főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 9.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

Dr. Gajdócsi István30 éve, 1989. szeptember 25-én hunyt el dr. Gajdócsi István jogász, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke. 1924. augusztus 20-án Baján született. Diákéveit szülővárosában töltötte, 1942-ben érettségizett. 1947-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett. Az egyetem elvégzése után családi okokra hivatkozva nem vállalta a kiszabott hadbírói munkakört, örökölt földjén gazdálkodni kezdett. 1960 januárjában belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, a szülővárosában megalapított Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke lett. 1964 januárjában kinevezték a Bajai Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökévé, majd hét évvel később a Bajai Városi Tanács elnökévé. 1972. január 26-tól 1989 júniusáig, nyugdíjba vonulásáig a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke volt. Hivatali tevékenysége alatt Kecskemét az Alföld egyik kulturális és szellemi központjává vált. Támogatásával szakszövetkezetek, termelőszövetkezeti szakcsoportok alakultak. Rendkívül sokat tett a tanyákon élők életkörülményeinek javításáért. 1971. április 25-étől haláláig országgyűlési képviselő volt, minden választáskor Bács-Kiskun megye 13. számú egyéni választókerületében szerzett képviselői mandátumot. 1985. június 25-étől az Elnöki Tanács tagja volt. 1987 szeptemberében meghívott vendégként részt vett az első lakitelki találkozón. Dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke és Hugyecz Pál, az Agrikon vezérigazgató-helyettese 1986. május 1-én

Halála előtt néhány hónappal, a BÁCSKAPOCS 1989. május 28-án megjelent első számában így vallott magáról: "... az én életem meg sorsom elég tisztességesen meghatározza a magatartásomat. Én a hatalom birtokosainak még egy évvel ezelőtt is egy jobboldali ember voltam! Egyetlen olyan személyi döntésemet nem tudnának említeni, amivel én valakit elsöpörtem volna az útból, és azt lehetne ráfogni, hogy na ez a Gajdócsinak nem tetszett. Abban lehet igazság, hogy paternalista voltam, mert az elnökökhöz - tanács- és téeszelnökökhöz - engem mindig szoros szálak fűztek, testvéri kapcsolatban voltam-vagyok közülük sokkal." Gajdócsi Itván 1993-ban posztumusz Bács-Kiskun Megyéért Díjat, 2012-ben posztumusz Bács-Kiskun Megye Építészetéért Díjat kapott.

Dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke
és Hugyecz Pál, az Agrikon vezérigazgató-helyettese
1986. május 1-jén

(Források:  *Antalfy István - Szabó Pál Miklós: Változások sodrában  *BÁCSKAPOCS, 1989  *Katona József Könyvtár  *Történelmi Tár) 

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 100 éve, 1919. szeptember 24-én hunyt el Szent-Gály Gyula zeneszerző, tanár »»   
- 150 éve született Vállaji Sipos Ida költő, író »»   
- 95 éve hunyt el ifj. Beretvás Pál szőlész, borkereskedő, szállodatulajdonos »»   
- 160 éve született Pálmay Ilka színésznő, operettprimadonna »»    

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK



Korábbi évfordulók:  
« 2019. február    
        
keszecsüszova
        01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28      

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.) 

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu