főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 18.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

Simonyi János városi tanácsnok, országgyűlési képviselő235 éve, 1784. december 13-án Kecskeméten született Simonyi János városi tanácsnok, országgyűlési képviselő. Katolikus iparoscsaládból származott, édesapja szűcsmester volt. Alsóbb iskoláit helyben végezte. Apja iparost akart nevelni fiából, de Simonyi János szülői beleegyezés nélkül, otthagyva családját, elment tanulni. Saját keresetéből és a jóakarók támogatásával tartotta fenn magát iskolái elvégzésének ideje alatt. 1808-ban sikerrel tette le a bölcsészdoktori vizsgát, s 1810-ben jogi diplomát szerzett, amelyet 1812. november 13-án hirdették ki Kecskemét város tanácsülésén. 33 éves korában városi tanácsnok lett. E hivatalt egészen 1848-ig viselte. 1848 júniusában, az első népképviseleti választáskor Kecskemét II. (alsó) kerületében országgyűlési képviselővé választották. Liberális programmal, nem nemes városi tisztviselőként került be az országgyűlésbe. Itt jogi és közgazdasági kérdésekben érvényesítette felkészültségét és gyakorlati tapasztalatait. Először a kormány számadásait megvizsgáló küldöttség tagjai közé választották, majd 1849. június 15-én Kossuth kinevezte a hétszemélyes táblához bíróvá. A szabadságharc leverése után halálra ítélték, s a véletlenen múlt, hogy nem végezték ki. Miután szerencsével szabadult, egy ideig Kecskeméten élt, majd Cibakházára ment, a közelében levő gyalui birtokán gazdálkodott.
(Forrás:  *Kecskeméti Nagy Képes Naptár)     

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 85 éve született Fejes László plébános, pápai prelátus »»  
- 310 éve hunyt el Székudvari János tanár, krónikaíró »»  
- 65 éves Valkay Ferenc vízilabdaedző »»  
- 125 éve született Vlaszaty Ádámné Kovács Gabriella Kossuth-díjas pedagógus »»   

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 




A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu



Hírös Naptár Évkönyv - 2009


Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.

Megvásárolható több könyvesboltban, köz- gyűjteményben: 
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu