|
|
|
2015. december 31.A magyar rendszeres növénytan megalapítója255 éve, 1760. december 29-én Debrecenben született Diószegi Sámuel botanikus, a magyar rendszeres növénytan megalapítója, református lelkész. A debreceni református kollégiumban folytatott teológiai tanulmányai után Hajdúböszörményben és Kecskeméten tanított, majd 1787-től a göttingeni egyetemen gyarapította teológiai és természettudományi ismereteit. Ez utóbbiak közül különösképpen a botanika érdekelte. Göttingenben ismerkedett meg a svéd botanikus, Carl von Linné rendszerével, s határozta el átültetését magyar nyelvre.tovább >>> Bölcsességénél csak a munkaereje volt nagyobb175 éve, 1840. december 21-én született Hanusz István paptanár, a főreáliskola tanára, majd igazgatója, a magyarországi földrajzi ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja. Tanulmányait Vácott, Pesten és Szegeden a piaristáknál, majd a teológiát ismét Vácott végezte. 1864 augusztusában szentelték pappá. Verőcén és Tápióbicskén káplánként szolgált, de a díszfaragású szószékről a festetlen iskolai dobogóra vágyott.tovább >>> A hírös városban tanult meg igazán magyarul125 éve, 1890. december 2-án született Molter Károly erdélyi magyar író, kritikus, publicista. 1904-től 1908-ig a kecskeméti református gimnázium diákja volt. Itt tanult meg igazán magyarul, mivel családja német eredetűnek vallotta magát. Diákkorában verseket, bölcseleti cikkeket írt, később a széppróza lett kizárólagos területe. Tibold Márton című önéletrajzi regényében kecskeméti élményeiről is írt.tovább >>> NAPRÓL NAPRA2015 decemberének ünnepeltjei: Janicsek András alezredes, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótája; Fekete Pál sportújságíró; Fekete Béla pedagógus, edző, sportvezető, a Lánchíd Utcai Általános Iskola korábbi igazgatója; Bóka Papp Zsigmond fűszerkereskedő és Földy József tanár, műfordító, tankönyvíró, klasszika-filológus.tovább >>> |
Aktuális lapszámunk tartalma:A fáradhatatlan buzgalmú lelkész Az emberi lélek mélységeit festette meg Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||