|
|
2016. január 15.A kecskemétiek csak félszívvel támogatták100 éve, 1916. január 7-én hunyt el Mocsáry Lajos politikus, Kecskemét országgyűlési képviselője, a 19. századi függetlenségi politika egyik kiemelkedő alakja. Kurtányban született 1826. október 26-án. Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1861-től mint felirati párti képviselő az 1848-as törvények visszaállítását követelte. 1865-ben Tisza Kálmánhoz csatlakozott, majd állást foglalt a kiegyezés megkötése ellen. A fúzió előtt kilépett a balközépből és jelentős szerepet játszott a Függetlenségi Párt megalapításában, melynek hosszabb ideig elnöke is volt. A párt színeiben 1874-től Kecskemétet képviselte az országgyűlésben. Célul tűzte ki a negyvennyolcasok, a közjogi ellenzék és a balközép összefogását.tovább >>> A triticale atyja100 éve, 1916. január 4-én Budapesten született Kiss Árpád genetikus, növénynemesítő, a Triticale atyja. Szüleit és testvérét kicsi korában elvesztette, először anyai nagyanyja, majd édesanyja húga nevelte. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a Székesfővárosi Kertészképző Iskolában végezte, azután a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémián szerzett diplomát. 1957-ben Mészöly Gyula hozta Kecskemétre, ahol búza-rozs hibridek és a kisgyümölcsű görögdinnyefajták nemesítésével foglalkozott nyugdíjba vonulásáig, 1980 márciusáig.tovább >>> Az Aranyhomok tervezője50 éve, 1966. január 13-án hunyt el Janáky István Ybl-díjas építészmérnök. Hódmezővásárhelyen született 1901. december 27-én. 1929-ben a budapesti műegyetemen Pogány Móric és Wälder Gyula tanítványaként szerzett építészmérnöki oklevelet. 1930-tól a Tőry és Pogány Építészeti Iroda alkalmazottja lett. 1937-ben a margitszigeti Palatinus strandfürdő terveit már saját tervezőirodájával készítette. Az ő munkája a kecskeméti Aranyhomok Szálló terve is. Az 1957-ben megálmodott, az akkori divatnak megfelelően épült hotel magán hordozza a szocreáltól eltávolodott, modern stílus jegyeit.tovább >>> NAPRÓL NAPRA2016 első két hetének ünnepeltjei: Mészáros Zsófia gordonkaművész; Farkas László István piarista tanár; Albert István piarista szerzetes, magyarországi tartományfőnök; Ganxsta Zolee - Zana Zoltán - dalszerző-rapper; Láng Rudolf festőművész, jelmeztervező, érdemes művész, a Finn Oroszlánrend lovagja; Csabay Géza orvos; Német László gyógypedagógus; Janáky István Ybl-díjas építészmérnök; Váry István jogász, jogtanár, újságíró, helytörténész és Podlipny Gyula festő, grafikus.tovább >>> VALLOMÁSOK: Patkós László képzőművész-tanár50 éves Patkós László képzőművész-tanár. Mezőtúron született 1966. január 1-jén. Általános és középiskoláit szülőhelyén végezte, majd 1989-ben Egerben, a Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán szerzett diplomát. Később, 1999-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakát, illetve 2008-ban az ELTE mozgóképkultúra tanári szakát is elvégezte. 1990 óta él Kecskeméten. Előbb a szarkási, majd a hetényegyházi általános iskolában tanított, 1997 óta a Kodály Iskola tanára, és 1995 óta a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolában is oktat. Sokszorosító grafikával foglalkozik, rézkarcokat, anyagnyomatokat készít.tovább >>> |
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||