főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2017. augusztus 24.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Untitled Document

2016. október 31.

Szelíd sugár az Isten örök jóságának fényszórójából

175 éve, 1841. október 13-án Tiszavezsenyben született Ádám Kálmán református főesperes. Iskoláit szülőhelyén és Nagykőrösön, a teológiát Budapesten végezte, azután két évig mint káplán a fővárosban, majd 1866-tól lelkészként a vezsenyi parókián szolgált. Néhány évvel később a dunamelléki egyházkerületben aljegyzővé, 1882-ben alesperessé, 1885-ben pedig ? Fördős halála után ? főesperessé választották. Mindenkor hálával gondolt arra, hogy a kecskeméti egyházmegye terhes, de egyben tekintélyes esperesi tisztét negyedfél századon át betölthette.
tovább >>>

Lovak, ménesek festője

150 éve, 1866. október 3-án született Garay Ákos festő, grafikus. Tanulmányait Pécsett, majd Budapesten a Mintarajziskolában végezte. 1885 és 1887 között Münchenben a művészeti akadémiára iratkozott be, valójában azonban nem sokat koptatta a porosz szellemű intézmény márványlépcsőit. A magyar művészpalánták ? így Garay is ? inkább Hollósy Simon köré gyülekeztek, aki rendkívül szuggesztív egyéniség és a naturalizmus egyik legeredetibb képviselője volt ekkor Münchenben.
tovább >>>

NAPRÓL NAPRA

2016. októberének ünnepeltjei: dr. Gundel János mezőgazdasági mérnök; Faddi Istvánné zenetanár, kórusvezető; Bánóczki Béla nyug. okl. mezőgazdasági gépészmérnök, tanár; Csordás Ferenc, a KSC NB II-es labdarúgócsapatának technikai vezetője; Pálinkásné Kócsó Mária nyugdíjas tanár, karvezető; Lassú Tibor, a Kecskeméti Városgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója és Rónai István piarista tanár.
tovább >>>

VALLOMÁSOK: Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus- és zománcművész

70 éves Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas grafikus- és zománcművész. Kecskeméten született 1946. október 12-én. Általános és középiskoláit szülővárosában végezte, azután férfiszabó, építőipari normás, állami gazdasági könyvelő, dekoratőr, rajzfilmes, kiállításrendező és műhelyvezető volt. 1990 óta szabadfoglalkozású művész, 1998 óta a B4 Stúdió Bt. néven alapított családi vállalkozás ügyvezetője. Önerőből, önképzéssel sikerült képzőművészeti pályára állnia. Grafikáin és tűzzománcain gyakran alkalmazza a szitanyomást és a fotografikát, kutatva a zománcművészet hagyományostól eltérő új lehetőségeit. Magyarországon és külföldön rendszeresen kiállít, köztéri zománcmunkái az ország számos városában megtalálhatóak.
tovább >>>

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu