1915. augusztus 16-án hunyt el Széll Kálmán, a dualizmus kori Magyarország pénzügyminisztere és miniszterelnöke, a dualizmus után a magyar államháztartás stabilizálója, akinek nevét viseli Buda egyik legforgalmasabb tere.

1843. június 8-án született a Vas megyei Gasztonyban, nemesi hagyományaira és 1848-as szerepére büszke családban. Apja magas közhivatalokat töltött be, országgyűlési képviselő is volt. Széll Kálmán tanulmányait a soproni bencés gimnáziumban kezdte, majd Szombathelyen folytatta a premontreieknél. A budapesti egyetem jogi karát 1863-ban végezte el, majd két évvel később jogi doktori címet szerzett.

Pályáját 1867-ben a Vas megyei Rátóton kezdte, mint szolgabíró. Tette ezt felesége, Vörösmarty Ilona (a költő lánya) gyámapjának, Deák Ferencnek az ösztönzésére. Az ifjú jogász politikusi pályára készült, s 1868-ban Szentgotthárd országgyűlési képviselőjévé választották kormánypárti programmal. Munkája elismeréseként 28 éves korában belügyi államtitkárnak kérték fel, ezt azonban nem fogadta el. 1881-től a pozsonyi 2. számú, 1901-től ismét a szentgotthárdi választókerületet képviselte.

Deák Ferenc tanácsára pénzügyi tanulmányokba is kezdett, és hamarosan az ország legelismertebb pénzügyi szaktekintélye lett, állandó előadója volt az Országgyűlés pénzügyi bizottságának.

1875 márciusában a Szabadelvű Párt színeiben pénzügyminiszter lett a Wenckheim-kormányban. Az év októberétől 1878. október 11-ig Tisza Kálmán kormányában töltötte be ezt a posztot, melynek legnagyobb sikerét a bankjegykibocsátást végző Osztrák-Magyar Bank létrehozása jelentette. Rendet teremtett az államháztartásban, növelte az állami bevételeket, s megszervezte az adófelügyelői intézményt. 1878-ban, Bosznia-Hercegovina okkupációjakor, annak költségei miatt mondott le.

Visszavonulva a nagypolitikától, életének legsokoldalúbb korszaka következett. Bécsi bankári körök felkérésére két jelentős pénzintézetet is irányított, óriási szorgalommal és nagy odaadással. 1881-99-ig a Leszámítoló Bank igazgatója, 1886-99-ig és 1907-től haláláig az általa alapított Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatósági elnöke. Eközben rátóti birtokát mintagazdasággá fejlesztette.

A Bánffy-kormány működésének utolsó szakaszában, az egyre jobban elmélyülő válság idején, 1897 végén ismét aktívan bekapcsolódott a politikai életbe. 1899. február 26-án vállalta el a miniszterelnöki megbízatást (egyidejűleg a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte).  Kormányprogramjának „törvény, jog és igazság”-ra való hivatkozása politikai szállóigévé vált. Kompromisszumos tárgyalásai szinte azonnal eredménnyel  végződtek: az ellenzéki pártok hozzájárultak a képviselőház elnökének és alelnökének megválasztásához, valamint a költségvetés és az újonctörvény megszavazásához. A kompromisszumokra továbbra is kész kormányfő hosszú időre biztosította a belső egyensúlyt, és a Nemzeti Párt bevonásával szélesítette pártjának parlamenti bázisát. A Szabadelvű Párt 1901-ben látványos győzelmet aratott a parlamenti választásokon, annak ellenére, hogy tagjai között sokféle érdekcsoport képviselői foglaltak helyet.

Széll Kálmán egyik nagy érdeme volt az Ernst Körber osztrák miniszterelnökkel 1902. október 31-én kötött egyezmény, amely biztosította a Monarchia két állama közötti megfelelő gazdasági paritást, s ez új gazdasági kiegyezésnek tekinthető. A kormányfő bukásához végül is az úgynevezett véderővita vezetett. Ő ugyanis a vitában az újonclétszám emelése helyett a póttartalékosok megajánlásával kísérletezett, ami olyan belpolitikai villongásokhoz vezetett, hogy 1903. június 27-én kénytelen volt távozni a miniszterelnöki székből.

 

Egy szép, szinte vörös csillagos látkép 1952-ben. A tér 1929 előtt névtelen közterület volt, és Gödör néven emlegették, amit az itt lévő agyagbányáról kapott. 1929-ben nevezték el Széll Kálmán térnek az egykori magyar miniszterelnökről. 1951-ben lett Moszkva tér, a rendszerváltás után pedig felmerült az átnevezésének ötlete Antall József térre, de ez végül sosem történt meg. 2011. május 12. óta ismét Széll Kálmán tér a neve.

 

Lemondása után sem vonult vissza a politikától, országgyűlési képviselő maradt, 1906-10 között pedig az Alkotmánypárt elnöke volt. 1911 után már csak a gazdasági életben vállalt szerepet. 1893-ban Lipót-renddel, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjével tüntették ki, ugyanabban az évben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjává választották. 1915. augusztus 16-án halt meg Rátóton.