Valaki vezette az életem fonalát75

Négy kerek évfordulót ünnepelt a közelmúltban dr. Gubacsi László. Ötven éve szerezte meg orvosi diplomáját, ötven éve nősült, felesége a hetvenedik, ő maga pedig hetvenötödik születésnapjához érkezett. Hetvenöt év… Hét és fél évtized, tele munkával, az orvosi hivatás és a család iránti szeretettel és mély elkötelezettséggel.

                     A kilenc testvér
   (az állók között középütt dr. Gubacsi László)
- Szép gyermekkorom volt, és ezt nemcsak az öregkor mondatja velem – idézi fel legelső emlékeit dr. Gubacsi László. – Nagyon mélyről jöttem. Orgoványon születtem, pontosabban a falutól öt kilométerre, egy tanyán. Vér szerinti édesanyám kilenc gyermeket szült, de engem – mint legelsőt – maguk-hoz vettek és sajátjukként neveltek fel a nővéréék, mert nekik nem lehetett gyermekük. Nevelőszüleim, akikről mindig mint szüleimről beszélek, nagy szeretettel fogadtak örökbe, és gondoztak. Mivel a két család szomszédos tanyán élt, a testvéreimmel gyakorlatilag együtt nevelkedtünk, vasárnaponként együtt jártunk a templomba, abba az aktív helyi baptista gyülekezetbe, melynek szüleim is tagjai voltak.

Kisgyermekkorom éveiben átzúgott tanyánk felett a történelem, félelmet, bizonytalanságot hozott a II. világháború. Szegények voltunk a szó mai értelmében, de akkoriban egyáltalán nem éreztük nyomorúságosnak a helyzetünket. Én afféle tanyasi gyerekként hol libát, hol disznót őriztem, hol a szőlőben dolgoztam, de szüleim úgy tartották, első az iskola, a tanulás, a többi csak akkor következhet, ha marad rá időm. Anyám zseninek született, aki nem tanulhatott, de megmaradt benne az irodalom szeretete. Mindent elolvasott, ami a kezébe került, ezt tettem később én is. Apám zenei talentum volt, s bár én nem voltam az, engem is megtanított különböző hangszereken, hegedűn, harmóniumon és orgonán játszani. Ilyen szellemiségű családi háttérrel nem volt csoda, hogy jól tanultam.

Anyjával 

Egy kis tanyasi iskolába jártam, ahol jeles eredménnyel végeztem el a nyolc osztályt. Tanítóm javaslatára a kecskeméti Katona József Gimnáziumba jelentkeztem, de valaki megakadályozta, hogy oda mehessek – osztályidegen származásomra hivatkozva. Anyám minden követ megmozgatott az érdekemben. És két nagyszerű ember – a helyi lelkipásztor és a Kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatója, Ifjú Sebestyén – révén a piarista gimnázium diákjaként tanulhattam tovább. Később felvettek az orvosi egyetemre, és bár a történelem a tanulmányaim folyásába Budapesten is beleszólt, sikeresen végeztem. Orvos lettem.

- És onnantól kezdve a mai napig az egész életét az egészségügy szolgálatában töltötte. Gyakorló orvos volt Kecskeméten, innen szülőfalujába ment körzeti orvosnak, aztán járási főorvosként, később a megyei kórház főigazgatójaként, majd megyei főorvosként dolgozott tovább. A fővárosban, az Egészségügyi Minisztériumban főosztályvezető volt, azután visszatért Kecskemétre, és az Egészségügyi Alapellátási Intézmények igazgatói posztjából ment nyugdíjba 1996-ban. Megyei, országos és nemzetközi rendezvényeken 70-nél is több előadása hangzott el, rengeteg ismeretterjesztő előadást tartott, 34 tudományos dolgozatot írt, számos kiadvány szerkesztésében közreműködött. Szakmai munkája mellett jelentős közéleti feladatokat vállalt és végzett. Több tudományos egyesületnek, társadalmi szervezetnek, civil szerveződésnek volt meghatározó tagja, talán nem is tudnám felsorolni, miben tevékenykedett még. Nem hiányzik az aktív élet?

       Előadás közben
- Aktív nyugdíjas vagyok. Fő foglalkozásom ma már a pihenés, de a közélettől sem szakadtam el teljesen, és dolgozom is: a KRKK-ban anatómiát és klinikai tárgyakat oktatok. Kiegyensúlyozott, megelégedett, mondhatom azt is: boldog emberként élek. Elmúltak a rám nehezedő, néha igen stresszes évek. Van egy nagyszerű családom, feleségem, két gyermekem, vejem, három unokám, akik jó tanulók, szüleiket tisztelő, magasabb erkölcsi értékeket elfogadó fiatalok. Nekik – a szeretteimnek – írom, szigorúan belső használatra a családunk történetét, amelyből már több kötetnyi, úgy 2500 oldalnyi szöveg elkészült. Számos feladat foglalja le a napjaimat, de már készülök a számvetésre, a végkövetkeztetés levonására. Soha nem voltam aktív, meghatározó tagja vallási közösségnek, de példaértékű keresztény emberek gyermekeként szilárdan hittem és hiszek az égnek és földnek Urában, a Mindenható kegyelmében. S bár a hitem mindig a magánügyemnek tekintettem, és „eladtam magam” az egészségügy szolgálatának, a munkának, a közéletnek, az alapkérdés soha nem változott bennem. Mindig megtapasztaltam, hogy csak kegyelemből vagyok itt, csak a kegyelem segített át annyi nehézségen, s hogy valaki vezette az életem fonalát. Így 75 felett már egyre nagyobb eséllyel kell számolnom e földi lét befejezésével. De addig - Van Boerthave szavaival élve - igyekszem „fenntartani a test töretlen egészségét, a szellem állandó élénkségét és nyugalmát, és megőrizni ezeket a késő öregségig, amikor betegség és küzdelem nélkül a test és a lélek búcsút mond egymásnak.” Remélem, addig még sok tartalmas év vár rám, szeretteim között, hasznos és fontos feladatokkal, nyugalomban, békességben.

Fejes Maja