VALLOMÁSOK: Kőszegi Ákos színművész50

50 éve, 1960. szeptember 23-án született. Budapest egyik külvárosában nőtt föl. Az iskola mellett a Szkéné Színpadra járt, ekkor dőlt el végérvényesen, hogy színész lesz. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után Szegeden, Pécsett és Sopronban, illetve több fővárosi színházban játszott. 2003 óta a kecskeméti Katona József Színház tagja. Elsősorban romantikus hősszerepeket alakít, de drámai és zenés darabokban is látható. Filmes szerepekben is feltűnt - Üvegtigris, Szupermosás, Odaát -, és játszott az Öregberény és a Kisváros című tévésorozatokban is. Az egyik leggyakrabban foglalkoztatott magyar szinkronhang. Jászai Mari-, Makó Lajos- és Kabos Gyula-díjas, volt Az évad színésze és közönségdíjas is.

„Édesanyám egy szegény, 13 gyermekes családba született, már tíz éves korától cseléd életet élt. A tanulás volt az egyetlen kitörési lehetősége. A műegyetem vegyész karán ismerkedett meg apámmal, egymást segítve diplomáztak. Mint ifjú vegyészmérnökök Pesten kaptak munkát és Albertfalva új lakótelepén egy 32 négyzetméteres lakást. Bátyám 1955-ben született, majd sok-sok vetélés és egy rendkívül nehéz vajúdás után 1960-ban én is világra jöttem. Talán ezért is szeretett édesanyám mindig is megkülönböztetett módon!

Szüleivel és bátyjával

A hatvanas években Albertfalva Budapestnek még kisvárosi hangulatú, üres telkekkel övezett, csatangolásra alkalmas része volt. A haverokkal bandákba verődve, szülői felügyelet nélkül teltek napjaim. Vonzottak a ma már vadregényesnek tűnő kültelki játékok és persze sokat fociztunk. Önveszélyes világot alakítottunk ki, életemben először ekkor, hétévesen próbáltam meg leszokni a dohányzásról. Nehéz volt a megmaradás, majdnem elvesztem.

Mindig is szerettem a középpontban lenni, szerepelni. S bár imponált ez a világ, erősebbnek bizonyult a bennem lévő, anyámtól örökölt kitörési vágy. Rengeteget olvastam, szerettem a verseket, így a magyar tanárom egyszer csak fölfedezte bennem az irodalom iránti vonzalmat. Elkezdtem járni az általános iskolai színjátszó körbe, és egy idő után rájöttem: igazából ezzel akarok foglalkozni, a színészettel. A Budai Nagy Antal Gimnázium orosz tagozata átmenetileg megakasztotta ezt a szép elképzelést, otthon a családi életünk sem volt rózsás, szüleim később el is váltak. A tanulás egyre rosszabbul ment, meg is buktam. Bálint Andrásnak egy táncos szórakozóhelyen tartott szavalóestjén azonban minden jóra fordult. Látva érdeklődésemet egy egykori KISZ-es kulturális aktivista, Döme Sándor megszólított és arra biztatott, hogy jelentkezzek meghallgatásra a műegyetemen működő Szkéné Színpadra. 15 és fél évesen a csapat legfiatalabbja, Benjáminja lettem, de egyetemista társaim befogadtak. Alapos nevelésen estem át, rádöbbentem, mennyire kevés a tudásom. Ismét elkezdtem tanulni, hamarosan megnyertem az országos József Attila Szavalóversenyt. A folytatás már teljesen egyértelmű volt, semmi más nem jöhetett szóba, csak a színiakadémia.

Salieri szerepében a
kecskeméti teátrum színpadán
(Peter Schaffer: Amadeus – 2009)

Az első évek nehezen teltek. Nem azt tapasztaltam, amit a Szkénében meg-szoktam. A kevesebb szeretet, figyelem miatt görcsössé váltam, nem találtam a helyem. Egy „csodaember”, Kapás Dezső segített túljutni ezen. A harmadik év vizsgadarabját ő rendezte. Megtanított, hogyan kell próbálni, hogyan kell egy szereppel foglalkozni, és egyáltalán, azt az alázatot és figyelmet, ami a színészethez kell, igazából mind tőle tanultam.

Persze továbbra is eléggé önfejű, zűrös srác voltam, a pesti rendezők nem kapkodtak utánam. Negyedikes koromban Szegeden játszottam, a Kakukkfészek óriási sikert, 20 perces tapsot hozott. Ekkor dőlt el bennem, hogy a főiskola után ott akarok játszani. Öt csodálatos esztendő következett, a világirodalom nagy és szép szerepeit játszhattam el, még a legjobb színésznek is megválasztottak. Párommal, Vásári Mónikával is Szegeden kötöttük össze életünket. De a legszomorúbb évem, édesanyám halála is erre az időszakra esik. A felnőtté válás évei voltak.

1989-ben új színházi vezetés érkezett, a pálya szélére kerültem, ezért fölmondtam. Pécsett folytattam, majd hasonló okok miatt fővárosi színházakhoz, azután Sopronba, végül Kecskemétre szerződtem. 2003-ban Bodolay Géza hívására jöttem ide, s itt fordult először velem elő, hogy a direktorváltás után is maradtam. Ennek egyik oka az volt, hogy Cseke Pétertől is nagyszerű lehetőségeket, sok-sok szerepet kaptam, s kapok most is. Így az idei évadban annyi új feladat vár rám – Székely János Caligula helytartójának címszerepe, Shakespeare III. Richárdja, illetve egy Füst Milán darab –, amelyeknél többet nem is tudnék vállalni. Másrészt a „város” is marasztalt. Milliónyi pozitív visszajelzés jutott el hozzám, érzem a nézők szeretetét, hogy elfogadnak, hogy számítanak rám, s ez megerősített a döntésemben.

Tóth Ildikó és Kőszegi Ákos
(Moliere/B.: Mizantróp -
Kecskeméti Katona József Színház, 2008)

Sok silánysággal, hitványsággal, sőt baromsággal találkozom a színház és a média világában. A minőség, az értékteremtés alaposan devalválódott. A régi kócos, harcos lendületem azonban megváltozott, az ötödik ikszet elérve óhatatlanul lehiggad az ember. Az igazamat most is megpróbálom érvényesíteni, de ma már nem akarom akár életek árán is bebizonyítani azt. Belülről igyekszem védekezni: a színpadon és a szinkronban is minden szót, minden mozdulatot teljes összpontosítással, tökéletesen próbálok megcsinálni. Abban reménykedek, hogy hamarosan eljön egy sokkal vidámabb, mosolygósabb, selymesebb, emberközelibb világ, amelyben nyugodtan elereszthetem majd fiaim, Bendegúz és Soma kezét. És akkor én is boldog leszek!”

(Lejegyezte: Varga Géza)