2011. június 10-én hunyt el Szabados György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, az improvizatív kortárs zene kimagasló alakja.

1939. július 13-án született Budapesten. Édesapja orvos, édesanyja, aki Bárdos Lajos tanítványaként végzett a zeneművészeti főiskolán, énekes-énektanár volt. A kisfiú már néhány évesen tökéletesen visszaénekelte a hallott dallamot, rendkívüli zenei adottsága, rögtönző zongorajátéka, állandó komponáló kedve korán megmutatkozott.

Édesanyja zenésznek szánta, de édesapja azt szerette volna, ha a családi hagyományt folytatja, ezért az orvosi egyetemet végezte el, zenei tanulmányait magánúton folytatta. Budapesten nem kapott orvosi állást, egy ideig Kecskeméten volt szállodai zongorista. Katonai szolgálatának letöltése után már a fővárosban dolgozhatott belgyógyászként. Nappal gyógyított, hétvégenként és éjszaka pedig a zongorán gyakorolt és zenét szerzett.

A dzsesszzenével a középiskolában ismerkedett meg, a műfaj teret engedett improvizatív képességeinek. 1955-ben lépett fel először nyilvánosan, első szólóestjét a Dália Jazz Klubban nyolc évvel később tartotta a szabad improvizáció jegyében. Zenei világa kezdetben a free dzsesszhez állt közel, a "B-A-C-H élmények" című 1964-es lemeze az első free zenei felvételnek számít Magyarországon. 

TÁMOGATÓINK

   

1972-ben Spanyolországban kvintettje (Jávori Vilmos, Kimmel László, Ráduly Mihály, Vajda Sándor) megnyerte a San Sebastiáni nemzetközi dzsesszfesztivál free kategóriájának nagydíját, de előadása a műfajt akkor még kevéssé értő magyar közönség előtt az Erkel Színházban botrányba fulladt. 1974-ben jelent meg Az esküvő című lemeze, a következő évtől a Kassák Klubban játszott, ahol megalapította a Kortárs Zenei Műhelyt. Egyfajta zenei-filozófiai iskolát teremtett, innen indult mások mellett Dresch Mihály és Grencsó István is. 1983-ban megalakította a Magyar Királyi Udvari Zenekart (MaKUZ), amely zenei tevékenységének jelképévé vált, öt évvel később pedig létrehozta a Szabad Zene Nyilvánossága (SZAZEN) klubot.

 

Magyarországon elsőként kísérletezett preparált zongorával. Írt balettet Markó Iván (A szarvassá vált fiak), táncoperát Nagy József koreográfiájára, szertartászenét. Jelenés című művét a honfoglalás millecentenáriumára, az Elégia 56-ot az 1956-os magyar forradalom évfordulójára komponálta, szólózongora- és zongoradarabokat is jegyzett. 2004-ben jelent meg A szépség szíve, valamint a Triotone című albuma, 2008-ban Boldogasszony földje (Harangok) címmel adott ki lemezt.


Írt verseket, és rendszeresen publikált esszéket, zenei írásokat. A zene kettős természetű fénye című könyvében - Váczi Tamással közösen - "zenei és mentalitástörténeti" gondolatait fogalmazta meg. Tóth János Örökmozi című rövidfilm-összeállításának zeneszerzője volt Eötvös Péterrel, és közreműködött Szabó László Az ember, aki nappal aludt című játékfilmjében is.

Eredeti zenei világa az új zene sajátos útját követte, alkotói felfogását a kompozíció és a szabad improvizáció harmóniájára, a zene mint természetes nyelv és az ember mint közvetítő összetartozására alapozta. Az ő művészetében találkozott össze először és sajátos módon a magyar népzene világa az improvizációval, valamint a kortárs kompozícióval és a szakrális zenével.

1983-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 2000-ben Magyar Művészetért díjat kapott, a következő évben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte a Szabó Gábor-életműdíjat, 2008-ban megkapta a Magyar Jazz Díjat. A Gramofon című szaklap 2001-ben Time Flies, 2008-ban Boldogasszony földje című dzsesszlemezét díjazta. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki az improvizatív kortárs zene Európa-szerte elismert műveléséért, műfajok sokaságát érintő, folyamatos alkotói, zeneszerzői munkásságáért. Kossuth-díjáról azt mondta, hogy az "alig-alig megérdemelt tetőpont".

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)