1941. június 6-án vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó jelenlétében adták át a Szolnoki úti aluljárót.

 

Kecskemét közgyűlése már 1893. december 9-én kérte a vasúti pályatest áthidalását a Szolnoki út irányában. Ekkor mondták ki a Temető nagy utca - nagyjából a mostani Rákóczi út - kialakítását, az új állomásépület szükségességét, a nagypályaudvarra bevezetett szárnyvonalak kiépítését.

A századforduló után alakultak ki az első házsorok, települtek az első intézmények a vasúti pályatestektől keletre, 1921-ben felépült a Platter Konzervgyár. Megnövekedett a vasúti személy- és áruszállítás, felélénkült a járműforgalom. Az áthaladó, a tolató szerelvények szinte kettészakították a várost. Mindezek miatt és az épülő dunaföldvári és békéscsabai útra tekintettel 1939-ben határozták el a szintbeli kereszteződés megszüntetését. A felüljáró olcsóbb és könnyebb megoldásnak kínálkozott, azonban városképi szempontokat is figyelembe véve mégis az aluljáró mellett döntöttek. A szükséges építési összeg nagy részét a MÁV, kisebb részét a Kereskedelmi Minisztérium és Kecskemét város közönsége adta: a Közlekedésügyi Minisztérium 300 ezer pengőt, Kecskemét 340 000 pengőt, a MÁV 710 000 pengőt vállalt.

 

A Szolnoki úti aluljáró hosszmetszeti terve

Az aluljáró tervezését a Közlekedés és Kereskedelmi Minisztérium részéről Folly Róbert, a MÁV részéről Szíjjártó József főmérnök vezette. Az előmunkálatokkal, az építkezés kivitelezésével a kecskeméti Rusz és Skuteczky céget bízták meg. 1940-ben a vasúti pályatest 60 cm-es felemelésével kezdték a munkákat. Egyes időszakokban 350 ember dolgozott Magyarország akkor leghosszabb vasúti aluljárójának építésén. Időnként gondot okozott a talajvíz eltávolítása.

 

Az aluljáró ünnepi avatóján, 1941. június 6-án megjelent Horthy Miklós is, akinek ez volt az ötödik hivatalos kecskeméti útja. A kormányzó "autóstoppost" is hozott magával, fiát, ifjú Horthy Istvánt, aki a MÁV elnökeként volt illetékes az ünnepségre, de Budapest határában elromlott az autója. 

 

Az aluljáró nyugati végénél rövid ünnepséget tartottak - a Városi Dalárda a Hiszekegyet, majd a Himnuszt énekelte -, felavatták a műépítményt, és az alkalmat megörökítő emléktáblát, melyen ez a szöveg állt:

 

 

Ezt követően adták át az oly fontos közlekedési létesítményt. A ceremónia után a kormányzó átsétált a Hunyadivárosba. Már csak tíz lépésnyire lehettek az aluljáró keleti végétől, amikor váratlanul a Himnusz dallamai állították meg az előkelőségeket, parancsolta le a fejekről a kalapot, szakította félbe a diskurzusokat, rántotta vigyázzállásba a férfiakat. Magyar ruhában felsorakozva a Jópásztor zárda növendékei énekelték nemzeti dalunkat. A zárda előtt egy növendék virágcsokrot adott át, majd a kormányzó a szerzetesnőkkel beszélgetett az intézmény munkájáról. Gépkocsijával ezt követően a múzeumba hajtatott. A márványtáblát a szovjet csapatok bevonulása után azonnal eltávolították.

 

Az aluljárót eredetileg önműködő villanymotoros pumpa védte egy esetleges zivatar okozta eláradástól. 1944. októberének utolsó napján a Kecskemétre benyomuló szovjet erők már az első napokban leszerelték, és mint hadizsákmányt elszállították a motort és a pumpát. Azóta a vízelvezető rendszer nem tud megbirkózni a nagy esőzések után hirtelen leszaladó esővízzel, rendszerint több-kevesebb víz kerül az aluljáróba. Ezek a bosszúságok sem felejtetik el azonban, hogy az aluljáró korának egyik markáns műszaki teljesítménye volt.

(Források:  *Heltai Nándor: Hunyadiváros  *Hidak Bács-Kiskun megyében  *Kecskeméti Közlöny, 1941)