főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. december 21.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Korábbi évfordulókÉrdekesebb évfordulók 

Ma történt

Szemerjai Szász Károly190 éve, 1829. június 15-én született Szemerjai Szász Károly tanár, költő, műfordító, református püspök. Nagyenyeden látta meg a napvilágot, apja, id. Szász Károly jogász és kollégiumi tanár volt. Elemi és gimnáziumi iskoláit szülővárosában végezte Mentovich Ferenc és Zeyk Miklós keze alatt. Felsőfokú tanulmányait Kolozsvárott kezdte 1845-ben, 1848-ban matematika szaktanítói oklevelet kapott. 1848-ban édesapja államtitkári kinevezést kapott, magával vitte fiát is Budára. A pesti egyetemen matematikai és hadtudományi előadásokat hallgatott. Amikor 1849-ben Debrecenbe kerültek, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fogalmazója lett. Ezt követően beállt a hadseregbe, ahol kezdetben káplár volt, később hadnagyi rangot szerzett. A fegyverletétel után menekültként Tiszaroffon (a Borbély családnál), majd Bején bujdosott.

Nevelői pályáját a szabadságharc leverése után bejei tartózkodása idején kezdte meg. Ezt követően a nagykőrösi, majd a kecskeméti gimnáziumokban tanított. Nagykőrösön, ahol először magyar nyelvet és irodalmat, majd matematikát oktatott, két évig együtt dolgozott Arany Jánossal. A magyar nyelvi és irodalmi katedrán Arany János követte. A kecskeméti gimnáziumban pedig a matematika tanításával bízták meg. Pedagógiai elveinek kialakulására minden valószínűség szerint nagy hatással volt ifj. Zeyk Miklós. Naplójában részletesen leírta mindazt, amit Zeyk mondott el órán a helytelen valamint a célravezető tanítási módszerekről. Szerinte a memorizálás csupán idegen nyelv, versek és idézetek megjegyzésekor hasznos, a többi esetben sokkal inkább arra kell törekedni, hogy a tanuló megértse a tananyagot, miközben „nálunk minden tudomány egyedül a memorizálásra van szorítva”. Vallotta, hogy a gyermekeknek az elvont tudományok helyett a specialitásokat kell tanítani, és mellőzni kell „a durva, elriasztó, figyelmet, kedvet haragos szóval, feddéssel, sőt veréssel ébreszteni akaró, de éppen azok által elölő modort.” A tanulás helyes indokai közé számlálta a „természeti ösztönt”, a tanulásból eredő kellemes érzést, valamint az alkalmazhatóságot, amely minden valódi tudásnál megvan.

A tanítás mellett magánúton elvégezte a teológiát, és 1851-ben sikeres papi vizsgát tett. Lelkipásztori pályájának állomásai: Rimaszombat, Kézdivásárhely, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Budapest. 1884-ben a „kormányhatalom nagyfokú érvényesítésével” megválasztották a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé és Pest első lelkipásztorává.

Politikai pályafutását az 1860-as évek közepén kezdte, amikor országgyűlési képviselővé választották. Ezt követően 1867-ben a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban a protestáns ügyek tanácsosa volt. Amikor 1869-ben Pest megyei, majd 1872-ben Jászkun kerületi tanfelügyelő lett, lemondott lelkipásztori hivataláról. 1876-ban miniszteri tanácsos lett, és a Dunamelléki egyházkerületnek előbb lelkészi, majd világi tanácsbírái között foglalt helyet. Ebben a minőségben volt jelen világi póttagként a debreceni zsinaton is.

Szász Károly írói munkássága is jelentős. Cikkei, versei jelentek meg a Vasárnapi Újságban: 1854-1901 között 166 eredeti és fordított költeményét közölte a lap, 1867-1897 között a kiadvány főmunkatársa lett, ez időben 277 életrajzot írt. Ezen kívül sok cikke és fordítása is ebben a lapban látott napvilágot. Írt az Akadémiai Évkönyvekbe, az Akadémiai Értesítőbe, a Budapesti Szemlébe, a Kisfaludy Társaság Évlapjaiba, a Szépirodalmi Figyelőbe és a Koszorúba is. Egyházi beszédeinek többsége Kecskeméten jelent meg.
Szász Károly sírja
Szász Károly sírja Budapesten,
a Kerepesi úti temetőben


1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1869-ben már az MTA rendes tagja, 1892-95 között az Akadémia másodelnöke, 1898-ban osztályelnöke, s végül 1899-től tiszteletbeli tagja volt. Egyházi hivatalait 1903-ig viselte, s ekkor, egy fölöttébb munkás és fáradalmas élet után teljesen visszavonult. 1905. október 15-én hunyt el. „Félszázados működése az irodalomban, közoktatásban és egyházban éppoly termékenyítő, mint éltető; nemcsak ragyogása, de áldása volt.” Egész életére jellemző volt egy 1848-ban megjelent versének gondolata: "Egyszerű gondtalan élet, s függetlenség és aztán hogy dalolhassak – ez a vágyam!"

(Források:  *A Magyar Irodalom Története, 1907  *Szabó Emília: Szemerjai Szász Károly)      

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 75 éve hunyt el Róth Miksa, a magyar üvegfestő művészet legjelesebb alkotója »»   
- 80 éves Szentmihályi Antal olimpiai bajnok magyar labdarúgó, kapus, edző »»   
- 75 éves dr. Bittsánszky János kertészmérnök »»   
- 105 éve született Telepy Katalin művészettörténész »»     

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK



Korábbi évfordulók:  
« 2019. február    
        
keszecsüszova
        01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28      

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.) 

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu