főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

205 éve, 1815. március 18-án született Ballagi Mór teológus, tanár, nyelvész, szótáríró, az MTA tagja.Ballagi Mór nyelvész, akadémikus portréja Előbb izraelita iskolákban tanult, majd 1836-ban a pápai református kollégium növendéke lett. 1837-től a pesti egyetem mérnöki tanfolyamán matematikát hallgatott. 1839-ben Párizsban folytatott mérnöki tanulmányokat. Hazatérve a zsidók emancipációjáért kezdett dolgozni. Eötvös József felkérésére megírta a Zsidókról (Pest, 1840) című röpiratot. 1842-ben Tübingenbe ment, teológiát és bölcseletet tanult, bölcsészdoktori címet szerzett. Itt tért át a protestáns hitre. Hazatérve a szarvasi gimnáziumban kezdett tanítani. A szabadságharcban való részvétele miatt egy időre eltiltották az oktatástól. 1851-ben került a kecskeméti református teológiára, ahol 1855-ig a keleti nyelvek és a szentírás-magyarázat tanára volt. 1855 és 1877 között a budapesti református teológiai akadémián tanított. 1840-től levelező, 1858-tól rendes tagja volt az Akadémiának.

Ballagi Mór nyelvész, akadémikus portréja
(Pollák Zsigmond metszete
Klösz György fényképfelvétele alapján)

Több egyházi és világi közéleti funkciót töltött be, 1861-ben országgyűlési képviselő is volt. Nyelvészeti munkái mellett számos egyháztörténeti, teológiai témájú könyve jelent meg. Tizenhat nyelven beszélt, ezek között olyan nyelveken is, mint az óhéber, latin, ógörög és szanszkrit.

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Vasárnapi Újság, 1885)

Sinkó László 80 éve, 1940. március 18-án született Sinkó László Kossuth-díjas színész, a Nemzet Művésze. Óbudai vendéglátós családból származott. Bátyja, a nála tizenkét évvel idősebb Sinkovits Imre az ország egyik legnépszerűbb színésze volt. Sinkó László már tízéves korában gyakran ült a régi Nemzeti Színházban, amikor testvére játszott. Nem csoda, ha „megfertőződött", és ő is a színi pályát választotta. A két testvér nagyon eltérő úton járt, ahogy később Sinkó megfogalmazta: „Tűz és víz voltunk, mást gondoltunk a szakmáról, a világról.” Ám ez nem szült köztük ellentétet. 

Sinkó László

Érettségi után nyomban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amit eleinte „görcsösen” végzett, de a felsőbb évfolyamokon már statisztálhatott a Nemzetiben, és sokat tanult a legnagyobbak alakításaiból.

Diplomájának megszerzése után, 1962-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol különböző műfajú darabokban, még operettben is játszhatott. Both Béla, a Nemzeti Színház igazgatója már két év után hívta, de ő Sinkó László és Sinkovits Imrejól érezte magát a civisvárosban, és csak két évvel később, 1966-ban költözött a fővárosba.

Sinkó László és Sinkovits Imre

(Erdélyi Sándor: Mozaikok
- Nemzeti Színház, 1969;
fotó: Keleti Éva)

A Nemzetiben eleinte jobbnál jobb szerepekkel halmozták el, idővel azonban „kispados” lett, alig lépett színpadra. A 70-es években épp ezért sokat játszott a hírös városban, 1970 és 1980 között a kecskeméti Katona József Színház vendégművésze volt. Számos darabban nyújtott emlékezetes alakítást. Egyik legnagyobb sikerét Móricz Zsigmond Úri muri című drámájában aratta. A Film Színház Muzsika hasábjain Mészöly Dezső így méltatta: „Nem színikritikát írok, hanem naplójegyzeteket. Itt hát be is fejezhetném jegyzetemet. De két férfiportrét hadd teszek el magamnak emlékbe - azzal, hogy ide iktatom őket írásomban. Szakhmáry Zoltán szenvedélyét bizonyára sokan fogják még ábrázolni kitűnően a magyar színpadokon, de szenvedését átéltebben, mint Sinkó László, kevesen. S micsoda remek kontraszt mellette Fekete Tibor Csörgheő Csulija!..."

Jánoky Sándor és Sinkó László
Jánoky Sándor és Sinkó László

(Mórisz Zsigmond: Úri muri - Kecskemét, 1979)

1982-ben a magyar színházi életet felpezsdítő Katona József Színház alapító tagja volt, itt vált igazán színésszé, rangos nemzetközi fesztiválokon jutalmazott produkciók részesévé. A társulattal bejárták a világot, felléptek Bécsben, Londonban, Párizsban, Moszkvában, Barcelonában, Bogotában és Caracasban is. A Katonában rengeteg nagy szerepe volt, többek között Versinyin (Három nővér), Übü papa (Übü király) - ezek a műsorról levehetetlen darabok voltak, és ő beírta velük a nevét a magyar színháztörténetbe. Egy helyütt így emlékezett erre az időszakra: „Akkor és ott úgy álltak a csillagok, ahogy azóta sem. Szakmai életem legszebb tizenkét esztendejét töltöttem ott el, s túlzás nélkül mondhatom, a huszadik századi színjátszás legkiemelkedőbb időszakát éltük meg Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Székely Gábor rendezők keze között."

Székely Gábort követve 1994-ben több kollégával ő is az Új Színházhoz szerződött, ahol születtek remek előadások, de a teátrum nem volt hosszú életű. Megszűnése elkeseredéssel töltötte el, még a tanítást is abbahagyta a Színművészeti Főiskolán, és elment „szabadúszónak", sokat játszott vidéken. 2003-tól ismét a Nemzeti Színház tagja volt.

Erős karakterformáló képessége miatt gyakran játszott intrikus szerepeket. Emlékezetes alakításai: Trigorin (Csehov: Sirály), Valér (Moliére: A fösvény), Jázon (Grillparzer: Medea), Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri), dr. Schön (Wedekind: Lulu). Bár ízig-vérig színpadi színész, számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Kellemes hangját, megnyerő egyéniségét kölcsönözte a hazánk tájait bemutató tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak (1979), majd folytatásának, az ...és még egymillió lépésnek (1986), sőt, ő maga is túrázott a stábbal. Ismertebb filmjei és tévéjátékai: Fügefalevél, Princ, a katona, Dorottya, Vivát, Benyovszky, Gyertek el a névnapomra, Hajnali háztetők, Az új földesúr, Honfoglalás, A hídember, Csak szex és más semmi. Évekig szerepelt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényében, a Szomszédokban. Szinkronizálni is gyakran hívják: az ő hangján szólalt meg a Macskafogó című rajzfilmben a szuper egérügynök Grabowski, hangja szinte összefonódott Anthony Hopkins filmes jelenlétével (Túlélni Picassót, A vadon foglyai, Szenvedélyek viharában, Hannibal, A vörös sárkány).

  2013-ban Sinkó László is a Nemzeti Színház Örökös Tagja lett
2013-ban Sinkó László is a Nemzeti Színház Örökös Tagja lett

Művészi hitvallását így foglalta össze: nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy elsodorják a politikai események; végzi a dolgát. Művészi munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1982-ben érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel ismerték el, a Kossuth-díjat 1995-ben vehette át. 2014-ben A Magyar Érdemrend tiszti keresztje (polgári tagozat) és a Nemzet Művésze kitüntetésekkel ismerték el munkásságát. 2015 júliusában hunyt el.
(Források:  *Kecskeméti Katona József Színház  *MTVA  *Nemzeti Színház  *Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:

- 65 éves dr. Takács Albert jogász, korábbi igazságügyi és rendészeti miniszter »»  
- 60 éve született Kaszás Attila színész »»  
- 65 éves dr. Füzi László főszerkesztő, ügyvezető igazgató »»  
- 75 éve hunyt el Fényes Adolf festőművész »»   

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 


 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu