VALLOMÁSOK: Somogyvári Ágnes régész60

60 éves Somogyvári Ágnes régész-főmuzeológus, a Katona József Múzeum Gyűjteményi Osztályának vezetője. 1954. május 8-án Pécsett született. A Janus Pannonius Gimnázium francia tagozatán érettségizett, majd a JATE BTK történelem-francia szakán kezdte el egyetemi tanulmányait, s történelem-régészet szakon diplomázott 1979-ben, azóta régészként dolgozik. Néhány évig az egri Dobó István Vármúzeum, majd 1982-től Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeum munkatársa volt. 1996 óta a Katona József Múzeum régésze. 1997-től a Régészeti Osztály munkáját irányította, 2013 óta a Gyűjteményi Osztály vezetője. A Magyar Régész Szövetség és az Őstörténeti Társaság alapító tagja. Fő kutatási területe az őskoron belül a bronzkor. Részt vett többek között a novaji középső bronzkori tell település, a Kiskunfélegyháza-haleszi Árpád-kori település és a Solt-Erdélyi tanya lelőhelyen talált késő rézkori település régészeti munkáiban.

„Pécsről származom, édesapám gépkocsivezető volt, édesanyám pedig az egykor nagyhírű Pécsi Kesztyűgyárban dolgozott. Nagyszüleim még gazdálkodtak, bár a földjüket elvesztették, életüket a föld szeretete végigkísérte, a város közelében mindig volt egy kis szőlejük vagy kertjük.

Gyerekkoromban szerettem olvasni, már ekkor a közelünkben lévő könyvtár látogatója voltam. Különösen a történelem érdekelt, ezt elsősorban az iskola kiváló pedagógusának, Dunavölgyi tanár néninek köszönhetem. Szüleim mindezt örömmel fogadták, és amikor bejelentettem, hogy gimnáziumba akarok menni, elfogadták a döntésemet.

A Janus Pannonius Gimnáziumban nagyszerű tanárok tanítottak. Magyartanárom Tüskés Tibor, a Jelenkor korábbi főszerkesztője volt, aki irodalmi kapcsolatait az oktatás során is kamatoztatta. Az ő révén óráinkra eljött többek között Csorba Győző, Takáts Gyula, Fodor András és Lipták Gábor is. Mindezek egyúttal ki is jelölték az érdeklődésem fő irányát.

Munka közben Solton
(Fotó: Bahget Iskander)

1974-ben felvettek a JATE történelem-francia szakára. Szeged szokatlan élményt adott: a sík vidék és a földes utcák látványa kisebbfajta sokkhatásként ért. Ha a felhőket hegyeknek láttam, tudtam, hogy haza kell mennem. Később nagyon megszerettem Szegedet, nemcsak a diákvilág lüktetését, hanem magát a várost is, el tudtam volna képzelni, hogy később is ott élünk.

Az egyetemen is nagy tanáregyéniségek oktattak, például Karácsonyi Béla Kossuth-díjas történész, az Árpád-kor kutatója és Kristó Gyula, a későbbi akadémikus. A régészeti tárgyú könyvek romantikája már korábban megfogott, a Bevezetés a régészetbe tantárgy tanulása közben azonban először éreztem úgy, hogy ennél sokkal többet jelent számomra ez a tudományág. A szegedi régészeti oktatásnak nagy előnye volt az elméleti mellett a gyakorlati képzés, így bekapcsolódhattunk a megyei múzeum ásatási munkáiba. Az intézmény igazgatója, Trogmayer Ottó, illetve Horváth Ferenc és Kürti Béla régészek teljesen természetesnek vették, hogy ásatásaikra akár évközben, akár nyáron velük tartottunk. Kötelező volt a nyári ásatási gyakorlat, így jutottam el Velembe, ahol a Szent Vid-hegyen egy vaskori telep feltárása zajlott Bándi Gábor vezetésével, részt vettem a Pécs melletti Zók-Várhegyen egy kora bronzkori erődített telep feltárásában, az ásatást Ecsedy István vezette, és ott voltam az ópusztaszeri ásatások indulásánál is.

Férjemet, Füzi Lászlót az egyetemen ismertem meg, negyedéves korunkban házasodtunk össze. Szerettünk volna Szegeden maradni, és az egyetemem tanítani, de egy akkor hozott rendelkezés ezt nem tette lehetővé. Trogmayer Ottó segítségével Egerben kaptam állást, és Laci is el tudott ott helyezkedni. Három évig éltünk ott. Az újabb költözést egy férjem által szervezett Forrás-est készítette elő. A sikeres rendezvény után Laci ajánlatot kapott a kecskeméti folyóirat szerkesztőségétől. Ekkor már második gyermekünket vártuk. Kockáztattunk, és úgy döntöttünk, hogy jövünk. Jól esett, hogy az egri kollegák jelezték: visszavárnak, ha kecskeméti terveink nem válnak valóra.

Férjével, Füzi Lászlóval
(Fotó: Bahget Iskander)

1982-ben költöztünk ide, akkor én Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban kaptam állást. Az ott töltött bő tíz év során sok érdekes és szakmailag jelentős ásatásban vehettem részt. A napi ingázás azonban nem volt egyszerű, így nagy könnyebbséget jelentett, hogy 1996-ban a Katona József Múzeum munkatársa lehettem. Itt számos izgalmas feladatot kaptam. Óriási kihívást jelentett a nagyberuházásokhoz – például az autópálya-építésekhez – kapcsolódó több ezer, esetenként több tízezer négyzetméteres területek feltárásának megszervezése. Ez a munka több mint egy évtizedig tartott, a leletanyagok feldolgozásával közben elmaradtunk, a következő években ezt kell majd pótolnunk. Az elmúlt években több szakmai kiállítás létrehozásának is részese voltam, különösen a Kada Elek életútját bemutató tárlatra vagyok büszke.

Férjem munkáját figyelemmel kísérem, a Forrás nekem is sokat jelent. Ma is szeretek olvasni, érdekel az irodalom. A folyóirat révén megismerkedhettem olyan költőkkel, irodalmárokkal, akikkel különben nem lett volna lehetőségem találkozni. Örülök, hogy közeli kapcsolatba kerülhettem többek között Buda Ferenccel és Pintér Lajossal, valamint Bahget Iskanderrel is, aki fényképezőgépével még az ásatásokra is gyakran elkísér. Nevek említése nélkül mondom, hogy a hazai és a határainkon túli magyar irodalom szinte valamennyi jelentős írója járt nálunk, sokakkal vagyunk baráti kapcsolatban.

Könyvbemutató
a Katona József Könyvtárban 1998 körül

Sándor Iván, Pintér Lajos, Kiss Jenő, Somogyvári Ágnes, Füzi László,
Szekér Endre, Komáromi Attila,
Benes József, Gerle Margit, Szabó József
Elöl: Ília Mihály, Buda Ferenc, Vekerdi László
(Fotó: Bahget Iskander) 

Gyermekeink közül Zsófi és Ági már befejezték tanulmányaikat, ügyvédként illetve közgazdászként dolgoznak, Pesten élnek. Ők ketten már családot alapítottak, Zsófi két unokával is megajándékozott bennünket, míg Ági a nyárra várja első babáját. Peti fiunk az apai vonalat folytatja: jelenleg az ELTE irodalomtudomány szakát végzi.

Kecskemétet az évek során nagyon megszerettem. Ez a folyamat hosszabb ideig tartott, mert sokáig nem tudtam elfogadni, hogy nem maradhattunk Szegeden. De a város nyitottsága, befogadó készsége segített, sok barátra találtam itt. A szombati piacozás az egyik fontos családi programunk. Mindig találkozunk ismerősökkel, barátokkal, jó megállni, s beszélgetni velük. Nagyon szeretem a város kulturális gazdagságát, a színházi bemutatókon, kiállításmegnyitókon, irodalmi esteken, ha tehetjük, mindig ott vagyunk.”

(Lejegyezte: Varga Géza)