|
|
NAPRÓL NAPRA2015. szeptember 16-30.szeptember 16.
60 éves Merász József gépészmérnök, Kecskemét korábbi polgármestere. Kecskeméten született 1955. szeptember 16-án.
1962-től a Béke Téri Általános Iskolában, 1970-től a Katona József Gimnázium matematika-fizika tagozatán tanult. Tanulmányait 1974-től a Magdeburgi Műszaki Egyetem építő- és anyagmozgató gépek tervezői szakán folytatta, ahol 1978-ban gépészmérnöki diplomát szerzett. Ezt követően több kecskeméti cégnél dolgozott – Mezőgép, Magyar-Szovjet Barátság Tsz, Gépelektro Gmk. 1990-ben, a megválasztása után néhány nappal lemondó Bányai Endre utódjául őt választotta meg a képviselő-testület, így négy évig polgármesterként szolgálta a hírös várost. Erzsébet királynővel 1993 májusában, Kecskeméten 1994 óta előbb a HILTI munkatársa volt, majd immár több mint egy évtizede családi vállalkozásban dolgozik.
szeptember 21.
60 éves Szirtes Ági Kossuth-díjas színésznő. 1955. szeptember 21-én Budapesten született. Életét az első pillanattól végigkísérte a színház, hiszen édesapja, Szirtes Ádám Kossuth-díjas színész, keresztapja a tragikus sorsú színészlegenda, Soós Imre volt. Kislányként nagyon zavarta, hogy apja a filmvásznon szinte állandóan rongyokat hordott, Szirtes ezért a Háry János forgatásakor huszáregyenruhában, csákóval a fején, karddal az oldalán felszállt a buszra, és hazament megmutatni magát. Szirtes Ági (Fotó: Kollányi Péter - MTI) Szirtes Ági 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Először Kecskemétre szerződött, majd a Nemzeti Színházban játszott. 1982-ben alapító tagként csatlakozott a budapesti Katona József Színházhoz. A teátrum legnagyobb szériát elérő színműveiben (Csehov: Három nővér, Ivanov) és a színház történetének legjátszottabb darabjában, Egressy Zoltán 1998-ban műsorra tűzött Portugáljában is szerepelt. Werner Schwab Elnöknők című művében - másik két kiváló színésznő, Csákányi Eszter és Pogány Judit társaságában - csaknem két évtizede csillogtatja meg tehetségét. Tersánszky Józsi Jenő-Grecsó Krisztián Cigányok című drámájában Harkocsánynét alakítja átütő erővel. A Szép napok című Beckett monodrámában előbb derékig, majd nyakig homokba ásva uralja a színpadot alakításával. Legutóbbi szerepét Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámájában kapta az elmúlt színházi évad végén. Gurnik Ilona és Szirtes Ági (Shakespeare: Pericles - Kecskemét, 1978) Szirtes Ági hihetetlen megjelenítő erővel, hitelesen formál meg karakterszerepeket, egyaránt kiváló drámai és komikusi szerepben. Gyakran kelt életre nehéz sorsú asszonyokat, nyers, harsány figurákat. Bár a színházi és a filmes szerepeket egyaránt szereti, véleménye szerint a kettőt nehéz összehasonlítani. Előbbiben az alapos próbafolyamatot, utóbbiban a spontaneitást kedveli. Számos filmben (Egy erkölcsös éjszaka, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Falfúró, Roncsfilm, Portugál, Hippolyt, Magyar szépség, Szezon, Az ajtó, Márió, a varázsló, Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van!) és tévéfilmben (A Csillagszemű, Régimódi történet, A nyugalom, Égi madár) szerepelt. Egyik kedvenc filmes munkája a Tarr Béla rendezésében Georges Simenon bűnügyi regényéből Krasznahorkai László forgatókönyve alapján forgatott A londoni férfi című alkotás. A Katona József Színház 1986-os legendás produkciójában, Csehov Három nővér drámájának Irina szerepében A színház és film mellett hangja szinkronszerepekből is ismerős, ő adja a hangját Pedro Almodóvar egyik kedvenc színésznőjének, Carmen Maurának, és a Maffiózók amerikai tévéfilmsorozat gengszterfelesége is az ő hangján szólalt meg. Szirtes Ági művészete elismeréseként megkapta a Jászai Mari-díjat (1988), az érdemes művész címet (2000). 2008-ban Kossuth-díjjal tüntették ki "klasszikus és kortárs művekben nyújtott átütő erejű alakításaiért, különösen a társadalom perifériájára szorult emberek hiteles megformálásáért". 2011-ben Budapest díszpolgára lett. Színházi és filmes szerepeiért számos fesztiváldíjjal ismerték el: 1993-ban a filmszemle díját, 1999-ben a színházi találkozó legjobb női alakítás díját, 2000-ben a legjobb mellékszereplő díját kapta, elnyerte a színikritikusok (1999) és a filmkritikusok díját (2001, 2009). Szirtes Ági (Fotó: Kollányi Péter - MTI) Édesapja, Szirtes Ádám írásaiból könyvet adott közre Életünk, életem! címmel (1997). A családi hagyomány folytatódik: a színésznő lánya, Pálmai Anna szintén a Katona József Színház tagja, több alkalommal is együtt játszottak. A jelenleg is repertoáron lévő darabok közül a Cigányok című drámában játszanak anya-lánya szerepet. A közeljövőben is közös bemutatójuk lesz, október elején ismét együtt lépnek a színpadra. (Forrás: *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum) szeptember 22. 75 éve, 1940. szeptember 22-én Kecskeméten született Rozsnyay Simon rendezvényszervező, marketingvezető. 1947-től a Czollner Téri Általános Iskola, 1955-től a Katona József Gimnázium diákja volt. 1960-ban egy budapesti hadiüzemben elektroműszerésznek tanult. Közben balesetvédelmi filmekben statisztaszerepeket vállalt, majd hazajött Kecskemétre, és előbb a BRG műszerésze lett, azután 1962-től a Szakmunkásképzőben, illetve alma materében, a Czollner Téri Általános Iskolában tanított. Később a Bács-Kiskun Megyei Pártbizottságon kereskedelmi vezető, rendezvényszervező, majd a KISOSZ megyei titkára lett. 1991 és 2013 között a Szil-Coop Bevásárlóközpont marketingvezetőjeként dolgozott, 2000-től nyugdíjasként, de szívvel-lélekkel végezte munkáját. Rozsnyay Simon egész életében nyüzsgő ember volt. Tanítványainak, gyermekeinek sátortáborokat szervezett, idegenvezetést vállalt. Több mint 30 éven át koordinálta a kecskeméti központi május elsejei ünnepeket. A KISOSZ megyei szervezetét irányítása idején az ország első három szervezete közé sorolták. Az első színtiszta magyar tulajdonú diszkontáruház, a Szil-Coop marketingfeladatait sikerrel ellátta. KISOSZ-vezetőként havilapot adott ki. Életútját 70. születésnapja alkalmából a Hírös Naptár részletesen ismertette. ”Kecskemétért élek, halok. Az egész családom idekötődött, s kötődik ma is. Ezzel a várossal nőttünk fel, ezt a poros falut szeretem” – vallotta hetvenévesen. Kecskeméten hunyt el 2013. június 24-én.
„Amíg van kihívás, addig érdemes élni” - a 2010 őszén készített, Rozsnyay Simont 70. születésnapján köszöntő összeállításunk itt olvasható: »»
szeptember 24. 75 éve, 1940. szeptember 24-én Budapesten hunyt el Iványi Grünwald Béla festőművész. 1867. május 6-án Somogysomban született. Tanulmányait a Mintarajziskolában, Székely Bertalan és Lotz Károly növendékeként kezdte. Münchenben ismerte meg Ferenczy Károlyt és Csók Istvánt, és 1887-ben már együtt jártak a párizsi Julian Akadémiára. Münchenbe visszatérve csatlakozott Hollósy Simon köréhez. 1896-ban a nagybányai művésztelep alapítói, a festőiskola tanárai között volt. 1907-ben Kecskeméten telepedett le. Kada Elek polgármester felkérésére részt vett a kecskeméti művésztelep megszervezésében, 1911-től a telep vezetője lett. Itt festette több nagyméretű dekoratív kompozícióját. Első megbízása a Városháza homlokzatának mozaikja, majd 1912-ben a Kaszinó Allegóriák című freskóterve volt. Itteni élményeit számos kecskeméti témájú festményén is megörökítette (Kecskeméti országúton, Kaszinó Kert, Kecskeméti lányok, Cigányváros, … stb.).
szeptember 26. 25 éves Bertus Lajos labdarúgó, bal oldali támadó középpályás és csatár. 1990. szeptember 26-án Kecskeméten született. Ízig-vérig sportember édesapja már fiatalon megfertőzte a foci szeretetével, egész kicsi gyermekkora óta a labdarúgás tölti be életét. „Már óvodás koromban bejártam Kecskemétre focizni. Apa hordott be nagycsoportosként. Majd amikor már ötödikes lettem, önállóan utaztam busszal a heti három-négy edzésre." 2008-ban az U 21-es magyar futsal válogatott tagja volt, míg 2009-ben a KTE saját nevelésű játékosaként három éves profi szerződést kapott. 2013-ban a Puskás Akadémiához igazolt, 2014 nyara óta az MVM-Paks játékosa. Eddigi több mint száz NB I-es mérkőzésén kilenc gólt szerzett. Tomislav Sivić, korábbi edzője így nyilatkozott róla az első végigjátszott mérkőzése után: „...számomra a legnagyobb győzelem Bertus Lajos játéka: 18 éves létére fantasztikusan futballozott.” (Források: *kesport.hu *Szabó György Róbert: ifj. Bertus Lajos) szeptember 27.
50 éves Magyar Attila színművész, rendező. 1965. szeptember 27-én született.
A Színművészeti Főiskolán diplomáját 1991-ben szerezte. Ezt követően a
Vígszínházban, 1993-tól a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1996-ban a
Játékszínben, 1997-től az Új színházban játszott. 1999 óta szabadúszó. A
2000-es évek elején Kecskeméten, a Katona József Színházban is számos
darabban föllépett. Sikert aratott többek között Ionesco Kopasz
énekesnőjében, Bulgakov Álszentek összeesküvésében, Gogol
Háztűznézőjében és Shakespeare Sok hűhó semmiért romantikus
komédiájában. 2010 után néhány évig a Budaörsi Játékszín művészeti
vezetője volt. Díjai, elismerései: Erzsébet–díj (Spéter Erzsébet által
alapított művészeti díj, 1993), Arlecchino díj - a legjobb férfi
alakítás (Vidor Fesztivál, 2002), Pepita-díj ezüst fokozata (2013).
szeptember 28. 25 éve, 1990. szeptember 28-án Baghy Gyulát méltató írást közölt a Kecskeméti Lapok. A Szabó Tamás által jegyzett cikk, melynek címe Aki először játszotta a városból a Bánk bán címszerepét volt, a Kecskeméten számos kiváló őssel rendelkező színművész teljes életútját ismertette.
A szerző többek között kiemelte, hogy "Különösen nevezetes volt az 1893. november 11-ei előadás nemcsak Baghy Gyula, de Kecskemét város kulturális életére nézve is." Ekkor ugyanis ünnepi megemlékezést tartottak Katona József születésének 101. évfordulója alkalmából. "A színtársulatnál már hosszú évekre visszamenően hagyomány volt, hogy ezen a jeles napon a Bánk bán került színre. Ezúttal az aktualitás különös értékét az adta, hogy »a Bánk bán czímszerepét most először játszotta kecskeméti ember, mégpedig Bagi Gyula úr személyében«. Az előadást már ez a tény önmagában is emlékezetessé tette, ami azonban a derék kecskeméti polgárok és Baghy Gyula színművész úr örömét csak tovább fokozta, hogy ennek az előadásnak a színlapja az új városháza alapkövének elhelyezése során belekerült abba a bádogszelencébe, amely a város legnevezetesebb okmányait tartalmazza." (Forrás: *Kecskeméti Lapok, 1990)Könyvajánló
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||