főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A hónap művésze125

 125 éve, 1883. szeptember 4-én született Czóbel Béla. A 20. századi magyar festészet egyik legnagyobb alakja Kecskeméthez két módon is köthető. Egyrészt az igen korai (1905), s feltehetően a hatvani kastély parkját megjelenítő képével, amely Nemes Marcell 1911-es képadománya révén került a majdani Kecskeméti Képtár gyűjteményébe. Másrészt jelentős szerepe volt az 1905–1906 táján kibontakozó ún. „neós” mozgalom elindításában, amely a kecskeméti művésztelep talán legfontosabb előzménye, s művészgárdájának legfőbb alapja volt.

Czóbel Béla: Kastélypark

A neósok „forradalmának” kezdetét sokan éppen az akkor alig 23 éves Czóbelnek tulajdonítják, aki 1906 nyarán több mint tíz festményét hazahozta Párizsból, és bemutatta társainak Nagybányán. A franciás igazodású mester festészeti életműve természetesen ezzel nem zárult le, de mindvégig Párizs bűvöletében alkotott. Hamarosan a francia fővárosban állított ki a „Vadakkal” (Fauves), azután tagja lett a MIÉNK-nek (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre), majd 1909-ben a Nyolcaknak. Szinte folyamatosan külföldön alkotott, Bergen (Hollandia), Berlin, majd 1925-ben újra Párizs következett Normandia és Dél-Franciaország mellett. A II. világháború idején Budapesten, 1945 után felváltva Párizsban és Szentendrén (ritkán Budapesten) élt. Szentendrén még életében, 1975-ben önálló múzeumot kapott. „Azt mondják, szűk a témám: intérieur, tájkép, figura, fej. Lehet. Én minden egyes képnél, akár ugyanazokban a motívumokban is, mindig új problémákat találok. Mindig a valóság alapján, modell után dolgozom, de a modell csak eszköz, amibe az ember belekapaszkodhat. Az a mondanivalóm, hogy ura legyek a motívumnak, kifejezzem a teret, a plasztikát, a színeket - vagy például egy fejet a térbe helyezzek -, és ebben az összeállításban harmónia legyen. Az én feladatom: az egyik képelemet a másikhoz viszonyítani.”
ifj. Gyergyádesz László

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu