főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

125 éve, 1894. november 25-én született id. Bánky Róbert színész, színigazgató. A színészakadémián elvégzett egy év után nem sokkal bevonult katonának. Ekkor egy ravasz „színjátékkal" megmentette egységét a biztos pusztulástól, amiért később vitézi címet kapott. Az I. világháború alatt orosz hadifogságba esett, és ott magyar színtársulatot szervezett. A háború után 1922 és 1925 között a Belvárosi Színházban, majd 1925–1926-ban a Thália színpadán játszott. 1926-ben Marosvásárhelyre, 1927-ben Pécsre, 1932-ben Kecskemétre szerződött. id. Bánky RóbertEzután a Magyar Komédia Kamaraszínház vezetője lett. 1939 és 1941 között úgynevezett cseretársulatot vezetett, amellyel ellátta a debreceni Csokonai Színházat. 1941 és 1944 között a Magyar Színház igazgatója volt, mely ekkor Új Magyar Színház néven működött, és párhuzamosan 1942–1943-ban a szegedi színház vezetőjének is kinevezték. Ő a helyben működő Ihász Aladárt bízta meg a vezetéssel, főrendezőnek pedig megtette a Színészkamarából kizárt Both Bélát. 1943-tól a Tábori Színház vezetői munkakörét is ellátta, valamint a Színészkamara alelnöki tisztét is betöltötte. Az Új Magyar Színház igazgatójaként Bánky igyekezett kihasználni az operett „háborús konjunktúráját”, minden évben szerepeltetett egy-egy operettet Fedák Sári főszereplésével. Emellett igényes drámaciklust állított össze.

1945-ben az Igazoló Bizottság a Horthy-korszakban betöltött vezető beosztása miatt, s a szélsőjobboldaliság vádjával Bánkyt „örökre" eltiltotta a pályáról. Majd mégis igazolták, de állást sokáig nem kapott. Segédmunkásként dolgozott a Rákosi Mátyás Műveknél, ahol beállt a munkásszínjátszók közé. 1952 és 1956 között Szolnokon, 1956 és 1962 között Győrben játszott. Élete utolsó két évtizedét egy Rákóczi úti mosókonyhában élte le. Temetői szónoklatok tiszteletdíjából egészítette ki szerénynél is szerényebb nyugdíját.
(Források:  *Balogh Géza: Szegedi színháztörténetek  *Magyar Színházművészeti Lexikon  *Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája)

90 éve, 1929. november 25-én hunyt el Tomori Jenő író, újságíró, műfordító.
Szerb származású szülők gyermeke volt. Középiskoláit Szegeden a kegyesrendieknél, a jogot Debreczenben végezte, azután irodalommal, elsősorban hirlapírással foglalkozott Budapesten. Versei, regényei, elbeszélései az Ország-Világban, a Pest-megyei Hirlapban és a Budapesti Hirlapban jelentek meg. Rövid ideig a kecskeméti Függetlenség című lap munkatársa is volt. Petőfi verseit szerb nyelvre fordította, a szerb és orosz irodalom alkotásait magyarra.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 135 éve született Havas Emil, a vajdasági magyar újságírás egyik jeles alakja »»  
- 215 éve született Gáspár András honvéd-huszár tábornok, országgyűlési képviselő »»  
- 20 éve hunyt el id. Szappanos István tanár, festő- és grafikusművész »»  
- 15 éve hunyt el Tréfás Antal, az Állami Számvevőszék nyug. megye irodavezetője »»   

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu



Hírös Naptár Évkönyv - 2009


Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.

Megvásárolható több könyvesboltban, köz- gyűjteményben: 
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu