1800. december 1-jén Pusztanyéken (ma Kápolnásnyék) született Vörösmarty Mihály költő, drámaíró, a magyar romantika vezéralakja, a Szózat szerzője.

 

Egy elszegényedett kisnemesi családban látta meg a napvilágot. Apja 1817-ben bekövetkezett halála után neki kellett a családról gondoskodnia, ezért házitanítói állást vállalt Perczel Sándor báró fiai mellett (egyik közülük Mór, a szabadságharc tábornoka). Jogi tanulmányait magánúton folytatta, 1824-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Időközben beleszeretett Perczel Adélba (Etelkába), de a társadalmi különbség miatt szerelmük csak ábránd maradhatott.

A diákkorától verselgető Vörösmarty első nagyobb költői vállalkozása A hűség diadalma (1822) című eposz volt. Az írói hírnevet 1825-ben megjelent, a nemzeti tudatot erősítő eposza, a Zalán futása hozta meg számára. 1826-ban megszűnt nevelői állása, biztos megélhetést csak 1828 és 1832 között talált a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőjeként. 1830. évi alakuló ülésén tagjává választotta a Magyar Tudós Társaság (a Magyar Tudományos Akadémia), Toldy Ferenccel közösen ő dolgozta ki az első magyar akadémiai helyesírási szabályzatot. 1837-től 1843-ig Bajza Józseffel és Toldy Ferenccel szerkesztette az Athenaeumot. 1842-től a Nemzeti Kör elnöke, 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke volt.

1837-ben Árpád ébredése című darabjával nyitották meg a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színházat. 1843-ban vette feleségül a nála 26 évvel fiatalabb Csajághy Laurát, a hozzá írott versek közül gondolatiságával és romantikus képalkotásával az Ábránd és A merengőhöz című verse emelkedik ki.

Az 1840-es évek politikai küzdelmeiben is tevékeny részt vállalt, gondolkodásában Széchenyihez állt közel. Az 1848-as forradalmat Szabad sajtó című versével üdvözölte, tagja lett az első népképviseleti országgyűlésnek, a kormányt elkísérte Debrecenbe, Szegedre és Aradra is. Világos után bujdosott, majd feladta magát, s egy jóindulatú hivatalnok közbenjárására felmentették.

1850-től Baracskán, majd Nyéken élt, gazdálkodott, nem sok sikerrel. Horváth Döme hívására többször is vendégeskedett Kecskeméten. A beteges, egyre komorabb kedélyállapotú költő gyógyulást keresve Balatonfüredre, majd Pestre utazott, itt is hunyt el 1855. november 19-én. Temetése országos gyászünnep volt, tiltakozás az önkényuralom ellen.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)