Gulyás István tizenöt éves korában lépett a Piarista Rendbe, és 1939. június 18-án szentelték pappá. Ekkor már magyar-latin szakos tanári diplomával rendelkezett, sőt „summa cum laude” minősítésű doktori értekezését is megvédte. Horváth János, a nagyhírű irodalmár professzor meghívta tanszékére tanársegédnek, de Gulyás tanár úr hivatása szerint inkább a „középiskolás fokon” való tanítást választotta.

Debreceni tanárkodása után 1942 és 1947 között Kecskeméten tanított. A háború 1944 novemberében a hírös várost is elérte, a piarista gimnáziumban orosz katonai kórház működött. A harcok elmúltával Mészáros Imre tanár úrral közösen azonnal elkezdték a tanítást. Ezt az akkori szociáldemokrata polgármester, Tóth László – nemzetközi sakk-szaktekintély – lelkesen támogatta, jó barátságot ápolt a két fiatal tanárral. Gulyás tanár úr elbeszélése szerint fenséges szalonnavacsorákat ettek együtt.

Az 1947/48-as tanévben Budapesten tanított, majd az államosítás után segédlelkész lett a Budapest-vizafogói kápolnában. Ezután az egri kisszemináriumba került tanárnak és prefektusnak.

A kecskeméti piarista rendház tagjai, 1957. augusztus. 27.
(Az első álló sorban jobbról a negyedik dr. Gulyás István)

A szerzetesi iskolák újraindulása után a Tartományfőnök Úr Kecskemétre helyezte, ahol egy év megszakítással élete végéig a Rendház tagja volt. Szaktárgyain kívül logikát, pszichológiát és légót tanított. Nagy kedvvel oktatta rendkívüli tárgyként a francia nyelvet is. Osztályfőnök volt 1953 és 1957 között, majd 1958-tól 1962-ig és utoljára 1962-től 1966-ig. Ezután Ifjú Sebestyén igazgató úr bevonta őt az iskola vezetésébe: előbb igazgatóhelyettes, majd 1969-től 1975-ig a gimnázium és a diákotthon igazgatója volt.

Az 1975/76-os tanévben Budapesten tanított, majd visszatért Kecskemétre. 1980-ban ment nyugdíjba, de ezt követően is tanított a szobájában latint és franciát, és mindig szeretettel várta és fogadta régi kedves diákjait. Tanár Úr szívesen látogatta volt tanítványait, részt vett családi ünnepeiken és papként is szívesen szolgált diákjai esküvőin, gyermekeik keresztelőjén. A rendszerváltozás után több kitüntetésben is részesült: 1995-ben a Jászok Világtalálkozóján gróf Apponyi Albert emlékéremmel tisztelték meg. 1996-ban Kecskemét Városért Oktatási Díjat kapott, 1997-ben pedig a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az Ifjúság Neveléséért díjban részesítette.

Diákok nemzedékei a „szívem” becenévvel illették őt. 2002-ben, a ravatalánál mondott beszédében Perlaki Flórián újszegedi plébános fogalmazta meg ennek mélyebb értelmét:
„Te talán a legtöbbször azt mondtad nekünk, hogy szívem. Ezen elheccelődtünk, számoltuk is, hányszor mondod egy órán ezt a szót. De csak évtizedek múltán értettem meg, hogy ez nem csak egy megszólítási forma. Nagy betegséged után beszélgetve Veled - kinek-kinek a lelki fejlődéséről -, értettem meg, hogy Te, a gyermekéért aggódó atya szívének szeretetével  gondolsz ránk. Hogy a Te szíved értünk dobog. Sőt – hogy amint mindig mondtad: szívem – mi vagyunk a Te szíved. Bennünk éltél és bennünk élsz folyamatosan. Mindaz a jó és szép, amire tanítottál, formált bennünket ilyenné, amilyenek lettünk életünkben, amik vagyunk ma értékeinkkel, eredményeinkkel. Értünk dobog ez a szív, a Te szíved Istennél, mint hathatós közbenjáró. És velünk dobog, bennünk, tanítványaidban, dobog továbbra is minden munkánkban, mert mi Veled, általad vagyunk azok, akik vagyunk. Mindazt a jót, amit csak tettünk és teszünk, általad tesszük. Gulyás tanár úr! Köszönjük tanító életedet, köszönjük, hogy mi lehettünk és lehetünk a Te Szíved!”

(Laczkó János öregdiák)

(Forrás:  *A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele)