főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2017. június 28.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Untitled Document

2014. május 31.

A rózsabarack névadója

150 éve, 1864. május 19-én Kecskeméten született Hankovszky Zsigmond szőlő- és gyümölcsnemesítő. 1885-től Kecskeméten dolgozott. Az édesapjától örökölt, 1860-ban telepített 12 holdas úrréti szőlőjét 35 holdra egészítette ki. Jelentős része volt a múlt század végi, felgyorsult ütemű homoki szőlőtelepítésben. Vagyonának nagy részét kísérletezésre, közcélokra, a gyümölcskultúra fejlesztésére fordította.
tovább >>>

BÁCSKAPOCS, a rendszerváltás megyei hetilapja

TOVÁBB A LENINI ÚTON! felirat és a hatalmas színpadon üresen hagyott széksorok előtt Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun megyei első titkára egyedül mondja beszédét ? 1989. május 28-án ezzel a címlapfotóval jelent meg a BÁCSKAPOCS első száma. A megyei közéleti hetilap több mint három éven át a teljes nyilvánosságra törekedett. Kutasi Ferenc, a lap főszerkesztője a kezdetekre így emlékezett vissza: A cél egyértelmű volt: kinyitni a szelepet és nyilvánosságot adni a korábban tabunak számító témáknak, valamint a politikai meggyőződésük miatt mellőzött szerzőknek.
tovább >>>

Az irodalom ihletője az élet...

25 éve, 1989. május 20-án hunyt el Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas magyar író, forgatókönyvíró. A főügyész felesége című darabját 1970-ben Kecskeméten mutatták be, ez volt az első színházi premierje. Realista prózaírói munkásságáért 1978-ban Kossuth-díjban részesült.
tovább >>>

NAPRÓL NAPRA

Május utolsó két hetének ünnepeltjei: Hegedűs Zoltán színművész; Feszler Mónika hárfaművész; Réti Erika színésznő; dr. Horváth Zsolt fogorvos, Bács-Kiskun megye országgyűlési képviselője, Kecskemét korábbi alpolgármestere; Garzó Gyula református lelkész, tanár; Bakoss László mezőgazdász, gazdasági akadémiai tanár és Pallagi Ferenc főszerkesztő, újságíró, a modern magyar bulvárújságírás egyik megteremtője.
tovább >>>

VALLOMÁSOK: Tokovics Klára okleveles könyvvizsgáló, gazdasági igazgató

60 éves Tokovics Klára okleveles könyvvizsgáló, pályázati szakértő, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. gazdasági igazgatója. Tótkomlóson született 1954. május 24-én. 1978 óta él Kecskeméten. 1986-ig a DUTÉP gazdasági vezetője, majd hét éven át az Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat üzemgazdasági osztályvezetője volt. A cég átalakulása, 1993 óta a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. gazdasági igazgatója.
tovább >>>

VALLOMÁSOK: Lángné Nagy Mária népművelő, programszervezési vezető

60 éves Lángné Nagy Mária népművelő, programszervezési vezető. Salgótarjánban született 1954. május 18-án. 1976 óta két rövidebb megszakítással Kecskeméten él, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ munkatársa. Az első években népművelőként dolgozott, majd osztályvezető, intézményegység-vezető, illetve igazgatóhelyettes volt; jelenleg az intézmény programszervezési vezetője.
tovább >>>

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. június 1.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu