főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. július 20.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

VALLOMÁSOK: Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus- és zománcművész70

Balanyi Károly grafikus- és zománcművész70 éves Balanyi Károly grafikus- és zománcművész, ügyvezető. Kecskeméten született 1946. október 12-én. Általános és középiskoláit szülővárosában végezte: előbb a Gáspár András Helyiipari Iskolában, majd a Berkes Ferenc Közgazdasági Technikumban tanult. Ezt követően férfiszabó, építőipari normás, állami gazdasági könyvelő és dekoratőr volt. 1971 és 1973 között a Pannónia Filmstúdió kecskeméti rajz- és animációs műtermében, azután az Erdei Ferenc Művelődési Központban dolgozott. 1985-től 1990-ig a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely tervezője, műhelyvezetője volt. 1990 óta szabadfoglalkozású művész, 1998 óta a B4 Stúdió Bt. néven alapított családi vállalkozás ügyvezetője. Közben 1989 és 1996 között Zebegényben, a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolában tűzzománcot tanított. Önerőből, önképzéssel sikerült képzőművészeti pályára állnia. Grafikáin és tűzzománcain gyakran alkalmazza a szitanyomást és a fotografikát, kutatva a zománcművészet hagyományostól eltérő új lehetőségeit. Magyarországon és külföldön rendszeresen kiállít, köztéri zománcmunkái az ország számos városában megtalálhatóak. Kiállításokhoz kapcsolódó könyvek, katalógusok szerkesztője, többek között Noel Ö. Gáborról, Kalmárné Horóczi Margitról és Bagi Béláról írt kismonográfiát. A Köztér című kecskeméti közéleti lapban rendszeresen publikált. 2006-ban munkásságát bemutató kismonográfia jelent meg, míg 2016 októberének végén az elmúlt évtizedben készült alkotásait, törekvéseit összegző mű lát napvilágot. A MAOE megyei képviselője volt, a Magyar Grafikusművészek Szövetsége és a Magyar Képző- és Iparművészeti Szövetség tagja, a Tűzzománcművészek Magyar Társasága alelnöke, a Kecskeméti Képzőművészek Közössége elnöke, a Szentcsalád Plébánia Képviselő Testületének világi elnöke és a Szent Ágoston Kör vezetője. Az elmúlt évtizedekben számos szakmai elismerést kapott, pl.: Bács-Kiskun Megyei Téli Tárlat Díja (1980), Pilinszky János-díj (2000), Tűzdíj (2001), Első Nemzetközi Budafoki Tűzzománcművészet Triennálé MAOE Nagydíja (2001), Bács-Kiskun Megye Közművelődési Díja (2006), Ferenczy Noémi-dij (2009), Bozsó János-díj (2012), Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely nagydíja (2013).

Szüleimmel és két bátyámmal
Szüleimmel és két bátyámmal

„Kecskeméten, pontosabban Kecskemét külterületén – Úrrét pusztán – gazdálkodó családban születtem. Szüleim földművelő parasztemberek voltak. Hárman vagyunk testvérek, két bátyám után láttam meg a napvilágot, azaz én vagyok a legkisebb. Idősebb bátyám, János Kecskeméten él, előbb gépészmérnök diplomát szerzett, azután közgazdasági területen dolgozott: a nyomdában volt főkönyvelő, pénzügyi igazgatóhelyettes. Fiatalabb bátyám, Sanyi Balatonfüreden lakik, sok területen kipróbálta tehetségét, volt könyvkötő, zenész – játszott hajón is –, jelenleg pályázatírással és értékbecsléssel foglalkozik.

Két bátyámmal, 1951-benKét bátyámmal, 1951-ben

Édesapámék zöldségtermesztők voltak, idővel mi, gyerekek is be lettünk a munkába fogva. Emlékszem, lehettem úgy nyolc-kilencéves – két nagyobbik testvérem akkor már segített a családi gazdaságban –, amikor először nyomták a kezembe a kapanyelet, s mondták, hogy gyere te is velünk. Én nagyon zokon vettem, hogy nem játszhatok tovább, például nem vacakolhatok a kis szélmalmommal. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem ismeri, hogy melyik a gaz és melyik a kukorica, de aztán gyorsan helyreigazítottak. Attól kezdve ültetvényeinken én is rendszeresen dolgoztam.

Úrrét pusztán volt egy kis tanyasi iskola, odajártam én is. Ezekből az évekből különösön Bérczi Kálmán tanár úrra emlékszem, ő tanított engem a leghosszabb ideig. Elég szegényesen éltünk – ugyan János bátyám a ma már íróként ismert, akkor még pályakezdő tanára, Benedek István Gábor patronálása és keresztanyámék támogatása révén piarista diák lett, s tudott azután egyetemet végezni –, szüleim nekem már nem tudták megvenni a könyveket, így engem dolgozni küldtek. Nyolcadik után ezért elmentem inasnak, szabóságot tanultam. Az ipari iskolát elvégeztem ugyan, de a szakmát nem szerettem meg, mindig fájt a hátam, amikor varrni kellett. Pár évig azért férfiszabóként kellett dolgoznom, azután elvittek katonának. Közben elkezdtem a közgazdasági technikumot, s mikor leszereltem – bár egy évem még hátra volt –, a BÁCSÉP-hez mentem normásnak.

A következő évek komoly változást hoztak életemben, ugyanis megnősültem. Még sorkatonaként, Izsákon ismertem meg páromat, Papp Borbálát – az Izsák melletti Uzovicstelepen volt a laktanyánk –, s egy iskolai ünnepségen, talán egy szalagavató bálon találkoztunk először. Az ismeretségből szerelem, majd házasság lett, Borika azóta is a feleségem. Ő később középiskolai gazdasági vezetőként dolgozott, ma már nyugdíjas. 1971-ben ikreink születtek. Zoli, az öt perccel idősebb fiú szobrász lett, jelenleg az új kecskeméti egyetem tanítóképző karán tanít. Másik gyermekünk, Zsolti építész diplomát szerzett, tervezőmérnökként dolgozik Kecskeméten.

Feleségemmel és két fiunkkal
Feleségemmel és két fiunkkal

Esküvőnk után, 1969-ben Izsákra költöztünk. Én az ottani állami gazdaságban kaptam munkát, kerületi könyvelőként többek között a baromfitelep és egyes mezőgazdasági területek pénzügyeit kellett intéznem. Ez a munka sem állt túlságosan közel hozzám. Ellenben rajzolni mindig nagyon szerettem – osztályfőnököm, Varga Mihály, a Forrás későbbi főszerkesztője javaslatára már ipari tanuló koromban elkezdtem járni a Mátis Kálmán által alapított, Goór Imre vezette képzőművész szakkörbe –, s amikor 1971-ben, a Pannónia Filmstúdió akkor induló kecskeméti műtermébe rajzoló embereket kerestek, Imre bácsi engem javasolt oda.

Goór Imrével
Goór Imrével

Családommal beköltöztünk Kecskemétre, a rajzfilmstúdió segítségével kapott tanácsi lakásba, s a következő években animációval foglalkoztam. Ez a kaland sem tartott azonban túl sokáig. Hamar kiderült, hogy engem nem erre találtak ki, nem vagyok az a »könnyűkezű« rajzoló, aki sorozatban nyomja az azonos minőségű fázisrajzokat. A kapcsolatom azóta is jó velük, de előbb 1973-ban átmentem az Alföld Áruházba dekoratőrnek, majd 1975-től az Erdei Ferenc Művelődési Központban helyezkedtem el, és a következő 10 évben grafikusként, kiállításrendezőként, illetve művészeti Műterembenelőadóként ott dolgoztam. Ezt már szerettem, mert a képzőművészettel foglalkozhattam, kapcsolatokat tudtam építeni, olyan mestereket hívtam meg, mint például Korniss Dezső, Gyarmathy Tihamér, Németh József, Berki Viola, Kokas Ignác stb.

Műteremben

Szakmai elismertségem is ebben az időszakban erősödött meg. Bár már 1965-ben, szakkörösként jelent meg cikk rólam, és munkáim több kiállításon is szerepeltek – 1971-ben, a Bács-Kiskun Megyei Téli Tárlaton állítottam ki először, és 1972-ben Pesten, az Ernst Múzeumban, Bács-Kiskun megye tárlatán bemutatott két munkám is kedvező kritikát kapott –, a Művészeti Alap tagja, azaz hivatásos művész 1981-ben lettem. Ezekben az években kezdtem a sokszorozó grafika, a szitanyomás iránt is érdeklődni. Praktikus okok álltak emögött, kézzel kellett ugyanis sokszorosítanom a plakátokat, papírsablonokat vágtam-fújtam, gyötrelmes munka volt. Pesten elvégeztem egy szitatanfolyamot, és utána kialakítottunk a művelődési központban egy szitanyomdát – a plakátgyártás ettől kezdve könnyebbé vált. Az eljárás gondolata azonban nem hagyott nyugodni, izgatott a kérdés, vajon lehet-e grafikát is ezzel a technikával korlátlan színmennyiségben sokszorosítani? Mindig izgatott a fotográfia, semmi más nem tud egy adott kort olyan hitelesen megmutatni, mint egy fotó, épp ezért elsősorban a fotografikákkal kezdtem kísérletezni.

Szitanyomás az Erdei Ferenc Művelődési Központban, 1982-benSzitanyomás az Erdei Ferenc
Művelődési Központban, 1982-ben

Az Erdeiben kiváló szakmai gárdával dolgoztam együtt. A kollégákkal jól meg is voltam, de az akkori megyei vezetőkkel már adódtak konfliktusaim. Nehezen viseltem, ha a pártbizottság döntése miatt egy előkészített kiállításom helyett, azt visszamondva, más művész munkáit kellett tető alá hoznom. Kaptam kritikát azért is, mert a kortárs képzőművészek közül az akkor még kevésbé elfogadott kiváló alkotókat is meghívtam. 1985-ben azután váltottam, a művelődési központban fölmondtam, és néhány hónap múlva az akkor alakuló zománcművészeti alkotóműhely munkatársa lettem. Ekkor már élő kapcsolatom volt ezzel a művészeti ággal, mert két évvel korábban, amikor a GAMF-on működő nemzetközi zománcművészeti szimpóziumok munkáját segítettem, Turi Endre felhívta a figyelmemet arra, hogy vannak olyan zománcanyagok, amelyeket szitanyomással is lehet használni. Ekkor kezdtem meg ismerkedni a zománccal, és fantasztikus élményben volt részem. Fotósként előhívom a filmet, kinagyítom és már kész is a mű. Grafikusként nyomdai síkfilmeket csináltatok, esetleg színre bontottan, azután kézi eljárással nyomósablont fabrikálok, fényérzékenyítek egy szitát, amire rá tudom fotózni a filmet, erről készül a nyomat. Zománcosként azonban csak ezután kezdődik a java. Általában acéllemezen dolgozom, amit először két-három soron le kell alapoznom, háttérszíneket viszek föl, a fotónak megfelelően megdolgozom a háttereket, és akkor jön a zománcnyomat szitanyomással – többszínnyomást is ki szoktam próbálni –, azután még dolgozok egy kicsit rajta, s utána megy az egész a kemencébe. A mű ott születik meg, 830 fokon, amibe nekem már nincs rálátásom, csak várni tudok. Ebben az a különlegesen izgalmas, hogy nem azokat a színeket kapom vissza, amiket fölfestettem. A kiégetés után a színek megtisztulva, újfajta minőségben jönnek elő a kemencéből. A bennem lévő összes gondolati, lelki és szellemi tartomány, meg a zománc és az acéllemez összeolvad egy műalkotássá. Amikor kiveszem, akkor még semmit sem látok mindebből, csak egy vörösen izzó lemezt, s amint hűl visszafelé – ez hasonlít a fotók előhívásához –, ahogy hűl az acél, úgy jönnek elő a színek. Amikor a mű megszületik, az tagadhatatlanul egy kegyelmi állapot! Az nem csak én vagyok, azt nem csak én csinálom, ahhoz valami segítség kell föntről! Ezt a folyamatot végigélni csodálatos érzés!

A múló idő ablakai (2014)    Praxinoszkóp (2015)
A múló idő ablakai (2014)                                    Praxinoszkóp (2015)       

Öt évig dolgoztam a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben, azután jött a rendszerváltás, szabadúszó lettem, 1998 óta pedig a családi vállalkozásban készítek grafikákat, festményeket, zománcképeket, és minden feladatot elvállalok, a minek köze van a grafikához, vagy a zománchoz. Egyik fiam épületeket tervez, a másik szobrászként dolgozik, szoktam is mondani: akár katedrálisokat is tudnánk együtt építeni, ha szükség lenne rá.

A KKK tagjaival a balatoni alkotótáborban, 2009-ben
A KKK tagjaival a balatoni alkotótáborban, 2009-ben 

Ebben a bolond világban, ami egyáltalán nem a művészetről szól, szükség van a megtartó erejű közösségekre. Kimondva vagy kimondatatlanul ezzel a céllal alakult meg 1988 januárjában a Kecskeméti Képzőművészek Közössége. Nem sokkal később én is csatlakoztam hozzájuk. Egy darabig még Goór Imre bácsi volt a csapat vezetője, majd amikor ő képviselő lett, rövid ideig Bagi Béla vezette a közösséget, azután 2003-2004 körül átadta a feladatot nekem. Szakmailag és emberileg is segítjük, erősítjük egymást, 1998 óta nyári alkotótáborokban is együtt dolgozunk, együtt élünk. Amennyire lehet, pályázati pénzeket is próbálunk szerezni az alkotómunkához. Egy-egy kiállítás szervezésével műveinket is megmutatjuk, illetve a Nyitott Műterem sorozatunkban tagjaink közül már sokakkal megismerkedhettek a kecskeméti művészpártolók. Igyekszünk értékeinket is menteni: a város második világháború utáni képzőművészeti életét megpróbáljuk dokumentálni – sajnos, igen jelentős életművek kallódtak már el –, 2003 óta 8 kismonográfiát jelentettünk már meg.

Budafokon, 2006-banBudafokon, 2006-ban

A Tűzzománcművészek Magyar Társaságának munkájában is aktívan részt veszek. Sok évig nemzetközi triennálék házigazdái voltunk, katalógusokat jelentettünk meg, valamint a Budafoki Zománcgyárban nemzetközi workshopokat szerveztünk. Ez utóbbi program számomra mindig fantasztikus élmény volt! Egy gyárban zománcozni? Én különben is szeretem az öreg, lerobbant gyárépületeket, a régi masinákat – 110 éves futószalag, alagútkemence stb. –, de ott egy hétig »zabáltuk« a zománcot, négyzetméteres táblákat tudtunk egybeégetni. Sajnos, a gyár 2010-ben csődbe ment, azóta már kisebb léptékben, visszafogottan működünk: a workshopokat a kecskeméti alkotóházban minden év augusztusában megtartjuk, és évente egy-két kiállítást is rendezünk.

Munkám, szakmám mellett életem középpontjában a hit áll. Az embernek muszáj valahogy egyensúlyban tartania magát, hogy el ne sodródjon ebben a rohanó világban. Amikor akkora az ember szabadsága, az individuum fontossága, hogy szinte minden értéket lehet tagadni és az embert istenné lehet emelni, amikor az ember a saját agyára hagyatkozik, s azt hiszi, hogy ő tudja kormányozni a világ dolgait, az egy nagy tévedés! Világunknak van egy teremtett rendje. Lehet ezzel szembemenni, ideig-óráig
Harmadnapra (2016)lehet divatokat teremteni, de annak az ember előbb vagy utóbb a vesztese lesz. Amikor már látható, hogy a tagadás olyan mértékű, hogy már nincs hová hátralépni, akkor azt újra kell gondolni! És a művészet felelősségét is újra kell értelmezni. Vissza kell térni a gyökerekhez!

Harmadnapra (2016)

Persze azért nem vagyok én ennyire pesszimista, bár a képeimre azt mondják, hogy néha depresszívek. Nem tudom. Én szeretem a mély színeket meg a sötét színeket, csak jó világítás kell, akkor élnek. Én mindenesetre nem érzem azt, hogy borúlátó lennék. Láttunk már sok katartikus pusztulást és megújulást egyaránt a világtörténelemben. Helyre fog állni a világ rendje. Higgyünk abban, hogy ez egy megváltott világ! Persze vannak sátáni erők, néha úgy tűnik, hogy a sötét oldal eluralja a világot, de nem, nem így van ez, lesz itt még megújulás. Örök életre vagyunk teremtve, s hogy miként gazdálkodunk azokkal a lehetőségeinkkel, talentumainkkal, amit a földi életre kaptunk, ez a mi személyes felelősségünk!”

(Lejegyezte: Varga Géza)


 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu