főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A szegény emberek festője150

150 éve, 1867. április 29-én született Fényes Adolf festőművész. A "szegény emberek festőjé"-nek nevezték kortársai, holott ez irányú érdeklődése művészi tevékenységének körülbelül csak első évtizedét ölelte fel. De mivel ez a korszak egybeesett a társadalmi haladást célzó más törekvésekkel, meghatározta Fényes Adolf egész életútját.

 Fényes Adolf: Önarckép 

Kecskeméten látta meg a napvilágot, művelt polgári családban, ahol mély és őszinte emberség volt az életelv. Apja, Fischmann Simon főrabbi halála után, 14 éves korában, édesanyjával Pestre költözött. Jogásznak indult, fél évvel később azonban beiratkozott a Mintarajziskolába. 1884 és 1887 között Székely Bertalannál és Greguss Jánosnál tanult. Ezután Weimarban folytatta tanulmányait a korabeli szegényember-festészet mestere, Max Thedy mellett. 1891-ben Párizsban a Julian Akadémiát látogatta, majd újabb két évet töltött Thedynél. 1894 és 1898 között Benczúr Gyula mesteriskolájában működött. Pletyka című képével 1895-ben a Képzőművészeti Társulat díját, 1897-ben a Civódással Rudits-ösztöndíjat nyert. 1898-ban megkezdett Szegény ember élete című festményciklusa a kritikai realizmus legszebb magyar termékei közé tartozik. A Család című képe az 1900-as párizsi kiállításon kitüntetést nyert. Az 1900-as évet Olaszországban és Franciaországban töltötte. 1901-ben a Műcsarnok különtermében kiállított olajfestményei közül az Öregember elnyerte a Lipótvárosi Kaszinó díját.

Részt vett a szolnoki művésztelep létrehozásában, 1902-től minden nyarat Szolnokon töltött. "Az Alföld felidézte gyermekkori emlékeimet; tájképeket festettem: kisvárosi és falusi utcákat, amint izzanak a nyári nap hevében, és akácfák árnyékában szunnyadó tanyákat. Azután kedvet kaptam a csendéletfestéshez, majd templom, múzeum és kastélyenteriőrök jöttek sorra" - írta később önéletírásában.

Fényes Adolf: Babfejtők
 
 1905-ben a Nemzeti Szalonban, 1912-ben az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállítást. A szegényemberek élete sorozat után a plein air foglalkoztatta, festményeit világos színek, egyszerű kompozíció jellemzik. 1918 után első korszaka társadalmi mondanivalóit mesejellegű bibliai, jelképes témájú "romantikus" korszak váltotta fel. A Tanácsköztársaság idején a Művészi Végrehajtó Bizottság tagja volt. Főiskolai tanszéket kapott, de tanítani már nem volt alkalma. 1918-ban, 1923-ban és 1927-ben újabb gyűjteményes kiállításokat rendezett az Ernst Múzeumban. 1924-ben állami nagy aranyérmet kapott. 1927-ben Háromkirályok című képe a varsói képzőművészeti társulat Diplôme d'Honneurjét nyerte el. Az 1929-i barcelonai világkiállításon Gran Premiót kapott. Utolsó gyűjteményes kiállítását 1936-ban a Fränkel Szalonban rendezte, ezután már keveset festett. 1944-ben elhurcolták, a felszabadulást súlyos betegen érte meg. 1945. március 14-én (más források szerint egy nappal később, március 15-én) hunyt el.

1949-ben a Fővárosi Népművelési Központ, 1960-ban a Magyar Nemzeti Galéria rendezett műveiből emlékkiállítást. Művészete a realizmus és a plein air festés legjobb magyar eredményei közé tartozik.

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Életrajzi Lexikon)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu