főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2019. december 16.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Ma történt

215 éve, 1804. november 28-án született Csécsi Imre református tanár, orvos, mineralógus, az MTA levelező tagja. Tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd a német nyelv tanulása céljából egy évet Lőcsén töltött. Ezután Debrecenben a költészeti osztály köztanítója, majd az elsőéves deákok lektora, később senior lett. 1831-ben tanszékéről lemondott és előbb a fővárosban, később Bécsben orvosi tudományokat hallgatott. 1837-ben orvossá avatták, azután Debrecenben az orvosi gyakorlatnak és a természettudományoknak élt. 1839-ben  megválasztották a Debreceni Református Kollégium természettudományi tanszékére, ahol az ásvány-, növény- és vegytan tanára lett. Kiváló gyűjtő–kísérletező–szemléltető tanártípus volt. 1840-től kezdve megindította a növénygyűjtést, több ezerrel gyarapította az ásványmúzeumot és a fizikai szertárat. Tanszékét 1847-ig, halálig töltötte be, amikor a Kollégium "azzal becsülte meg, hogy saját halottjaként pénztára költségén temettette el; ugyanakkor az ifjúság önkéntes gyászt öltött."

A Csécsy-Nagy család 1635-ben
II. Ferdinánd királytól kapott nemesi rangot;
címerükben: hármas halom koronás
középsőjén álló griff jobbjában kardot tart.

A Magyar Tudományos Akadémia 1844. december 4-én levelező tagjának választotta. Természettudományi cikkei több folyóiratban jelentek meg. Számos növénytani, földrajzi és orvosi tanulmány és tankönyv szerzője, melyek közül sok kéziratban maradt. Több munkája, így például az Értekezés a dunamelléki helvét hitvallásról című műve Kecskeméten jelent meg.
(Források:  *Érkeserűi Református Egyházközség  *Katona József Könyvtár  *Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 80 éve született Kerényi József építész »»  
- 140 éve született zalai Szalay László író, újságíró »»  
- 125 éve született id. Bánky Róbert színész, színigazgató »»  
- 135 éve született Havas Emil, a vajdasági magyar újságírás egyik jeles alakja »»      

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu



Hírös Naptár Évkönyv - 2009


Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.

Megvásárolható több könyvesboltban, köz- gyűjteményben: 
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu