1935. szeptember 21-én született Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb hazai képviselője.


Hétéves korától gyermekorvosnak készült, tízévesen úgy döntött, hogy költő lesz. Kamaszként írt novelláit elküldte a Kortársnak, ám azt a választ kapta, hogy írás helyett inkább olvasson Kosztolányi-novellákat. A Berzsenyi Gimnáziumból a Lónyai utcai Református Gimnáziumba került, ennek feloszlatása után a Madách Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. Mindig jeles tanuló volt, s különösen a humán területeken mutatott tehetséget.

Tanárai bölcsészkarra szerették volna küldeni, de ő inkább hobó akart lenni, ami az akkori időkben nem volt túl előremutató elképzelés. Végül apja kérésére elvégezte a jogi egyetemet, de a jogi pálya nem vonzotta, így a Nemzeti Színházhoz került statisztának, emellett házitanítóskodott. Ekkoriban kezdett el járni a Török Sándor köré csoportosuló társaságba, amelynek estjein az antropozófia atyjának, Rudolf Steinernek életműve volt a központi téma, s ekkor találkozott először a Waldorf-pedagógia módszereivel is. 1959-ben a Család és Iskola című lapnak lett előbb külsős, majd rendes munkatársa, közben egyéni levelezőként elvégezte a pszichológia szakot. Diplomamunkáját a japán nó színháztörténet kiemelkedő alakjáról, Zeami mesterről írta. 1969-ben otthagyta a lapot, rövid ideig szabadúszó volt. Ekkor figyelt fel disszertációjára Ádám Ottó, aki a Színművészeti Főiskolára hívta óraadó tanárnak színészpszichológiát oktatni.

1972-ben otthagyta a főiskolát is, később dolgozott nevelési tanácsadóban, részt vett Mérei Ferenc szemináriumain, ahol pszichodrámát, pszichodiagnosztikát tanult. 1982-től az Országos Pedagógiai Intézetbe, az Iskolafejlesztési Központhoz került, s több tanulmányt írt a magyar iskolarendszerről. Ezekben megfogalmazta nem túl jó véleményét a magyar közoktatás helyzetéről, módszereiről. Érdeklődése teljes egészében a személyiségközpontú Waldorf-pedagógia felé fordult, s pályája további részében minden tudását és energiáját ennek hazai megismertetésére, elterjesztésére és oktatására fordította. 1987-től 1991-ig Solymáron részt vett a Waldorf-óvoda és iskola megszervezésében, 1991-től pedig a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője. 1998 és 2002 között az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke volt, 1999-től a Pedagógus-továbbképzési Központ igazgatója.

Szakmai cikkei, tanulmányai több folyóiratban is megjelentek, sorra adták ki a gyerekekkel, iskolákkal foglalkozó könyveit. Szépirodalmi művei közül sikert arattak a Borisz és Gleb, a Jelenetek Rákóczi életéből, a Családom történeteiből, a Zsidó könyv és a Széchenyi című munkái. 2003-ban Vekerdy címmel interjúkötetben vallott családjáról, pályájának alakulásáról, a művészettel kapcsolatos élményeiről. 1996-ban az oktatáskutatóknak járó Kiss Árpád-díjat kapott munkásságáért, 2000-ben Budapestért Díjat, 2006-ban Pro Scholis Urbis-díjat vehetett át.

(Forrás:  *MTI)