főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2016. december 7.

155 éve, 1861. december 7-én született Balogh Dénes tanító. Tanári oklevelét szülővárosában, Nagykőrösön szerezte, majd több helyen tanított. 1887 szeptemberétől Kecskeméten községi tanító, 1907-től községi népiskolai kerületi igazgató volt. Többek között Vásárhelyi Zoltánt, a magyar kórusmozgalom egyik legnagyobb egyéniségét is tanította. Ő kezdeményezte az iskolai zászlóaljak megszervezését. Cikkei tanügyi lapokban jelentek meg. 1916. október 8-án Kecskeméten hunyt el.
(Forrás:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)

Ramháb Mária könyvtáros, megyei könyvtárigazgató, főtanácsos65 éves Ramháb Mária könyvtáros, megyei könyvtárigazgató, főtanácsos. Baján született 1951. december 7-én. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1976-ban a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakos tanári, 1980-ban az ELTE-n könyvtáros diplomát szerzett. 1970 és 1975 között pedagógusként Katymáron, Érsekcsanádon, Akasztón és Kecskemét  általános iskoláiban dolgozott. 1975 óta a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársa. 1977-től a megyei gyermekkönyvtár vezetője, 1984-től megyei könyvtárigazgató-helyettes volt. 1990 óta az intézmény igazgatója. Szakmai közreműködésével 1989 és 1996 között épült fel a megyei könyvtár kecskeméti, központi épülete, mely az egyik legnagyobb kulturális beruházás volt az országban. Folytonos megújulásával, szolgáltatásbővítéssel az intézmény ma már az ország egyik leglátogatottabb könyvtára, amely a babáktól a felnőttekig mindenkinek európai színvonalú szolgáltatást nyújt. A Nemzeti Kulturális Alap munkájában kezdetőktől részt vesz, az NKA Könyvtári Szakmai Kollégium tagja - két ciklusban az elnöki feladatokat is ellátta -, az NKA Bizottsági Testület tagja. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke, a Bács-Kiskun Megyei Tagozat vezetője. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer munkacsoportjának vezetője, a Kincskeresők Egyesülete titkára, az Alapítvány a Bács-Kiskun Megyei Könyvtárért kuratóriumi titkára. Az MKE, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Tanácsa, a Könyvtári Minőségügyi Bizottság, az Országos Dokumentumellátási Rendszer, a Kultúraközvetítők Társasága és a Rózsahölgyek Társasága tagja. Szakmai és közéleti munkájáért számos elismerésben részesült: Nívódíj (1977), Kiváló Ifjúsági Vezető Emlékérem (1978), Kiváló munkáért kitüntető jelvény (1988), Szinnyei József-díj (1996), Elismerő Oklevél (miniszteri elismerés, 1997), MKE-emlékérem (2000), Fényes Elek-emlékérem (2001), Bács-Kiskun Megye Közművelődéséért Díj (2003), Fehér Rózsa-díj (2003), Magyarországért Európában (miniszteri elismerés, 2006), Széchényi Ferenc-díj (2008), Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010), Sárkányölő Szent György-plakett (2014), Kemény Bertalan Falufejlesztésért Díj (2015). Irányításával a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár 2015-ben megkapta a legmagasabb szakmai elismerést, a Könyvtári Minőségi Díjat, míg 2016-ban a Katona József-díjat.
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Ki kicsoda Kecskeméten)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu