főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A magyar-japán kapcsolatokat segítik25

25 éve alakult meg a Magyar–Japán Baráti Társaság kecskeméti csoportjaA Magyar–Japán Baráti Társaság 1987 novembere óta működik. A japán kultúra magyarországi barátai már a következő évben, 1988 júliusában japán hetet szerveztek Kecskeméten. Ennek is köszönhető, hogy 25 évvel ezelőtt, 1993. március 12-én Kriston Vízi József kezdeményezésére, Csákvári János vezetésével megalakult a közösség kecskeméti csoportja, melynek tagjai azután a következő hónapokban aktívan részt vettek a hírös város és az Észak-Japánban fekvő Aomori prefektúra közötti együttműködés felvételében, a partner-, majd testvérvárosi kapcsolatok létesítésében. A létszámban és feladatokban is gyarapodó csapat 1994 őszén, a Magyar Japán Baráti Társaságon belül maradva, Kecskemét–Aomori Baráti Kör néven önálló társadalmi szervezetté formálódott. Az egyesület azóta is töretlenül működik a két nép barátságának erősítése érdekében, többek között előadásokat, teaművészeti és ikebana bemutatókat, sárkányos programokat, küzdősport-bemutatókat tartanak, és a két partner intézményei, civil szervezetei és polgárai közötti cserekapcsolatok szervezésében is komoly szerepet vállalnak. A kör elnöke 1999 és 2010 között Király József volt, aki a magyar–japán baráti együttműködés érdekében végzett erőfeszítéseiért több elismerésben is részesült, 2015-ben a magyar magánszemélyek közül másodikként a japán külügyminisztérium kitüntetését is átvehette. A kör vezetője 2010-től Kerényi József volt, míg 2016 óta az aomoribeliek által különleges baráti követté kinevezett, a Magyar-Japán Baráti Társaság plakettjével is kitüntetett Kriston Vízi József irányítja a civil szervezet munkáját.

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu