főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2017. november 23.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Bábok, mesék, csodák60




„Boldog születésnapot, Ancsa Néni!”
Ez volt piros szívbe írva, mosolygó maci- és nyuszi-bábokkal körülvéve azon a kis rajzon, amit Szirtes Józsefné, Ancsa néni kapott néhány kis bábosától a 60. születésnapjára. Ma ő a bábozás egyik szaktekintélye. De valószínűleg nem erre a legbüszkébb, hanem arra a rengeteg kisebb és nagyobb gyerekre, akiket az utóbbi több mint negyven évben tanított, nevelt, erősített, gyógyított vagy felvidított a bábok és a mesék révén.




- Hogyan „találkozott” a bábokkal?
- Már középiskolás koromban felötlött bennem a gondolat, hogy jó lenne ezzel foglalkoznom – meséli, – csak akkor még nem tudtam, hogyan. Pécsett jártam gyermekfelügyelői szakközépiskolába (ez volt az óvónőképző szakközépiskola elődje), ahol egy éven keresztül tanultunk bábtörténetet, bábelméletet és -gyakorlatot.  Akkoriban szervezték a városban az első nemzetközi felnőtt bábfesztivált, ahová természetesen bennünket is elvittek. Olyan fantasztikus varázslatban volt részem, ami életre szóló élményt hagyott a fejemben. Emlékszem, a gyógypedagógiai intézetbe jártunk gyakorlatra, az ott élő kisgyerekeknek már „gyártottam” egy kis bábszínházat papírdobozból, figurákkal, zsírpapírral, zseblámpával. Ezzel játszogattunk esténként, mert nagyon szerették.

Közös játék a
Kecskeméti Ifjúsági Otthonban,
a Családi Bábszínház első perceiben
 

Amikor jóval később, 1982-ben az egykori Úttörő- és Ifjúsági Otthonban Báron László szervezett egy bábtanfolyamot, már tanítóként ért a következő, az igazán meghatározó varázslat. Ez követte egy másik tanfolyam, amit az Erdei Ferenc Művelődési Központban tartottak. Ott találkoztam Juharosné Piroskával, akitől rengeteget tanultam, és akivel néhány évig együtt is bábozhattam. Általa számos országos hírű szakember előadásán hallhattunk a bábokról, melyek akkoriban már a pedagógusi munkámban is egyre fontosabb szerepet kaptak. Az asztalomon mindig volt egy kis figura, és amikor egy elmarasztalt kisgyerek bábbal jött oda hozzám, azzal kért bocsánatot és azzal simogatott meg, akkor éreztem, milyen fantasztikus lehetőség birtokában vagyok. Megszülettek az első gyerek-bábcsoportok is, aztán sorra gyarapodtak. Először csak az iskolámban, a Kertvárosi Általános Iskolában szerveztem őket, majd később itt, az Ifjúsági Otthonban is. 

   Egerben, a Gyermekbábobosok
        Országos Fesztiválján
 - És azóta fáradhatatlanul vezet bábszakköröket, sikeresen készíti fel őket megyei és országos versenyekre. Több mint 15 éve egyszemélyes családi  bábelőadásokat tart, az utóbbi években még a legkisebbeknek is rendez „beavató” baba-mama foglalkozásokat. Mit adhat a bábozás a gyermekeinknek?
- A báb megelevenedő csodája felnőttet, gyermeket egyaránt elvarázsol, ha megmozdul, együtt van a szív, a fej, és a lélek. A mese és a játék nagyon fontos szerepet játszik a gyerekek lelki fejlődősében. Ha egy történet bábok közreműködésével életre kel, főleg, ha azokat mi magunk mozgatjuk, akkor sokkal jobban azonosulni tudunk a figurával, és sokkal inkább belsővé válik az az érzés, amit a mese közvetít. A mese tanulsága, a próbákat kiálló, legkisebből legbátrabbá váló mesehősök példája erőt ad a gyerekeknek életük nehézségei között is. A báb egy megfogható puha kis valami, amit szeretni lehet. Minden kis figura egy-egy karaktert, valamilyen személyiségjegyet hordoz, ami közel állhat a bábos lelkéhez. Gyakran megtapasztalom, hogy egy halk és bátortalan fiú vagy kislány mennyire másképp, mennyivel nagyobb önbizalommal viselkedik a produkció közben, milyen sokat változik a bábozás során.

- Annyi mindent tud már a bábról, a játékról, a gyerekekről. Ennyi éves szakmai múlt után érik még meglepetések?
 - Minél többet tud az ember, annál inkább érzi, hogy milyen sok minden van még, amit jó lenne megtanulni. Az idő teltével folyamatosan változnak például a bábkészítési technikák, s ezt igyekszem is követni, hiszen minden új technika egy új varázslat. De a rendezői gyakorlat sem olyan, mint régen. Ma már teljesen megszokott dolognak számít, hogy a darabokat paraván nélkül játsszuk, mert a báb arca mozdulatlan, de az őt mozgató játékos arckifejezése – ha azonosulni tud a hősével – rendkívül sokat mond. Számos új és még újabb technikával, anyaggal, rendezési móddal dolgozunk, minden produkció egy következő kihívás. Néha kicsit elfárad az ember, de minden nap ezer visszajelzést kapok arról, hogy fontos, amit csinálok. Ezért amíg kezem, lábam, szívem, lelkem – no meg a férjem – bírja, nem hagyom abba…

Fejes Maja

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu