1905. október 15-én hunyt el Szemerjai Szász Károly tanár, költő, műfordító, református püspök. 1829. június 15-én született Nagyenyeden, apja, id. Szász Károly jogász és kollégiumi tanár volt. Elemi és gimnáziumi iskoláit szülővárosában végezte Mentovich Ferenc és Zeyk Miklós keze alatt. Felsőfokú tanulmányait Kolozsvárott kezdte 1845-ben, 1848-ban matematika szaktanítói oklevelet kapott. 1848-ban édesapja államtitkári kinevezést kapott, magával vitte fiát is Budára. A pesti egyetemen matematikai és hadtudományi előadásokat hallgatott. Amikor 1849-ben Debrecenbe kerültek, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fogalmazója lett. Ezt követően beállt a hadseregbe, ahol kezdetben káplár volt, később hadnagyi rangot szerzett. A fegyverletétel után menekültként Tiszaroffon (a Borbély családnál), majd Bején bujdosott.

Nevelői pályáját a szabadságharc leverése után bejei tartózkodása idején kezdte meg. Ezt követően a nagykőrösi, majd a kecskeméti gimnáziumokban tanított. Nagykőrösön, ahol először magyar nyelvet és irodalmat, majd matematikát oktatott, két évig együtt dolgozott Arany Jánossal. A magyar nyelvi és irodalmi katedrán Arany János követte. A kecskeméti gimnáziumban pedig a matematika tanításával bízták meg. Pedagógiai elveinek kialakulására minden valószínűség szerint nagy hatással volt ifj. Zeyk Miklós. Naplójában részletesen leírta mindazt, amit Zeyk mondott el órán a helytelen valamint a célravezető tanítási módszerekről. Szerinte a memorizálás csupán idegen nyelv, versek és idézetek megjegyzésekor hasznos, a többi esetben sokkal inkább arra kell törekedni, hogy a tanuló megértse a tananyagot, miközben „nálunk minden tudomány egyedül a memorizálásra van szorítva”. Vallotta, hogy a gyermekeknek az elvont tudományok helyett a specialitásokat kell tanítani, és mellőzni kell „a durva, elriasztó, figyelmet, kedvet haragos szóval, feddéssel, sőt veréssel ébreszteni akaró, de éppen azok által elölő modort.” A tanulás helyes indokai közé számlálta a „természeti ösztönt”, a tanulásból eredő kellemes érzést, valamint az alkalmazhatóságot, amely minden valódi tudásnál megvan.

A tanítás mellett magánúton elvégezte a teológiát, és 1851-ben sikeres papi vizsgát tett. Lelkipásztori pályájának állomásai: Rimaszombat, Kézdivásárhely, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Budapest. 1884-ben a „kormányhatalom nagyfokú érvényesítésével” megválasztották a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé és Pest első lelkipásztorává.

Politikai pályafutását az 1860-as évek közepén kezdte, amikor országgyűlési képviselővé választották. Ezt követően 1867-ben a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban a protestáns ügyek tanácsosa volt. Amikor 1869-ben Pest megyei, majd 1872-ben Jászkun kerületi tanfelügyelő lett, lemondott lelkipásztori hivataláról. 1876-ban miniszteri tanácsos lett, és a Dunamelléki egyházkerületnek előbb lelkészi, majd világi tanácsbírái között foglalt helyet. Ebben a minőségben volt jelen világi póttagként a debreceni zsinaton is.

Szász Károly írói munkássága is jelentős. Cikkei, versei jelentek meg a Vasárnapi Újságban: 1854-1901 között 166 eredeti és fordított költeményét közölte a lap, 1867-1897 között a kiadvány főmunkatársa lett, ez időben 277 életrajzot írt. Ezen kívül sok cikke és fordítása is ebben a lapban látott napvilágot. Írt az Akadémiai Évkönyvekbe, az Akadémiai Értesítőbe, a Budapesti Szemlébe, a Kisfaludy Társaság Évlapjaiba, a Szépirodalmi Figyelőbe és a Koszorúba is. Egyházi beszédeinek többsége Kecskeméten jelent meg.

Szász Károly sírja Budapesten,
a Kerepesi úti temetőben