270 éve, 1750. február 24-én Nagyszentmiklóson született Révai Miklós piarista tanár, nyelvész, költő, a magyar időmértékes verselés úttörője, a nyelvtörténeti módszer nemzetközileg is egyik első alkalmazója. Apja szegény csizmadia volt, fiát előbb a maga mesterségére tanította, csak későn adta a piaristák szegedi iskolájába. 1769-ben lépett be Kecskeméten a piarista rendbe. Több helyen tanult és tanított: Tatán, Veszprémben, Nagykárolyban, Nyitrán, majd egy évig Bécsben, építészetet. Itt ismerkedett meg a testőr-írók törekvéseivel és a bécsi irodalmi élettel. 1778-ban jelent meg első verseskötete, ez évben szentelték pappá. Ezt követően Nagyváradon tanított előbb rajzot, majd a királyi akadémián filozófiát, 1781-ig. Ezt megunván, nevelői állást vállalt Bécsben, Sopronban, majd Graz-ban. 1783–84-ben a Pozsonyi Magyar Hírmondót szerkesztette, egyházi felettesei nagy megbotránkozására. 1787-ben jelent meg második verseskötete. Megbízták a győri rajziskola vezetésével, itt rajzot, mértant, építészetet, földrajzot és géptant tanított. 1790-ben kiadta Bessenyei Jámbor szándék című röpiratát, és fáradtságot nem ismerve dolgozott a tudós társaság megteremtésén. Folyamodványokat írt, pártfogókat szerzett, majd Bessenyei nyomán kidolgozta a részletes programot, ki is nyomatta, később a jelöltek névsorát is. 1795-ben lemondott állásáról, ismét a vándorlás és nyomor évei következtek. Megfordult számos városban, tanítói és nevelői állásokat vállalt. 1802-ben értek véget a nyugtalanság esztendői, ekkor bízták meg a pesti egyetem magyar tanszékének vezetésével. Székfoglaló előadásában azt bizonyította, hogy a magyaroknak is szükséges az anyanyelv tanulmányozása. 1803-ban két nagy jelentőségű nyelvészeti munkája jelent meg. Levelei tele voltak panasszal és segélykéréssel, fizetése csak a legszűkösebb életmódot biztosította számára. 1807-ben halt meg Pesten. Szobra az Akadémia homlokzatát díszíti.