főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 15.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Untitled Document

2016. január 31.

Petőfi Sándor katonai kálváriája

175 éve, 1841. január 20-án hagyhatta el a zágrábi kórházat Petőfi Sándor. A magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja ekkor már hónapok óta betegeskedett. Gyönge szervezete nem bírta az önként vállalt katonaság nehéz körülményeit. 1840 őszén elcsigázott állapotba került. Előbb vért köpött, azután tífuszt kapott, s bár nem gyógyult meg, a kórházból mégis elmehetett.
tovább >>>

Emléke a vendéglők étlapján is szerepel

175 éve, 1841. január 28-án született Újházi Ede színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője. Szülei akarata ellenére 1864?65 fordulóján mint kardalos beállt Szigeti Imre társulatába, ahol 1866 teléig játszott, majd 1868 augusztusáig Fehérváry Antalhoz szerződött. Tőle Latabár Endre hívta át Kassára. Két kassai téli évad után a Nemzeti Színház Tóth József helyére próbajátékra hívta, és 1870. április 1-jén szerződtették. 1914 januárjáig, nyugdíjba meneteléig a Nemzeti Színházban játszott. A kecskeméti teátrum három napig tartó megnyitó ünnepségsorozatának első előadásán, 1896. október 14-én - mint a Nemzeti Színház művésze - is fellépett: Tiborc szerepében láthatta őt a nagyérdemű.
tovább >>>

A 19. század egyik legnagyobb magyar építésze

125 éve, 1891. január 22-én hunyt el Ybl Miklós építész, a 19. század egyik legnagyobb magyar mestere, a historizmus európai jelentőségű képviselője. Fő műve a budapesti Operaház, amely festői főhomlokzata, belső terei, s főként impozáns főlépcsőháza és páholysoros nézőtere révén a korabeli európai építészet kimagasló alkotása. Ybl Miklós vidéken is számos templomot, bérházat és kastélyt épített. Tervei szerint épült 1862-63-ban a kecskeméti evangélikus templom is.
tovább >>>

A kerttervezők alkotó műhelyében

50 éve, 1966. január 22-én megjelent cikkében a megyei tervező iroda kerttervező részlegét mutatta be a Petőfi Népe. Az egy évvel korábban felállított, fiatal szakemberekből álló kis csapat abban az időben újdonságnak számító feladatokat végzett.
tovább >>>

Korda Sándor filmrendező, producer

60 éve, 1956. január 23-án hunyt el Korda Sándor (Sir Alexander Korda) magyar születésű angol filmrendező és producer. 1893. szeptember 16-án született Korda Sándor filmrendező. Kellner Sándor László néven látta meg a napvilágot egy zsidó családban, a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztón. Mezőtúron járt elemi iskolába. Édesapja halála után édesanyja gyermekeivel Kecskemétre költözött, így 1907-től a hírös városban tanult és nevelkedett. Rövid idő múlva a család továbbment a fővárosba. Tanulmányait Korda Sándor a Mester-utcai felső kereskedelmi iskolában folytatta, ottani kedvenc jeligéjéből (Sursum corda!, azaz: Emeljük fel szívünket!) származik későbbi vezetékneve.
tovább >>>

A Tarapcsik Dinasztia alapítója

25 éve, 1991. január 16-án Kecskeméten hunyt el id. Tarapcsik Sándor könyvkötő mester. Távoli ősei Trieszt környékén éltek, szülei azonban már a hírös városban laktak, 1923. február 10-én ő is itt született. Apja nyomdokait követve szabónak készült, ám nem érezte igazán magáénak ezt a szakmát, ezért az inasév végeztével mesterséget váltott és Hegedűs István és testvére, József műhelyében a könyvkötést tanulta ki.
tovább >>>

NAPRÓL NAPRA

2016 januárjának második felének ünnepeltjei: Kovács Sándor kecskeméti plébános; Flaisz Imre mezőgazdasági vállalkozó; Szathmáry Károly színész, igazgató, rendező; Dornbach Alajos ügyvéd, jogvédő, politikus; dr. Szabó Attila ügyvéd; Jegenyei József piarista tanár, hitszónok; Kocsi Sebestyén István református lelkész, teológiai tanár; Váci Mihály Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító; Fück Tünde, a Kecskeméti SC NB I-es női kosárlabdacsapatának játékosa és Csáky István jogász, politikus.
tovább >>>

VALLOMÁS: dr. Tapasztó István nyug. szemészfőorvos

85 éves dr. Tapasztó István nyugalmazott szemészfőorvos. Kecskeméten született 1931. január 18-án. A négy elemit a Czollner téri Általános Iskolában, középiskoláit a Piarista Gimnáziumban végezte. Az utolsó évet az államosítás miatt már a Katona József Gimnáziumban járta, ott is érettségizett 1949-ben. Ezt követően a Szegedi Orvostudományi Egyetemen tanult tovább, ahol előbb általános orvosi diplomát, majd 1959-ben szemész szakvizsgát szerzett. 1977-ben a Magyar Tudományos Akadémián védte meg kandidátusi értekezését. 1955-től a SZOTE Szemészeti Klinikáján dolgozott mint tanársegéd, azután visszatért a hírös városba: 1960 és 1991 között a 2. sz. Honvédkórház osztályvezető szemészfőorvosa volt.
tovább >>>

VALLOMÁS: prof. dr. Cserni Gábor patológus, osztályvez. főorvos, egyetemi tanár

50 éves prof. dr. Cserni Gábor patológus, osztályvezető főorvos, egyetemi tanár. Kecskeméten született 1966. január 27-én. Általános iskoláit szülővárosában, a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, illetve 1975 és 1979 között Algériában végezte. 1980-tól a Katona József Gimnáziumban tanult, majd az érettségi után tanulmányait Szegeden, a SZOTE Általános Orvosi Karán folytatta, ahol summa cum laude minősítéssel diplomáját 1990-ben vette át. Azóta két év kivételével ? 1992 és 1994 között a SZOTE Pathológiai Intézetének munkatársa volt ? Kecskeméten él, a Bács-Kiskun Megyei Kórházban dolgozik. Fél évig a belgyógyászati osztályon kapott munkát, 1991 májusa óta a patológiai osztály a második otthona.
tovább >>>

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu