főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. július 19.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

A természeti jelenségek és a matematika egységét kutatta50

Bodócs István műve50 éve, 1965. január 23-án hunyt el Bodócs István tanár, fizikus, csillagász. Kecskeméten született 1887. június 6-án, édesapjának kis fűszerkereskedése volt a hírös városban. Tanulmányait szülőhelyén kezdte - a piarista gimnázium legjobb tanulójaként érettségizett -, majd a budapesti tudományegyetemen folytatta. 1909-ben Eötvös Loránd ajánlatára nevezték ki az ógyallai obszervatórium adjunktusává, ahol napfoltok, változó csillagok, üstökösök megfigyelésével és fénytani problémákkal foglalkozott. Kutatásai során felfedezte a geometriai optika hiperbola-tételét.

1927-ben a győri leánygimnázium, később a Révai Miklós reálgimnázium tanára lett. Fizikát és matematikát tanított színvonalasan, ügyszeretettel, szenvedéllyel. Úgy beszélt a természeti jelenségekről, hogy pontosan látszott, meddig terjed a természeti jelenség és hol kezdődik a matematika, emellett ez a két elem tanításában kiegyensúlyozott egységbe fonódott. Tömegek tódultak ragyogó előadásaira, diákok, felnőttek szorongtak a padokban és a padok előtt a padlón. Pazar kísérletekkel, vetített képekkel kísért előadásai felejthetetlen élményt nyújtottak, akárcsak írásai a helyi és fővárosi lapokban, folyóiratokban. Előadásokon mutatta be a vetített pozitív kép alatt rejlő negatív képet. Indukciós kísérletei hasonló sikerűek voltak. Nádorvárosi (győri) háza pincéjében berendezett laboratóriumában dolgozta ki a ködfénylámpával kapcsolatos, sokszor meglepő hatású kísérleteit.

A tanítás mellett a Meteorológiai Intézet győri állomását is vezette. Az állomás munkáját a világháború alatt is töretlenül irányította, a Magyar Meteorológiai Társaságnak választmányi tagja volt. Jellegzetes, szikár, magas alakja gyakran feltűnt a győri utcákon, ahonnét negyven éven át figyelte a felhők mozgását, szelek járását, a napsütést; meg-megállt és jegyzőkönyvébe apró betűkkel bejegyezte megfigyeléseit, hogy a meteorológiai műszerek adataival egybevetve táviratot adjon fel Budapestre.

Bodócs István műve Helytörténeti kutatásokkal is foglalkozott. A Győri Szabadegyetemen és a Kisfaludy Irodalmi Körben tartott ismeretterjesztő előadásokat. Tanulmányai a Földrajzi Közleményekben, a Természettudományi Közlönyben, a Fizikai és Kémiai Didaktikai Lapokban, a Witterungsberichte aus Ungarnban, a Meteorológiai Intézet évkönyveiben, növényfenológiai megfigyelései a Phenologische Mitteilungenben jelentek meg. Több, az ifjúság technikai művelődését és készségét szolgáló, ma is használatos könyv írója. Főbb művei: A rádió és a meteorológia; Kisdinamók készítése; Galvánelemek és akkumulátorok készítése és kezelése; Ködfénylámpa-kísérletek és gyakorlati alkalmazásuk.

Szókimondó természete miatt nem mindegyik tanügyi elöljárója kedvelte. Iskolai élete során gyakran mellőzték, de az Eötvös Loránd Fizikai Társulat felismerte és értékelte érdemeit: 1962-ben Mikola-díjjal tüntette ki. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat díszoklevéllel adózott munkásságának, kiváló munkájáért megkapta a Hegyfoky (1943) és a Steiner (1955) érmet is. 1965. január 23-án hunyt el, a győri Szent Imre-templom kriptájában nyugszik.

(Források:  *Fizikai Szemle, 1965  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Simon Antal: Magyarországi meteorológusok életrajzi lexikonja)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu