főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt1823. január 1.

 1823. január 1-jén született Petőfi Sándor költő. Petőfi 1828 májusától 1831 májusáig a kecskeméti evangélikus iskola tanulója volt. 1828. május 10-én érkezett Kecskemétre. Az ötéves kisfiút féltőn szerető édesanyja szekérrel hozta Félegyházáról a nagybácsi, Hrúz Mihály házába. A gyermeket Marton Sándor irodalomtörténész így jellemezte: „Gyönge, vékony csontú, de csinos, göndörhajú kis barna fiúcska, aki már felezvén életének hatodik esztendejét, gondos szülei kívánják hitfelekezetüknek legközelebb esõ jóhírû iskolájába járatni.” A Vicskónak becézett kisfiút még aznap beíratták az ágostai evangélikusok iskolájába, ahol azután három évig a betûvetést tanulta. A Luther-palota homlokzatán emléktábla hirdeti a 180 évvel ezelõtt történteket.

1843 első hónapjaiban Petőfi Szabó József színtársulatának tagjaként ismét Kecskeméten tartózkodott. Itt aratta színészpályája legnagyobb sikerét a Lear király bolondjaként. Baráti köréhez tartozott az akkor Kecskeméten tanuló Jókai Mór és több diáktársa, köztük Ács Károly költő és műfordító. Ekkor írt versei: Pálnapkor, Dinomdánom, Víz és bor, Első dal, Jövendölés, Halálvágy, Lopott ló, Farkaskaland, valamint a később írt Hírős város az aafődön Kecskemét, hozzájárultak ahhoz, hogy Kecskemét és környéke bevonuljon a költészetbe.
(Források:  *Emlékkönyv - A kecskeméti evangélikus gyülekezet története  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)  

1853. január 1-jén hunyt el Tomori Szabó Sándor református lelkész, tanár.
1802-ben született a Szatmár megyei Lázáriban, ahol apja lelkészként szolgált. Tanulmányait Debrecenben fejezte be, ahonnan 1824 tavaszán rektornak ment Bicskére, majd két évvel később egy hosszabb tudományos utazáson vett részt. Ezt követően a tiszántúli egyházkerületben pappá szentelték, és előbb Máramarosszigeten, majd Avas-újvárosban volt lelkész. 1853 őszén Kecskeméten, a református teológián lett tanár. 14 évet töltött a hírös városban, ezalatt baráti kapcsolatban volt Szilády Károly nyomdásszal. Valószínűleg ő segítette Szokolay Hártó János verses várostörténetének megjelentetését. 1847-től Kiskunlacházán, Dunapatajon, majd Bicskén volt lelkész. A dunamelléki egyházkerület tanácsbíróvá, később első aljegyzővé választotta. Szatmár, Ugocsa és Máramaros táblabírája is volt.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái  *Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon)

1863. január 1-jén született Asbóth József Viktor hittanár, házfőnök. Gimnáziumi tanulmányait Tatán és Kecskeméten folytatta. 1885. augusztus 30-án Egerben lépett a Konventuális Ferences Minorita Rendbe, ott végezte a teológiát is. 1889. június 28-án szentelték pappá. Szilágysomlyón, Aradon, majd Kézdivásárhelyen volt hittanár és házfőnök. 1909-től Kézdivásárhelyen a tanítás mellett a gimnázium Mária Kongregációját is szervezte és vezette. 1922-ben Nagyenyedre, majd 1923-ban Lugosra ment hitoktatónak, ott hunyt el 1924. december 2-án.
(Forrás:  *Magyar Katolikus Lexikon)

1928. január 1-jén született Garics János színész.
Csepelen a vasszerkezeti üzem tisztviselője, a színjátszó csoport tagja volt, Baksa Soós László fedezte fel. 1953-ban kapott diplomát a Színművészeti Főiskolán. Kecskemétre került, ahol rendkívüli népszerűséget vívott ki magának. 1958-ban a Madách Színházhoz szerződött. Kezdetben fiatal hősöket játszott, majd drámai karakterszerepeket is. Jelentősebb szerepeit Brecht, Shakespeare és Hubay darabjaiban alakította. Jeles karakteralakításai is ismertté tették a nevét, de országos népszerűségét a Szabó család című rádiósorozatnak köszönhette. Főbb szerepei: Gábor (Sarkadi I.: Elveszett paradicsom); Jefim (Csehov: Ványa bácsi).

(Források:  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Színházművészeti Lexikon)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu