
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 21.

PARTNEREINK

VALLOMÁSOK: Strohner József festő- és zománcművész, főiskolai docens60

60 éves Strohner József festő- és zománcművész, főiskolai docens. Szegeden született 1955. március 25-én. 1982 óta Kecskeméten él. Néhány évig az Ifjúsági Otthonban dolgozott, később a Zrínyi Ilona Általános Iskola tanára volt. 1989 óta a KEFO Tanítóképző Főiskolai Karán tanít. Korábban kerámiával foglalkozott, majd 1985-ben megismerkedett a zománcművészettel. Azóta a festészet és grafika mellett ez a fő műfaja, melynek egy nyugtalan, kísérletező szellemű, a műfaj megújulási lehetőségeit kutató jeles képviselője. Alkotásait önálló tárlatokon több hazai és külföldi galériában mutatták már be, és rendszeres szereplője a hazai és a nemzetközi zománcművészeti csoportos kiállításoknak is.

Strohner József

„Szüleim zenetanárok voltak, természetes volt hát, hogy zenét tanuljak. A Szegedi Zeneművészeti Konzervatóriumban zongorát és vadászkürtöt tanultam. Emellett először iskolai rajzszakkörökbe, majd a MÁV Alkotókörbe jártam rajzot és festést tanulni Cs. Patay Mihály, és Pataki Ferenc festőművészek keze alatt.

A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz szakán tanáraim Lelkes István, Cs. Patay Mihály, Hézső Ferenc és Papp György voltak. A hagyományos grafikai és festő technikák mellett itt nyílt alkalmam mélyebben megismerkedni a »tüzes« műfajokkal is, főként a kerámiával, de a tűzzománcozással is. Diplomamunkám kerámia–installáció volt. A tanári diploma megszerzése után népművelőként helyezkedtem el. Rajzot azonban óraadóként Domaszéken folyamatosan tanítottam. Fonyódi népművelőségem alatt a gimnáziumban adtam rajzórákat, és vezettem a helyi Képzőművész Kört.

1982-ben Kecskemétre költöztem, ahol, mint az Ifjúsági Otthon művészeti előadója a Kézműves Alkotóműhely létrehozása kapcsán kapcsolatba kerültem Probstner János keramikusművésszel és Turi Endre festőművésszel, akik a számomra kedves »tüzes« műfajok területén adtak máig érvényes útmutatást és segítséget. A tűzzománc iránti elkötelezettségem végső soron e munkakapcsolatokon keresztül alakult ki. Az akkoriban megalakult Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep munkájába 1985-ben kapcsolódtam be. Újszerű technikai megoldásokat és ezzel együtt az egyéniségemnek leginkább megfelelő formanyelvi lehetőségeket kerestem, és – úgy érzem – találtam meg ezeken a workshopokon. Zománcos gondolkodásmódom később Budafokon teljesedett ki. A rekeszelt, domborított, azsúr és festett eljárások széles körét volt alkalmam megismerni és gyakorolni, mindazonáltal a hozzám legközelebb lévőnek mégis a felületek minőségeiben gondolkodó, azokat anyagukban is átalakító festett-üszterezett, redukált, savazott alkalmazásokat érzem, valamint ezek applikációs-installációs kísérleti megoldásait, variánsait.

Pályára kerülésem óta, azaz immár lassan négy évtizede folyamatosan tanítom a rajz tantárgyat általános iskolában, gimnáziumban és 1980 óta a Kecskeméti Főiskolán. Tanári munkámat alkotóművészi tevékenységem gyakorlati tapasztalatai támasztják alá, amit az iparművészet területén – tűzzománc, kerámia –, valamint a festészetben folytatok. Kecskemétre kerülésem óta részt veszek a város művészeti és művelődési közéletében. Az elmúlt csaknem 35 évben egyéni kiállításaim voltak Magyarországon és külföldön egyaránt, valamint számos közös tárlat résztvevője voltam.

Alkotásait több hazai és külföldi galériában is bemutatták már

Az alkotómunka számomra különleges lelki-testi állapot. A mű belső érlelődési folyamata legalább annyira izgalmas és szerves része az alkotásnak, mint annak tényleges létrehozása, s egyfajta permanens izgalmi állapotot jelent. A játékosság az egyik legtündéribb erénye ennek az alkotói attitűdnek: ez a játékosság a tűz játékossága, mely meg- és elégetni képes, de újjászülethet belőle-benne a Főnix is, mindazonáltal sohasem mutatja kétszer ugyanazt a formaképletet - végtelenül variábilis.

Az alkotás végső értelmében permanensen a megtalált illúzió újra elvesztése, hogy azután egy véletlen időpillanatban ismét felbukkanjon, vagyis virtuális elveszni-szándékozásáról valójában tudott: törvényszerű, hogy mindig megkerül a maga ikonarcúságában, mérhetetlen kontrasztjait megmutatva szépnek és rútnak, jónak és rossznak, életnek és halálnak. Ebben a bújócskában a gauguini »Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?« kérdés-hármasság adódik számomra egyértelműen. A kérdésekre – lényegében egyetlen ontológiai kérdésre – szeretném, ha munkáimban egy-egy apró válasz-elemet képes lennék felmutatni.”

(Források: *Ki Kicsoda Kecskeméten *Tűzzománcművészek Magyar Társasága)