főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2019. augusztus 24.
   

PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Korábbi évfordulókÉrdekesebb évfordulók 

Ma történt

Dr. Gulyás István105 éve, 1914. július 16-án Jászberényben született dr. Gulyás István pap-tanár, a kecskeméti piarista gimnázium és diákotthon korábbi igazgatója. Szülei redemptus jászok voltak, akiknek ősei 1745 májusában a Redemptio alkalmával váltakoztak meg a jobbágyi terhek alól. Gulyás tanár úr büszkén mutatta nevüket a jászok „szent könyvében”, Gyárfás István A jászok története című munkájában. Ez a jász identitástudat nagyon meghatározó volt Tanár Úr életében.

Gulyás István tizenöt éves korában lépett a Piarista Rendbe, és 1939. június 18-án szentelték pappá. Ekkor már magyar-latin szakos tanári diplomával rendelkezett, sőt „summa cum laude” minősítésű doktori értekezését is megvédte. Horváth János, a nagyhírű irodalmár professzor meghívta tanszékére tanársegédnek, de Gulyás tanár úr hivatása szerint inkább a „középiskolás fokon” való tanítást választotta.

Debreceni tanárkodása után 1942 és 1947 között Kecskeméten tanított. A háború 1944 novemberében a hírös várost is elérte, a piarista gimnáziumban orosz katonai kórház működött. A harcok elmúltával Mészáros Imre tanár úrral közösen azonnal elkezdték a tanítást. Ezt az akkori szociáldemokrata polgármester, Tóth László – nemzetközi sakk-szaktekintély – lelkesen támogatta, jó barátságot ápolt a két fiatal tanárral. Gulyás tanár úr elbeszélése szerint fenséges szalonnavacsorákat ettek együtt.

Az 1947/48-as tanévben Budapesten tanított, majd az államosítás után segédlelkész lett a Budapest-vizafogói kápolnában. Ezután az egri kisszemináriumba került tanárnak és prefektusnak.

A kecskeméti piarista rendház tagjai, 1957. augusztus. 27.
A kecskeméti piarista rendház tagjai, 1957. augusztus. 27.
(Az első álló sorban jobbról a negyedik dr. Gulyás István)

A szerzetesi iskolák újraindulása után a Tartományfőnök Úr Kecskemétre helyezte, ahol egy év megszakítással élete végéig a Rendház tagja volt. Szaktárgyain kívül logikát, pszichológiát és légót tanított. Nagy kedvvel oktatta rendkívüli tárgyként a francia nyelvet is. Osztályfőnök volt 1953 és 1957 között, majd 1958-tól 1962-ig és utoljára 1962-től 1966-ig. Ezután Ifjú Sebestyén igazgató úr bevonta őt az iskola vezetésébe: előbb igazgatóhelyettes, majd 1969-től 1975-ig a gimnázium és a diákotthon igazgatója volt.

Az 1975/76-os tanévben Budapesten tanított, majd visszatért Kecskemétre. 1980-ban ment nyugdíjba, de ezt követően is tanított a szobájában latint és franciát, és mindig szeretettel várta és fogadta régi kedves diákjait. Tanár Úr szívesen látogatta volt tanítványait, részt vett családi ünnepeiken és papként is szívesen szolgált diákjai esküvőin, gyermekeik keresztelőjén. A rendszerváltozás után több kitüntetésben is részesült: 1995-ben a Jászok Világtalálkozóján gróf Apponyi Albert emlékéremmel tisztelték meg. 1996-ban Kecskemét Városért Oktatási Díjat kapott, 1997-ben pedig a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az Ifjúság Neveléséért díjban részesítette.

Diákok nemzedékei a „szívem” becenévvel illették őt. 2002-ben, a ravatalánál mondott beszédében Perlaki Flórián újszegedi plébános fogalmazta meg ennek mélyebb értelmét:
„Te talán a legtöbbször azt mondtad nekünk, hogy szívem. Ezen elheccelődtünk, számoltuk is, hányszor mondod egy órán ezt a szót. De csak évtizedek múltán értettem meg, hogy ez nem csak egy megszólítási forma. Nagy betegséged után beszélgetve Veled - kinek-kinek a lelki fejlődéséről -, értettem meg, hogy Te, a gyermekéért aggódó atya szívének szeretetével  gondolsz ránk. Hogy a Te szíved értünk dobog. Sőt – hogy amint mindig mondtad: szívem – mi vagyunk a Te szíved. Bennünk éltél és bennünk élsz folyamatosan. Mindaz a jó és szép, amire tanítottál, formált bennünket ilyenné, amilyenek lettünk életünkben, amik vagyunk ma értékeinkkel, eredményeinkkel. Értünk dobog ez a szív, a Te szíved Istennél, mint hathatós közbenjáró. És velünk dobog, bennünk, tanítványaidban, dobog továbbra is minden munkánkban, mert mi Veled, általad vagyunk azok, akik vagyunk. Mindazt a jót, amit csak tettünk és teszünk, általad tesszük. Gulyás tanár úr! Köszönjük tanító életedet, köszönjük, hogy mi lehettünk és lehetünk a Te Szíved!”

(Laczkó János öregdiák)

(Forrás:  *A Magyar Piarista Diákszövetség Hírlevele)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 85 éve született Perlaki István színész »»     
- 175 éve fejezte be kecskeméti tanulmányait Jókai Mór író »»     
- 115 éve hunyt el Dunaiszky László szobrász »»     
- 140 éve született Móricz Zsigmond író »»      

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK



Korábbi évfordulók:  
« 2019. február    
        
keszecsüszova
        01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28      

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.) 

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu