főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Korábbi évfordulókÉrdekesebb évfordulók 

Ma történt

Katona Piroska tanár, irodalomtörténész105 éve, 1913. február 21-én Kecskeméten született Katona Piroska tanár, irodalomtörténész. A hajdani szőlőnemesítő, gyógyszerész Katona Zsigmond unokája volt. 1937-ben tanári diplomát szerzett a budapesti egyetemen. Előbb a fővárosban, azután  Kaposváron tanított, majd 1950-ben saját kérésére Kecskemétre helyezték. 1957-ben, a forradalom iránt tanúsított rokonszenve miatt letartóztatták, internálták. Kiszabadulása után Tabon volt tanár, és csak 1970-ben, nyugdíjazása után térhetett haza szülővárosába. Tudományos munkái, tanulmányai is jelentősek, ezeknél is fontosabb azonban széles körű levelzése és személyes kapcsolata a kortárs magyar irodalom számos alkotójával. Németh László így méltatta „Katona Piroska a magyar nemzet életembe delegált képviselője”. Tőle kapott leveleit és Domahidy Andrással való levelezését a Forrás tette közzé 1989-ben és 1995-ben. Katona Piroska 2003 augusztusában hunyt el.
(Források:  *Új Magyar Irodalmi Lexikon  *Katona József Könyvtár)  

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói:
  Hírek, aktuális információk
- 150 éve folytatódott a zsinagóga építése »»
- 155 éve született Moór Emánuel zongoraművész
»»
- 60 éve hunyt el Zombory Géza honvéd tábornok
»»
- 150 éve hunyt el Kulifay Zsigmond ref. lelkész
»»                                                           
  - Megszentelt élet napja »»
- Emléktábla Ács Gedeon tiszteletére »»
- Piarista Ifjúsági Találkozó
»»
- Újévköszöntő koncert »»                                                      

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


A mai nap további érdekesebb évfordulói (tovább olvasom: »»):

Jules Verne francia író - 190 éve, 1828. február 8-án született Jules Verne francia író, a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja, a sci-fi megteremtője. A kalandvágyó fiú 11 éves korában hajósinasnak állt volna egy Indiába tartó vitorlásra, ha apja még időben le nem szedi a hajóról. Némi pedagógiai célzatú verés után Verne megígérte, hogy ezentúl csak képzeletben utazik. Párizsban jogot tanulva került kapcsolatba irodalmi és színházi körökkel, így érthető, hogy az ügyvédi hivatás helyett a színházat választotta. A Théatre-Lyrique titkára lett, s ontotta a könnyed és sikeres bulvárdarabokat, operettlibrettókat, sanzonokat. (tovább olvasom: »»)

- 200 éve született Bacsó János református lelkész, Petőfi Sándor barátja
- 25 éve hunyt el Fodor Lajos állami díjas tanszékvezető egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki Egyetem volt rektora

Korábbi évfordulók:  
« 2018. január   
     
keszecsüszova
01 02 03 04 05 06 07
08 09 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.) 

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu