175 éve, 1841. október 13-án Tiszavezsenyben született Ádám Kálmán református főesperes. Iskoláit otthon és Nagykőrösön, a teológiát Budapesten végezte, azután Török Pál püspök mellett két évig mint káplán szolgált a fővárosban. 1866. április 22-én, azaz egészen fiatalon foglalta el édesapja helyét a vezsenyi parókián. Az ifjú lelkész kedves modorával, világos gondolkodásával, elfogyhatatlan munkakedvével és hivatali pontosságával csakhamar kivívta az egyházmegye lelkészei közül a legjobbak szeretetét és becsülését, és rövid néhány év alatt a dunamelléki egyházkerületben aljegyzővé, 1882-ben alesperessé, 1885-ben pedig — Fördős halála után — főesperessé választották. Mindenkor hálával gondolt arra, hogy a kecskeméti egyházmegye bár terhes, de egyben tekintélyes esperesi tisztét — Isten segedelmével — negyedfél századon át betölthette. Ezekre az évekre később így emlékezett vissza: „Nem panaszkodhatom, fiatalon lettem pappá is, esperessé is; több mint 50 esztendős pap vagyok, de ez alatt a hosszú idő alatt soha nekem a vezsenyi gyülekezettel, vagy a gyülekezetemnek én velem semmi baja nem volt; mint esperest becsültek, szerettek mindenütt; voltam konventi rendes tag, két zsinaton (1891—94 és 1304—7) zsinati rendes tag; elértem a legmagasabbat, amit az ember a lelkészi pályán a püspökség után elérhet: megválasztottak a dunamelléki kerület főjegyzőjévé ; sokat jártam, sokat dolgoztam, de sohse dicsekedtem, sohse kérkedtem; hibáim voltak, de sohase vétkeztem."

Ádám Kálmán a kecskeméti református egyházmegyéről szóló esperesi jelentései irodalmi és történeti értékűek, közreadta a dunamelléki református egyházkerület névtárát is. Több száz egyházi beszéde kéziratban maradt fenn. Tiszavezsenyben hunyt el 1917. november 21-én. A Protestáns egyházi és iskolai lapokban megjelent nekrológjában Jóba József református segédlelkész ekként méltatta: „Nekem, a kinek megadatott, hogy négy és fél esztendeig mellette szolgálhattam, nekem az róla a legmélyebb tapasztalásom és legfényesebb emlékem, hogy Ádám Kálmán a szívnek, a szeretetnek embere volt. mellette jobbá lett az ember. Az ő nyugodt, derűs életfelfogása mellett szebbé lett az élet, könnyebbek ennek terhei; a nehéz problémák simán, csöndesen megoldódtak, bonyolult kérdések tisztázódtak az ő ragyogó elméjének világosságánál. Közelében a jóság realitás lett. S van-e méltóbb szerep emberre és lelkipásztorra nézve, mint ezt az emléket hagyni halála után : egy szelíd sugár volt az Isten örök jóságának fényszórójából?"

 

(Források:  *Jóba József: Nekrológ  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Protestáns egyházi és iskolai lapok, 1917.)