főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

Fedák Sári65 éve, 1955. május 25-én hunyt el Fedák Sári, a múlt század egyik legnagyobb operettszínésznője.

1879-ben, Beregszászon született. Apja, Fedák István tisztifőorvos volt. Ellenezte lánya színészi terveit, de végül beleegyezett, hogy Sári beiratkozhasson Rákosi Szidi színiiskolájába Budapesten. Fedák Sári az első igazi sikereket a Népszínházban aratta a korábbi kedvenc, Küry Klára háttérbeszorításával. A sajtó a primadonnaháború miatt is sokat foglalkozott az ifjú színésznővel. Így írtak róla: "a kisasszony határozott szubrett tehetség, erre vall pompás tánca, graciozitása, szilaj temperamentuma, mely azonban egyelőre a szertelenségbe csap, gyakran a jó ízlés rovására is. Játékánál jóval gyengébb a hangja és énektudása".

Nagyon fontos volt számára a sajtónyilvánosság, sok interjút adott. Az országos siker, a népszerűség, a közönség rokonszenvének elnyerése érdekében gyakran szerepelt vidéken. Legnagyobb találmánya az asszonypajtásság volt, mivel a századfordulón a színházi programok megválasztásában az asszonyoknak volt döntő szerepe. Karrierjének egyik fontos pontja Bob herceg szerepe volt Huszka Jenő György herceg című darabjában. A férfiszereppel hatalmas szenzációt keltett. 1904-ben mutatták be legnagyobb sikerét, a János Vitéz című daljátékot, Fedák címszereplésével a Király Színházban.

Fedák Sári a János vitézbenFedák Sári a János vitézben

A színésznő 1907-ben külföldre menekült. Azzal vádolták, hogy kikövetelt gázsija kergette öngyilkosságba Vidor Pál színházigazgatót. Berlin, Bécs, Prága volt utazásainak és fellépéseinek színhelye. 1910 májusában tért vissza Budapestre. Az operettszínpadon óriási sztár volt. Szerepelt a Cigányszerelemben, a Leányvásárban, a Sybillben, később a Mágnás Miskában. Némafilmeket is forgattak vele, de ezek nem arattak túl nagy sikert. 1911-ben kezdődött románcuk Molnár Ferenccel. Az I. világháború kitörése után Fedák önkéntes ápolónőként vállalt feladatot. Drámai színésznőként is megállta helyét, 1916-ban Molnár Ferenc: a Farsang című darabjának főszerepében, majd Bródy Sándor A szerető című művében.

1917-ben fonódott össze élete Pestszentlőrinccel, szülei számára elegáns kertes villát vásárolt a Gyöngyvirág utcában. 1922-ben összeházasodott Molnár Ferenccel. A primadonnaalkony azonban őt is elérte; 1924-ben ünnepelte 45. születésnapját. Amerikai vendégszereplése megbukott. 1926-ban bomlott fel kizsarolt házassága, Molnár Ferenc 20 000 dollárt fizetett. A budapesti színházakban sikertelenek maradtak új bemutatói.

Fedák Sári 1929 szeptemberében kiköltözött Pestszentlőrincre, megözvegyült édesanyjához. Szereplési vágya azonban továbbra sem csökkent, egyedül állt ki a színpadra. Az ötszáz éves a magyar dal című előadását először a Pesti Vigadóban, majd a Király Színházban adta elő. Ezután országos körútra indult műsorával. 1933-ban nagyszabású terv megvalósításába kezdett; ekkor kezdődtek a Fedák-film, az Iza néni munkálatai. A film nem lett sikeres, majd Amerikában óriási botrányba keveredett.

Fedák Sári

A 30-as, 40-es években nem csak színházakban lépett fel változó sikerrel, a társadalmi életbe is bekapcsolódott, hazafias és irredenta szervezetek nőestélyein és délutánjain vett részt. 1943-ban még lelkesen indult a frontra a Tábori Színházzal, 1944-ben viszont Bécsbe menekült, onnan Linzbe utazott tovább. 1945 decemberében szállították haza a magyar kormány hivatalos kiadatási kérelmére. Népbírósági pere 1946-ban zajlott, az eljárás során felmentették. Szabadulása után Nyáregyházán telepedett le, rokonainál. Az államosítás után költöznie kellett. Hűséges komornájával, Kerék Margittal lakott együtt. 1954-ben kapta meg a várva-várt elismerést a Magyar Állami Operaháztól, meghívták a János Vitéz bemutatójának 50. évfordulójára. 1955. május 5-én hajnalban hunyt el. Búcsúztatásán a Farkasréti temető zsúfolásig megtelt.

Ady Endre így jellemezte: "Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg melegséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszaladt a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, szűz vihar, végigsöpört ott mindent. Trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat és konvenciókat. A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi hadakozásnak minden becses, régi elvét. Nem volt újságíró dandárja, nem volt haditerve, ignorálta a kulissza küzdelmeit. Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak, s megnyert minden csatát."

(Források:  *Zubánics László: Az utánozhatatlan Zsazsa)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:

- 85 éve hunyt el Francsek József fűszerkereskedő »»   
- 90 éve született Raffai Sarolta József Attila-díjas író, költő »»   
- 60 éve, 1960. május 22-én hunyt el Bene Géza festőművész »»   
- 80 éve született Gereben László népművelési felügyelő »»    

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 


 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu