főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. július 8.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 


     Ki kicsoda Kecskeméten

Ma történt

90 éve, 1934. július 5-én született Perlaki István színész. 1952-től 1954-ig az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-nél dolgozott, itt került kapcsolatba a színpaddal mint munkás-színjátszó. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1958-ban a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Négy év múlva a Honvéd Művészegyüttes tagja lett, majd három évet ismét a hírös városban töltött. Többek között a Rómeó és Júlia címszerepében, illetve a Bánk bán Ottójaként nyújtott emlékezeteset. 1969-től a veszprémi Petőfi Színházban, 1977-től 1990-ig az Arany János Színházban játszott. Ezt követően az Intervideó művészeti vezetője, 1992-től 1998Kövesdi Nagy-Gyökössy-Jereb: Két éj Velencében – 1967  (Balogh Rózsa, Perlaki István és Sas József)  -ig a Mikroszkóp Színpad tagja, 1994 és 1997 között a színház igazgatója volt. Mintegy 150 alakítás fűződik a nevéhez, elsősorban zenés és prózai darabok hősszerepeit alakította. Gyakran szinkronizál. 1981-ben Jászai Mari-díjat kapott, míg 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

Kövesdi Nagy-Gyökössy-Jereb: Két éj Velencében – 1967
(Balogh Rózsa, Perlaki István és Sas József) 

Kecskeméti élményeiről így vallott: “Akkor még a közönség szerette a színészeket. Különösen igaz volt ez Kecskemétre. A piacon, az üzletekben a legszebb árut kaptuk, a vasútállomás restijében fillérekért ebédeltünk. Válogatnunk kellett a vasárnapi ebédmeghívások között, ahová a színházszerető polgárok invitáltak bennünket óriási lakomákra. (...) Kecskemét életem és pályám kitörölhetetlen része. Jó rá visszaemlékezni ébren és álomban is.”

(Források:  *Borzák Tibor: Emlékszik-e még?  *Színházi képregény - 100 év Kecskeméten)                                        

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 


 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu