölgy követői

Viszontagságos évekkel indult. Az első 10 esztendőben 5 helyen tartottunk órákat. Tanítottunk raktárban, alagsorban. De örültünk annak, hogy hosszas előkészítés után végre megkezdődhetett a nappali tagozatos ápolóképzés - emlékezik a kezdetekre Zéman Pálné, az intézmény első igazgatója.
tovább >>>

A magyar zene ősz fejedelme

Az elmúlt két évszázad egyik legnagyobb magyar muzsikusa Hubay Jen? volt. A kiváló zenész több alkalommal is ellátogatott Kecskemétre. Tanárként és előadóművészként egyaránt a magyar zenetörténet egyik legnagyobb alakja, óriási tekintély volt, növendékei közül egész sereg hazai és külföldi művész került ki.
tovább >>>

El kellett mondanom Liliomot

Latinovits Zoltán 40 éve, az 1968/69-es évadban Kecskeméten játszott. Ebben az időszakban nem volt szerződése. Éppen megvált a Thália társulatától, de az új évadra még nem sikerült ismét státuszhoz jutnia a Vígszínházban, ahová vissza akart térni. Így elfogadta a kecskemétiek felkérését, Molnár Ferenc: Liliom című darabjának címszerepét.
tovább >>>

Altató mesének indult, világsiker lett

A városligeti hintáslegény, Závoczki Endre, akinek nevét az irodalomtörténet anyakönyvébe Liliomként jegyezték be, 1908-ban született egy péntekről szombatra virradó éjszakán, a Pesti Napló szerkesztőségében, ahol Molnár Ferenc a vasárnapi tárcán töprengett.
tovább >>>

A szeptemberi népgyűlés

1848. szeptember 24-én indult el Kossuth híres alföldi toborzó körútjára, amelynek harmadik állomása Kecskemét volt. Feltűnően tettrekész és elszánt tömeg várta. A szeptember 25-ei vásári sokadalom percek alatt népgyűléssé alakult, és rendkívüli fogadtatásban részesítette Kossuthot.
tovább >>>

Napról napra

125 éve, 1883. szeptember 2-án született Jánossy Gyula jogász, rendőrkapitány. 100 éve, 1908. szeptember 28-án született dr. Szunyoghy János.
tovább >>>

A hónap művésze

125 éve, 1883. szeptember 4-én született Czóbel Béla. A 20. századi magyar festészet egyik legnagyobb alakja Kecskeméthez két módon is köthető. Egyrészt az igen korai (1905), s feltehetően a hatvani kastély parkját megjelenítő képével, amely Nemes Marcell 1911-es képadománya révén került a majdani Kecskeméti Képtár gyűjteményébe. Másrészt jelentős szerepe volt az 1905?1906 táján kibontakozó ún. neós mozgalom elindításában, amely a kecskeméti művésztelep talán legfontosabb előzménye, s művészgárdájának legfőbb alapja volt.
tovább >>>

A főoltárkép dicsérete

1933. szeptemberében kettős ünnepet tartottak a kecskeméti ferencesek. Páter Halász Jeromos házfőnök ezüstmiséjét mutatta be és a Szent Miklós templom felújítását, belső festését, az új oltárképeket is ekkor szentelték meg.
tovább >>>

Próbálok még minden jót magamba szívni

Beszélgetés Kriskóné Dávid Máriával, a Népi Iparművészeti Gyűjtemény igazgatójával 50. születésnapján
tovább >>>

Orgona Bach nyomában

Lehotka Gábor orgonaművész vezetésével Vác, Szombathely és Szekszárd mellett Kecskeméten is a Bach-korabeli hagyományt tovább vivő hangszer épült. A Kodály Iskola 40 regiszteres, 3 manuálos, pedállal rendelkező orgonáját 1983 áprilisában adták át.
tovább >>>

Hírességek közelében

Csak a bajusza színe változott kicsit. Amúgy teljesen jogosan: mert ötven éves az újságíró, író, szerkesztő Borzák Tibor, aki leginkább színes interjúival hozza emberközelbe, életközelségbe a művészvilág és a közélet híres arcait. Kecskeméten kezdte a pályáját, munkája azonban jó ideje a fővároshoz köti. Írásait a hírös városban is számon tartják, nem beszélve a könyveiről.
tovább >>>

Csak jót kell tenni

A Korda Kiadó 1920 óta tölt be Magyarországon kultúrmissziót. Mint könyvkiadó és könyvterjesztő az egyetemes szellemi, vallási, nemzeti és kulturális értékek közvetítését vállalja. A kényszerből megszakadt hazai munkát, 1990-ben Kecskeméten kezdték újra. Évenként mintegy 20 új kiadvánnyal jelentkeznek.
tovább >>>

Kedvencünk, a Vízipók

Ötletesen megrajzolt karaktereivel, kedves történeteivel minden idők egyik legzseniálisabb magyar mesefilmje a Vízipók-csodapók. A sorozatból készített egész estés film díszbemutatóját 1983. szeptember 5?én Kecskeméten, a Városi Moziban tartották meg.
tovább >>>

Költségcsökkentő komplett megoldások

10 éve, 1998. szeptemberében alakult meg a BÁCS-COPY Kft. A cég munkatársai korábban is ezen a területen dolgoztak, így közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek. A kft. elsősorban számítás- és irodatechnikai eszközök - fénymásológépek, nyomtatók, irodatechnikai kellékanyagok, hardver-szoftver termékek - értékesítésével és javításával foglalkozik.
tovább >>>

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu