főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

Raffai Sarolta 90 éve, 1930. május 23-án Kecelen született Raffai Sarolta József Attila-díjas író, költő. 1950-ben Kalocsán tanítói oklevelet szerzett. Páhiban, Kecelen, Császártöltésen és Uszódon tanított, majd 1968-tól a kalocsai könyvtárban könyvtáros volt. 1972-ben lett a kecskeméti Forrás folyóirat versrovatának vezetője. 1978-tól a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt, 1983-ban betegsége miatt vonult nyugdíjba. 1971. április 25. és 1985. április 19. között országgyűlési képviselő volt, mandátumát minden alkalommal Bács-Kiskun megye 17. számú egyéni választókerületében szerezte meg, 1975-től 1980-ig az Országgyűlés alelnöke volt. Kalocsán hunyt el 1989. szeptember 20-án.

Raffai Sarolta

Drámaíróként az Egy szál magam című, nagy visszhangzott keltett művével a Kecskeméti Katona József Színházban debütált. A Pethes György által rendezett darab ősbemutatóját 1967. december 8-án tartották. Néhányan a parádés szereposztásból: Dévai Kamilla, Szilágyi Tibor, Forgács Tibor, Fekete Tibor, Mojzes Mária, Piróth Gyula, Szabó Tünde, Major Pál. Későbbi drámáit a budapesti és a kecskeméti Katona József Színház mutatta be, de műveit játszották Marosvásárhelyen és Komáromban is.

(Források:  *Katona József Könyvtár  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Történelmi Tár  *Új magyar irodalmi lexikon)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:

- 60 éve, 1960. május 22-én hunyt el Bene Géza festőművész »»   
- 80 éve született Gereben László népművelési felügyelő »»   
- 70 éve hunyt el Falus Elek grafikus, iparművész, díszlettervező »»   
- 175 éve született Schunda Vencel József csehországi származású hangszergyáros, zeneműkiadó »»    

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 


 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu