Ma történt
90
éve, 1925. január 20-án Kecskemét közelében, Talfája pusztán született
Réthey Prikkel Lajos középiskolai tanár, kriminálpedagógus, etnográfus,
cserkész- és úttörővezető. A kecskeméti tanyavilágból indult,
édesapja tanyasi tanító volt. A középiskolát a kecskeméti református
kollégiumban végezte, már ebben az időben aktív regöscserkész volt,
csapaton kívüli feladatokat is megoldott. Diplomáit az ELTÉ-n, a
Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen
szerezte. Budapesti bölcsészhallgatóként tagja volt a Magyar
Cserkészszövetség szélesebb országos vezetőségének. 1944 őszén egyik
szervezője lett az antifasiszta nemzeti ellenállás „
Táncsics” egyetemi
zászlóaljának, egyik bevetésükön súlyosan meg is sebesült. 1946 és 1949
között a NÉKOSZ Szabó Dezső Kollégiumának igazgatójaként dolgozott. Az
ötvenes években Budapest VIII. kerületi tanácsának elnök-helyettese,
majd megbízott tanácselnöke volt. Az 1956-os forradalomban aktív
szervezőmunkát végzett különböző forradalmi bizottságokban, ezért
többéves börtönbüntetést kapott. Szabadulása után éveken át csak
segédmunkásként, betanított munkásként dolgozhatott. A diktatúra
enyhülése során megengedték, hogy pedagógusként dolgozzon, ekkor a
gyerekek iránti szeretettől vezetve az egyik kőbányai iskolában vállalta
az úttörőcsapat vezetését, később a vízi szakbizottságot segítette.
Bekapcsolódott a Hazafias Népfront védőszárnyai alatt szerveződő
civilszervezetek, irodalmi társaságok munkájába, elsősorban a leányfalui
Móricz Zsigmond Társaság vezetésébe. 1972-ben az egykori népi
kollégisták megalakították a „
Fényes Szellők” Baráti Kört a
NÉKOSZ pozitív hagyományainak a reformmozgalmakba való beépítésére. A
rendszerváltás évében újjáalakuló cserkészmozgalomnak Réthey Prikkel
Lajos alapítója, vezetője, a Magyar Cserkészcsapatok Szövetségének
országos intézőbizottsági tagja lett. Vezetőként a többi
cserkészszövetséggel és demokratikus gyermekszervezettel való
együttműködést szorgalmazta. Életének 85. évében, 2009. augusztus 23-án
hunyt el.
(
Források: *Magyar Pedagógiai Társaság *Szentendrei arcképcsarnok)
Bács-Kiskun megyei évfordulók
- 155 éve született
Rézbányay József hittudós, szentszéki tanácsos
»»
Magyarországi évfordulók
- 300 éve született Csefalvai Pál jezsuita tanár, a Theresianum igazgatója »»
- 200 éve született Lukácsy Sándor kertész, kormánybiztos »»
- 150 éve született Sass Béla egyházi író, egyetemi tanár »»
- 75 éve hunyt el Winchkler István jogász, diplomata, politikus »»
- 50 éve hunyt el Hefty Frigyes pilóta »»
- 50 éves Csöbör Katalin kulturális antropológus, országgyűlési képviselő »»
Nemzetközi évfordulók
- 150 éve született Yvette Guilbert francia énekesnő »»
- 100 éve született Kurt W. Marek német újságíró, haditudósító »»
- 50 éves Zsófia wessexi grófné »»
Korábbi évfordulók:
« 2014. december
|
|
TÁMOGATÓINK:
|
Hírek, aktuális információk »»
- Épülhet a
gyorsforgalmi út Kecskemét, Nagykőrös és Békéscsaba között
»»
- Célkeresztben a
vidékfejlesztési program »»
- Új
Mercedes-széria gyártása kezdődött
»»
- Dunaújvárosban győzött a
GORTER KRC »»
-
Orgonazenés áhítat a református templomban
»»
-
Mentorprogram a főiskolán
»»
-
Ökumenikus imahét »»
- Ismét Kecskeméten énekel
Pitti Katalin »»
-
Halálos baleset az 52-úton Kecskemét közelében
»»
-
Boronkay Péter az Év Paratriatlonistája
»»
-
Sporttagozatos osztály indul a Rákócziban
»»
- Átadták a kecskeméti államtitkárságot
»»
- 40 éves a
Kiskunsági Nemzeti Park »»
- Koncerttel ünnepelnek a 30 éves
Bohémek »»
Könyvajánló

MEGJELENT! MEGJELENT! MEGJELENT!
VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről
Ötven életút, ötven sikertörténet
(további információk: »» )
TÁMOGATÓINK

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata
Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes

Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek,
több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város
műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A
háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt
és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban
működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek
tevékenységét is.
Megvásárolható több könyvesboltban:
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)
Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu
Hírös Naptár Évkönyv - 2009

Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében
„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői:
a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő
reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók,
és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók,
költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és
pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is
köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József
kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.
Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben:
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)
Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: mailto:info@hirosnaptar.hu