főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Az érsebészet egyik hazai úttörője100

 100 éve, 1916. december 11-én, Kecskeméten született Dubecz Sándor orvos, sebész. Tanyasi földműves szülők ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot. Származása egész életpályáját befolyásolta, sőt meghatározta. Családi hátterének előnyeit élvezhették betegei, akik a gyógyító sebésztől még külön közvetlenséget, megértést, baráti szót, vigasztalást és biztatást is kaptak. Ám származásának hátrányait egész életében érezte: oly korra esett orvosi tevékenysége, amikor a származás képes volt felülírni bármely tudományos tevékenységet és eredményt.

Szülővárosában, a Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1940-ben. Első munkahelye a Honvéd Helyreállító Sebészet volt. 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Általános Orvosi Karának I. sz. Sebészeti Klinikájára került. Ettől kezdve – leszámítva az 1945-ben, a bajai orosz hadifogsági kórházban eltöltött pár hónapot – végig Budapesten, a Semmelweis Egyetemen dolgozott. 1949-ig az I. sz. Sebészeti Klinikán, ahonnan származása miatt többedmagával távoznia kellett. 1949-től 1957-ig externista volt a II. sz. Sebészeti Klinikán, ahol tanársegédi kinevezést kapott. Munkahelye 1961-től a III. sz. Sebészeti Klinika lett, 1974-től nyugdíjba vonulásáig szintén a II. sz. Sebészeti Klinikán dolgozott. 1961-ben egyetemi adjunktussá, 1967-ben egyetemi docenssé nevezték ki. 1961-től a III. sz. Sebészeti Klinika igazgatóhelyettese volt.

1944-ben ortopéd szakorvosi, 1945-ben sebészi szakorvosi, 1980-ban érsebész szakorvosi képesítést szerzett. Maradandót alkotott mindhárom szakterületen. Kandidátusi értekezését ortopéd sebészi tárgykörből írta, témája a végtag csonkolás, a csonkoltak rehabilitációja volt. Társszerzőként részt vett az 1942-ben megjelent Orthopaed készülékek és művégtagok atlaszának összeállításában.

Az érsebészet területén a mechanikus érvarrógépek kifejlesztésén fáradozott. A világirodalomban található hivatkozások jelzik, hogy az érvarrat technika fejlesztésében nyilvántartják. A mellkas sebészetben világviszonylatban is az elsők között foglalkozott a bronchus anasztomózisokkal, a hasi sebészetben az appendicitis perforációjának és halálozásának okait kutatta. Könyvet írt az anus prae-s betegek korszerű ellátásáról. Tudományos eredményeit, gazdag életpályájának tapasztalatait 138 közlemény, 6 könyv, illetve könyvrészlet tartalmazza, melyeknek témái felölelik szinte az egész sebészetet.

Széles körű tudományos érdeklődését jelzik tanulmányútjai: Zürich, Bécs, München, Düsseldorf, Bonn, Torontó, Drezda. 1981-től többször volt meghívott vendége a berlini Charite Klinikának – barátság fűzte Wolf professzorhoz –, ahol 1985-ben a Ferdinand Sauerbuch érdeméremmel tüntették ki. Idehaza 1981-ben „Kiváló Munkáért” kitüntetést kapott.

(Források:  *dr. Jámbor Gyula: Id. dr. Dubecz Sándor  * Semmelweis Egyetem, 2005) 

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu