főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2019. augusztus 24.
   

PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Korábbi évfordulókÉrdekesebb évfordulók 

Ma történt

 120 éve, 1899. január 29-én született Páger Antal, az elmúlt évszázad egyik legnépszerűbb magyar színésze. Műkedvelő előadáson tűnt fel. Pályáját vidéki társulatoknál kezdte: 1919–1922 között Székesfehérvárott, 1922-től 1924-ig Kecskeméten, 1924–25-ben Pécsett, 1925–26-ban Nagyváradon, 1926-tól 1930-ig Szegeden játszott. 1931–32-ben az Andrássy úti Színházban, 1931–32-ben a Magyar Színházban, 1932-től 1937-ig a Belvárosi, 1937-ban a Művész Színházban szerepelt. 1934-ben a Magyar Színházban, 1936-ban a Budai Színkörben is fellépett. 1937–1939 között a Vígszínház tagja volt. Ezt követően szerepekre szerződött: 1939-ben a Nemzeti és a Belvárosi, 1941–42-ben az Andrássy, 1943-ban az Új Magyar Színházba. 1944 végén elhagyta Magyarországot. 1948-ban Argentínában telepedett le, ahol 1948–1954 között a Magyar Színjátszó Társaság vezetője volt. 1956 szeptemberében visszatért Budapestre. A Magyar Néphadsereg Színházának, illetve a Vígszínháznak volt a tagja.

Páger Antal pályáját mint táncoskomikus kezdte, de legnagyobb sikereit drámai szerepekben aratta. Rekedtes hanggal, furcsa, szokatlan gesztusokkal, kivételes átélőképességgel formálta meg hőseit. Klasszikus művekben is bizonyított, de legszívesebben a magyar drámák paraszti és népi eredetű figuráit bízták rá. Ezt a típust számos filmen is eljátszotta. Kitűnő epizódszerepeket is megformált. 1965-ben Kossuth-díjat, 1963-ban kiváló művész kitüntetést kapott. Életének kecskeméti éveire halála előtt néhány évvel így emlékezett vissza: „Sok szép emlék fűz a hírös városhoz. Dayka Antal festővel barátkoztam a legtöbbet. Ott is festegettem, meg tánciskolát vezettem, meg ott mondtam búcsút a legényéletnek. Azóta is szívesen mentem, ha nagy ritkán hívtak vendégszereplésre.”
(Forrás:  *Magyar Színházművészeti Lexikon)

A mai nap további érdekesebb évfordulói (tovább olvasom: »»):
 
- 125 éve született Szűcs József szőlőnemesítő
- 75 éve hunyt el Hoór Tempis Mór villamosmérnök, műegyetemi tanár

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
- 130 éve született Diener-Dénes Rudolf festőművész »» 
- 115 éve született Gaál József, Kecskemét város főintézője, mezőgazdasági mérnök »» 
- 215 éve született Kucserik Sándor piarista tanár, a kecskeméti gimnázium egykori igazgatója »» 
- 30 éve hunyt el Weöres Sándor költő, író, műfordító, irodalomtudós »»   

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK



Korábbi évfordulók:  
« 2018. január    
     
keszecsüszova
01 02 03 04 05 06 07
08 09 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.) 

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu