1867. december 5-én született Vári Rezső klasszika-filológus, bizantinológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori és görög–latin szakos tanári oklevelet 1889-ben. 1890 és 1892 között állami ösztöndíjjal kutatásokat végzett angliai, francia-, német- és olaszországi könyvtárakban. 1893-ban az I. kerületi főgimnázium tanára lett, itt oktatott egészen 1908-ig. Közben 1894 és 1896 között akadémiai ösztöndíjjal Olasz- és Spanyolországban járt újabb kutatóutakon, 1899-ben és 1901-ben pedig beutazta Görögországot. 1897-ben a klasszika-filológia és segéddiszciplínái magántanára lett a Budapesti Tudományegyetemen, 1906 után címzetes nyilvános rendkívüli tanárként tartott előadásokat. 1908-ban Bernben járt tanulmányúton, majd 1913-ig a II. kerületi katolikus főgimnáziumban folytatta a tanári munkát.

1913-ban felhagyott az oktatói tevékenységgel, és 1923-ig a római Magyar Történeti Intézet titkáraként, majd igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. Egyidejűleg 1918-ban kinevezték a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemre a klasszika-filológia nyilvános rendes tanárává. Az 1919-ben átköltöztetett egyetemet követte Pécsre, és 1923-ig vezette a tanszéki munkát. 1921–1922-ben a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar dékáni tisztét is betöltötte. 1923-ban ismét a fővárosba költözött, mert felkérést kapott a Pázmány Péter Tudományegyetem görög nyelvi és irodalmi (1933 után görög filológiai) tanszékének vezetésére nyilvános rendes tanári címmel. 1935-ös nyugdíjazásáig oktatott az egyetemen.

Pályája elején klasszika-filológiával, ógörög nyelvészettel és szövegkritikával foglalkozott. Mentora, Ábel Jenő nyomdokaiba lépve tanulmányozta a homéroszi himnuszokat, Nikandrosz Alekszipharmaka című tankölteményének kommentárjait, valamint Oppianosz Halieutika című költeményét. Behatóan foglalkozott a görög és latin filológia elvi alapvetéseivel és módszertani kérdéseivel, ennek eredményeként született meg hiánypótló, közel félezer oldalas klasszika-filológiai kézikönyve 1906-ban. A későbbiekben, elsősorban Salamon Ferenc ösztönzésére, a korai magyar történelem, a honfoglalás és a kalandozások bizánci forrásainak tanulmányozására is kiterjedt tudományos érdeklődése. Szövegkritikai kiadásra előkészítette a 8–9. század fordulóján uralkodott VI. Bölcs Leó Ta en polemoisz taktika című művét, amelynek a korabeli magyarokról írott szemelvényeit magyarra is lefordította.

1902-től 1925-ig a Byzantinische Zeitschrift című szakfolyóirat magyarországi referense, 1917 után az akadémiai kiadású Sylloge Tacticorum Graecorum című kiadványsorozat szerkesztője volt. Tudományos eredményei elismeréseként 1906-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1926-ban rendes tagjává választották. 1886-tól tagja, 1905 és 1910 között titkára, 1935 után tiszteleti tagja volt a Budapesti Philologiai Társaságnak. Tiszteleti tagja és tiszteletbeli társelnöke volt a klasszikus műveket kiadó Parthenon Egyesületnek, emellett tagjává választotta az athéni bizantinológiai társaság is. Budapesten hunyt el 1940. május 17-én.

(Források:  *A Pallas Nagy Lexikona  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Magyar irodalmi lexikon  *Új magyar irodalmi lexikon)