főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2017. április 29.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK - az életről, Kecskemétről50

MEGJELENT!

A Hírös Naptár oldalain 2014-ben ötven életútinterjút tettünk közzé. Egész éves munkánkat összegeztük, és

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK - az életről, Kecskemétről

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK címmel könyv alakjában is megjelentettük. Rövid részlet a több mint 300 oldalas kötet ajánlójából:

„Boldog ember vagyok!" - összegezte három szóban sok évtizedes életútját könyvünk egyik megszólítottja. A szülői házra, a tanulmányokra, a szakmai múltra és a családra visszaemlékezve a többiek is hasonló gondolatokat fogalmaztak meg. A vallomásokban természetesen a bánat is felbukkant. Sokan már gyermekként átélték a háború borzalmait, a menekülést, majd „jött-ment"-ként kellett környezetük szurkálódásait elviselniük. Akadtak olyanok, akik személyesen tapasztalták a „senki nem lehet próféta a saját hazájában” igazságát, s persze azt is, hogy „aki dolgozik, az óhatatlanul néha hibázik". Néhányan már fiatalon elvesztették szeretteiket, mások a közelmúltban álltak tehetetlenül a betegágy mellett. S bár mindenkinek megvan a saját veszteséglistája, a sorok közül mégis a megelégedettség, a boldogság sugárzik erősebben.
A VALLOMÁSOK, EMLÉKEK több könyvesboltban, közgyűjteményben is megvásárolható. Az alábbi telefonon vagy e-mail-ben is lehet érdeklődni:


Hírös Naptár Szerkesztősége

6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C
Tel.: 20/886-1979
Tel./Fax: 76/476-115
E-mail: info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu