75 éves dr. M. Tóth Antal Cholnoky-díjas főorvos, nyugalmazott egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa. Kecskeméten született 1940. május 6-án. 1958-ban szülővárosában, a Katona József Gimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a Szegedi Orvostudományi Egyetemen folytatta. Diplomáját 1965-ben vette át, később öt területen – csecsemő- és gyerekgyógyászat, orvosi laboratóriumi ismeretek, klinikai transzfuziológia, klinikai hematológia és társadalom-orvostan – is szakvizsgázott. 1965-től a Bács-Kiskun Megyei Kórház központi laboratóriumában segédorvosként dolgozott. 1967-ben Veszprémbe költözött. Előbb a Veszprém Megyei Kórház Heim Pál Gyermekkórháza, majd a megyei intézmény központi laboratóriumának alorvosa, 1972 és 2005 között a Veszprémi Regionális Vérellátó Központ (korábban Veszprém Megyei Vértranszfúziós Állomás) vezető főorvosa, közben 1987-tól 1990-ig a Veszprém Megyei Kórház főigazgató főorvosa volt. 1999-ben az Országos Vérellátó Szolgálat Veszprémi Regionális Központja igazgató főorvosává nevezték ki, egy évvel később az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese lett. 1999-től a SOTE tanszékvezető tanára, 2005 és 2010 között országos transzfuziológus szakfelügyelő főorvos volt. Számos egyetemi tankönyvet és szakmai tanulmányt írt. Emellett aktív közéleti feladatokat is ellátott és végez napjainkban is. 10 éven át a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei elnöke volt, 2006 óta ennek örökös tiszteletbeli elnöke. A Csolnoki Ferenc Emlékbizottság alapítója. A Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja volt, a Nyugat-dunántúli szervezet elnöke. Nem csak orvosi munkássága jelentős, hiszen a helytörténetben is maradandót alkotott, többek között ő dolgozta fel a Cholnoky család történetét is. Veszprém zenei életében is részt vesz, korábban a helyi szimfonikus zenekar, majd a városi vegyeskar tagja volt. Több évtizedes szakmai munkásságát a Veszprém Megyei Közgyűlés 1997-ben Pro Comitatu-díjjal, 2004-ben Egészségügyért Díjjal ismerte el. 1995-ben Csolnoky Ferenc-emlékérmet, 2000-ben Henry Durant-emlékérmet, 2008-ben Cholnoky-emlékdíjat kapott. 2014-ben Alsóörs község Örökség-díjjal jutalmazta, míg 2015. május 15-én a vérellátó szakma legmagasabb elismerését, a Kubányi Endre-díjat veheti majd át.

 

Szüleimmel 1947-ben, máriavárosi otthonunk deszkakerítése előtt

„Régi kecskeméti, máriavárosi parasztcsaládban születtem. Őseim több generációra visszamenőleg kerekegyházi földjeiken dolgoztak, apám agráregyetemet végzett gazdatiszt volt. A nagyon jó szellemű Katona József Gimnáziumban tanultam, amelynek kitűnő tanárai a józan konzervativizmust is elültették bennem. Bár kitűnően érettségiztem és a fölvételim is jól sikerült, származásom miatt nem vettek föl az egyetemre. Le kellett dolgoznom ezt a »bűnömet«. Egy évig segédmunkásként dolgoztam a konzervgyárban, illetve a Mészölytelepen, és immár fizikai munkásként jelentkeztem az orvosira. Ez sem volt elég a bejutáshoz, azonban egy munkatársam a segítségemre sietett. Személyesen is közben járt az érdekemben, és végül a miniszteri keret terhére fölvételt nyertem. Így lettem orvos 1965-ben.

Húszévesen, másodéves orvostanhallgató koromban

Először a Kecskeméti Kórházban, a laborban, majd tartalékos katonaként egy évig a repülőtéren dolgoztam. Ezt követően Veszprémben kaptam állást. Itt 1972-től 33 évig vezettem a megyei vérellátót. Tudományos minősítést szereztem, 1999-ben kineveztek Budapesten az orvostudományi egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának. 2005-től országos szakfelügyelő főorvos voltam. Öt éven át Veszprém és Budapest között ingáztam, hetente 3-4 alkalommal utaztam a fővárosba.

Szakmai munkám mellett mindig érdekelt a zene. Bárhol is éltem, a helyi zenekarok, énekkarok tagja voltam. Kisdiák koromban óriási élmény volt számomra egy koncert: a kecskeméti színházban Kodály Zoltán kezére énekelhettem a zeneszerző Berzsenyi: A Magyarokhoz című ódájának szövegére írt művét, amely ma már a kórusok legendás összkari száma. Hegedülni is nagyon szerettem, már az úttörőház zenekarában is játszottam, majd tagja lettem a dr. Réthy Aladár vezette kecskeméti orvos-szimfonikusoknak is. Szegeden brácsáztam Vaszy Viktor zenekarában és az egyetemi kamarazenekarban, Veszprémben pedig a Zámbó István által alapított és dirigált városi szimfonikus zenekarban.

A könyvek is közel állnak hozzám, olvasni és írni egyaránt szeretek. Több mint száz orvostudományi, mintegy 30 zenetudományi dolgozatom és négy könyvem jelent meg. Feldolgoztam többek között a Kecskemétről származó Cholnoky család, valamint a Veszprémi Városi Vegyeskar történetét. Tagja vagyok a Magyar Kodály Társaság országos vezetőségének is.

Kecskeméten, a Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóján felavatott
Psalmus Hungaricus emlékműnél
(Fotó: Kovács Endre)

Sosem szakadt meg a kapcsolatom Kecskeméttel. Az elmúlt években is több ízben jártam ott. 2014 nyarán az Alsóörsi Polgári Nyugdíjas Klub csapatának mutattam meg a város nevezetességeit, míg néhány hete együtt ünnepeltük meg Fodor Csiszta, azaz Fodor István 75. születésnapját. Az április eleji baráti találkozóra az egykori gimnáziumi osztálytársak kaptak meghívást – valamennyien idén érjük el a háromnegyed évszázadot. Bajnóczi László, Homoki Ferenc, Mészáros Sándor, Muraközi János és mások mellett én is ott voltam, de sajnos, sokan már nem élnek, és többen betegség miatt nem tudtak eljönni. Kedves ünnepség volt.

Mindent, amit elértem, a »Hírös Városnak« köszönhetem. Értékeink tisztelete, nyitottságom az újra Kecskeméten ivódott belém. Olyan emberek között nőttem föl, akik később példaképeimmé váltak. Szüleim mellett egész életemre nagy hatással voltak tanáraim, például Orosz László vagy a piarista Szentgyörgyi András, illetve az egyszerre progresszív és konzervatív Tóth László polgármester, de sokat köszönhetek egy egyszerű cigányembernek is, aki a konzervgyárban segédmunkásként a párom volt. Sokat kaptam dr. Takáts Sándortól is. Vele kezdő orvosként 1965 és 1967 között kerültem kapcsolatba. Ő akkor a Kecskeméti Kórház igazgató-főorvosa és a vérellátó állomás létrehozója, vezetője, a korszak egyik legjobb transzfuziológusa, emellett szervező és egészségügyi gazdasági szakembere volt.

Ahogy telnek az évek, egyre jobban erősödik bennem a nosztalgia szeretett városom iránt. Egyik születésnapomra hat kecskeméti műemléképület képével ellátott sörös kriglit kértem ajándékba, baráti társaságban gyakran előkerülnek.”