VALLOMÁSOK: dr. Rozsi Éva orvos1950. június 11.

65 éves dr. Rozsi Éva orvos. Kecskeméten született 1950. június 11-én. 1968-ban szülővárosában, a Bányai Júlia Gimnáziumban érettségizett. 1974-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Ezt követően négy évet a kecskeméti megyei kórház aneszteziológiai osztályán töltött gyakornokként. 1978-tól közel tíz éven át - szintén a megyei kórház alkalmazásában - a Kecskeméti Konzervgyár I. telepén volt üzemi körzeti orvos, azután 23 évig a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola és Szakképző Intézet orvos-tanára volt. Az első négy évben az iskola kollégiumában, mint kollégiumi orvos is tevékenykedett, később kórtant, belgyógyászatot és gyógyszertant tanított. Ezenkívül az intenzív betegellátó szakápolók képzésében szakmai elméletet is oktatott. A tanítás mellett 1995 óta foglalkozás-egészségügyi magánrendelést folytat a Bagoly Egészségházban. Saját magánrendelése mellett alkalmazottja a Lab-Med Bt. Foglalkozás-Egészségügyi Szolgálatának. Két gyermeke és három unokája van. Szabadidejét olvasással és kirándulással tölti. A hátizsákos túrákat és a világjárást egyaránt kedveli. Szívesen kertészkedik.

„Tősgyökeres kecskeméti munkáscsalád egyedüli gyermekeként 1950. június 11-én születtem. Egész életemben szerettem mindenben részt venni, talán így kompenzáltam azt, hogy nincs testvérem. Ma is imádok dolgozni, örömömet lelem abban, ha valamit megcsinálok. Jó érzés, ha körülöttem rendben mennek a dolgok.

Kislányként

Nyüzsgő gyerek voltam, a máriavárosi iskola évnyitóján már elsősként szavaltam. Néhány év múlva szüleim átvittek a Zrínyibe, «tanuljon többet a gyerek» - mondták. A beilleszkedés nehezen ment, egy földrajzórán föltett, számomra könnyű kérdés azonban segített. A feladvánnyal osztálytársaim sehogy sem boldogultak, így a tanárnő «na, majd az új kislány» felkiáltással felém fordult, én pedig büszkén kivágtam a megoldást. Ezzel megtört az átok, az osztály befogadott, sőt, jutalmul én lehettem a biológia szertáros.

Később a Bányai Gimnáziumban sem váltam visszahúzódó diákká. A tanulás mellett aktív KISZ-munkát végeztem: versenyeket, előadásokat szerveztünk, eljártunk idősekhez. Szüleimtől vallásos nevelést kaptam, így ők érthetően nem örültek ennek. A jó szándéktól vezérelve egyik tanárom is le akart erről beszélni, de hiába, még KISZ-vezetőnek is megválasztottak. Nem foglalkoztunk mi az ideológiával! Amit tettünk – ma is úgy látom – szép és hasznos volt.

Gyerekkoromban apai nagymamám jelentette a mentsvárat számomra, a szülői szigor elől gyakran hozzámenekültem. Általában fekete kötényt viselt, de én kedves anyókának láttam őt. Hét-nyolc éves lehettem, amikor súlyosan megbetegedett. Ragaszkodtam hozzá, haldoklását végigkísértem. Ekkor döntöttem úgy, hogy én «mami-gyógyító» leszek.

Szeretett nagymamájához húzódva

A gimnázium utolsó évében szüleim hallani sem akartak az orvosi pályáról, erkölcstelen szakmának tartották azt. S mivel az országos matematika versenyt megnyertem és a szegedi tudományegyetemről levélben értesítettek, hogy fölvesznek, ők inkább odaküldtek engem. Aláírásukat hamisítva azonban én titokban mégis a SZOTE Általános Orvosi Karára jelentkeztem. Amikor mindez kitudódott, édesapám azzal intézte el a dolgot, hogy «nincs protekciónk, úgyse vesznek föl». De nem úgy lett, 1974-ben orvosi diplomát szereztem.

Arról persze szó sem lehetett, hogy Szegeden kapjak állást. Sodort az élet, de nekem minden jónak tűnt. A kecskeméti megyei kórház aneszteziológiai osztályára kerültem, mert csak ott volt hely. Az ott töltött öt év alatt ismertem meg sebész férjemet, s ekkor született két gyermekünk is.

Mindig gyógyító orvos szerettem volna lenni, a család, a gyerekek érdekében azonban változtatnom kellett. Egy évig a hiányzó kollégákat helyettesítettem, majd a konzervgyár házi- és üzemorvosa lettem. Azután ismét nagyot váltottam, az egészségügyi szakközépiskolába mentem, ahol a tanítás mellett kezdetben a kollégiumi orvos feladatait is elláttam. A gyerekekkel jól kijöttem, mindig megtaláltuk a közös hangot. Ma is sokukkal ápolom a kapcsolatot.

Tanítványaival

23 év után 2008-ban fejeztem be a tanítást, de azóta sem unatkozom. Egyrészt a Bagoly Egészségházban foglalkozás-egészségügyi orvosként most is dolgozom, és magyarországi gyógyszergyárak számára klinikai vizsgálatokat is végzek, másrészt kevés szabadidőmben nagy örömömre immár három unokámra is vigyázok.

Azt szeretném, ha békesség és szeretet lenne a földön, s nem lenne ez az őrült rohanás. Alapvetően bizakodó típus vagyok. Persze küzdünk, dolgozunk, de ha valamire nem telik, attól nem dől össze a világ. Bármilyen élethelyzetbe kerültem, sosem estem kétségbe. Tudomásul vettem, hogy számomra akkor és ott épp az a fontos. Hiszen nem az a lényeg, hogy mit csinálok, hanem az, hogy azt tisztességgel és örömmel tegyem. Lehet, hogy kevesebb az üzemorvos megbecsülése, mégis elégedett vagyok, a magam módján én is hozzájárultam az emberek boldogabb életéhez. Végül is a maga helyén mindenki értékes ember, talán ezért is tapasztalom, hogy szeretettel és bizalommal fordulnak hozzám a betegek.”

Könyvajánló

MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről

Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

   

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata