főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Korábbi évfordulókÉrdekesebb évfordulók 

Ma történt

Telcs Ede szobrász- és éremművész A kecskeméti Kossuth-szobor alkotója, Telcs Ede szobrász- és éremművész 145 évvel ezelőtt, 1872. május 12-én született. Előbb Budapesten, az iparrajziskolában, majd Bécsben folytatta tanulmányait. Kezdeti munkái magyar típusú zsánerfigurák, életképek és portrék voltak, később, a XX. század elejétől olyan kiemelkedő alkotások kerültek ki a keze alól, mint például a Kossuth Lajost ábrázoló szobra Kecskeméten. A Városháza előtt 1906. július elsején felavatott alkotás a hirös város polgárai számára az 1848–49-es forradalom és szabadságharc általános emléke mellett Kossuth 1848. szeptember 25-én a régi vásártéren elmondott toborzó beszédét is felidézi. (tovább olvasom: »») 

Sárkány Tibor nyugalmazott evangélikus esperes 90 éves Sárkány Tibor nyugalmazott evangélikus esperes. Kecskeméten született 1927. május 12-én. Iskoláit szülővárosában végezte, a négy elemit a Hosszú utcai iskolában járta ki, majd 1937-től a református gimnáziumban tanult. Érettségi után építészmérnöknek készült, két évig a Műegyetem hallgatója volt. Ekkor döntött úgy, hogy tanulmányait inkább az Evangélikus Hittudományi Akadémián folytatja. (tovább olvasom: »») 

Hírek, aktuális információk

- Átadták a Hajléktalan Jézus-szobrot »» 
- A Szeretet-hétért muzsikáltak
»» 
- A magyar-lengyel barátság napja
»»
- A víz világnapja »»
- Muzsikál az erdő
»» 
Az elmúlt napok érdekesebb kecskeméti évfordulói:

- 150 éve született Iványi Grünwald Béla festőművész »» 
- 50 éve hunyt el Molnár Zoltán festőművész »»
- 165 éve született Kada Elek író, újságíró, a hírös város egykori polgármestere »»
- 150 éve született Fényes Adolf festőművész »»   

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


A mai nap további érdekesebb évfordulói (tovább olvasom: »»):
- 150 éve született Péter Mihály református lelkész
- 75 éve hunyt el Neményi Imre pedagógus, kultúrpolitikus 

Korábbi évfordulók:  
« 2017. május  
     
keszecsüszova
01 02 03 04 05 06 07
08 09 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.) 

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu