főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

130 éve, 1890. február 16-án, Kecskeméten született Faragho Gábor tábornok, miniszter. Iskolai tanulmányait a kecskeméti piarista gimnáziumban kezdte.  Innen került 1905-ben a város által fenntartott alapítványi helyre a nagyváradi hadapródiskolába. 1907-től a Ludovika Akadémián folytatta tanulmányait. 1910. augusztus 18-án hadnaggyá avatták. Szerbiába került, tényleges katonai szolgálatra, ahol 8 évet töltött le. Tüzér századosként fejezte be az I. világháborút. Hazakerülve tanult a Tudományegyetem jog- és államtudományi karán, 1921-től a hadiakadémián. 1932. november l-jén Kecskemétre került, az itt állomásozó tüzérek parancsnokhelyettese volt őrnagyi rendfokozattal. 3 év után Pécsre helyezték, ahol a Kinizsi Pál tüzérosztály parancsnoka lett. Innen Budapestre került, 1938. április l-től a Honvédelmi Minisztérium elnökségi osztályának vezetője, majd  1940. május 1-jétől 1941. június 23-ig moszkvai katonai attasé volt. Hazatérve a csendőrség és rendőrség felügyelőjeként altábornagyi rangban dolgozott. 1944. december 24-től az ideiglenes nemzeti kormány közellátásügyi minisztere, Vörös János moszkvai távollétében 1945. január 1-jétől 31-ig annak helyettese lett. Ez évben Kecskemét nemzetgyűlési képviselőjének is megválasztották. 1945. július 5-én nyugdíjazták. 1951. július 5-én megfosztották nyugdíjától és kitelepítették Újfehértóra. Kérésére — Puskin szovjet nagykövet közbenjárására — a kitelepítés helyszínéül saját tanyáját jelölték ki. így került vissza Koháry-majorba (Nyárlőrincre), ahol 1945-től 1951-ig tartózkodott. 3 hónappal halála előtt oldották fel a kitelepítési kényszert. Kecskeméten, az Izsáki úti kórházban halt meg.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szabó Tamás: A kitelepített tábornok, vitéz Faragho Gábor)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 15 év hunyt el Katona István kertészmérnök, igazgató, címzetes egyetemi docens »»  
- 180 éve született Breznay Geyza jellemszínész, komikus »»  
- 130 éve született Braun Soma tanár, író, irodalomtörténész »»  
- 60 éves dr. Lukács Lajos pedagógus, a Bányai Júlia Gimnázium igazgatója »»   

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 


 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu