főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 15.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály2016. november 28.

dr. Adorján Mihály ügyvéd, társasági szakjogász, Kecskemét város utolsó tanácselnökeÉletének 69. évében elhunyt dr. Adorján Mihály ügyvéd, társasági szakjogász, Kecskemét város utolsó tanácselnöke. Kiskunfélegyházán született 1948. május 22-én. Általános és középiskoláit szülőhelyén járta ki, majd a bíróságon helyezkedett el. Tizennyolc éves kora óta dolgozott, felsőfokú tanulmányait munka mellett, levelezőn végezte. Így szerezte meg jogi diplomáját 1976-ban Szegeden, a JATE Általános Jogi Karán és így kapott oklevelet 1987-ben a Politikai Főiskola Államvezetési Szakán, illetve 1993-ban a Jogi Továbbképző Intézet Társasági Jogi Szakán. 1980-ig a KISZ különböző szintjein dolgozott ifjúsági vezetőként. 1981 óta élt Kecskeméten, akkor a városi tanácsnál helyezkedett el, előbb öt évig vb-titkár volt, azután a rendszerváltást megelőző négy évben tanácselnökként szolgálta a hírös várost. 1990 után is aktív közéleti szerepet vállalt. A Szabad Demokraták Szövetsége tagja volt, a kecskeméti szervezet elnöki posztját is betöltötte. 12 éven át - 1998 és 2010 között - önkormányzati képviselő volt, a Jogi- és Ügyrendi Bizottság munkáját 16 éven át segítette, több cikluson át az elnöki feladatokat is elátta. A KEFO GAMF Karán 1995 és 2010 között jogi tárgyakat oktatott, a záróvizsga-bizottságok munkájában is részt vett. Szakmai és közéleti munkájáért több elismerést is kapott: Munka Érdemrend (arany fokozat, 1988), Az Év Kiváló Jogi Segítségnyújtója (2010), címzetes főiskolai docens (KEFO GAMF KAR, 2010).

A Kecskeméti Lapoknak 2015 őszén adott interjújában örömmel szólt a hírös város jelenéről - „szép, üdítő, gazdagodó, jó hangulatú város” -, és beszélt arról is, hogy a közéletből miért vonult vissza: „Hatvankét éves koromban véget ért a közgyűlésben a munkám. Azt hiszem, hogy helyesen döntöttem, amikor abbahagytam; kapacitáltak több irányból is, de meggyőződésem, hogy nem a 62 éven felülieknek kell feltétlenül megmondania, merre haladjon tovább a világ. Olyanokra kell bízni a köz ügyeinek intézését, akik minden szempontból érdekeltek a jövő alakításában.”

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu